Magyarország
Orbán: Az Európai Parlament megkezdte a "Soros-terv" végrehajtását
Betűméret:             

Nem túlzás azt mondani, hogy az Európai Parlament megkezdte a "Soros-terv" végrehajtását azzal a jelentéssel, amelyet a képviselő-testület belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) fogadott el az uniós menekültügyi eljárásokat szabályozó dublini rendszer reformjáról - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozója után.

"Nem kevesebb van a puskacsőben, mint az a golyóbis, amely szerint ezentúl létrejönne Európában egy állandó, kötelező és felső határ nélküli szétosztási mechanizmus, vagyis egy kötelező betelepítési kvóta" - nyilatkozott Orbán Viktor a közmédiának.

A jelentés nem a mostani helyzet kezeléséről, hanem a jövőről szól, és negligálja azt a veszélyt, hogy kapcsolat áll fenn a migráció, illetve a terrorizmus és a közbiztonság romlása között, továbbá el is venne jogköröket a tagállamoktól - tette hozzá.

"Igaz, hogy kötésig állunk a küzdelemben, hogy megvédjük nemzeti szuverenitásunknak ezt a szeletét, de eddig ez sikerült, hiszen ez idáig a mi döntésünk volt, hogy ki tartózkodhat Magyarország területén, azonban az Európai Parlament most minden korábbinál erősebb támadást indított a szuverenitásunk ellen" - fogalmazott a kormányfő.

Kijelentette, jól jönne ilyenkor a nemzeti egység, de ez nincs meg, mert az "ellenzéki pártok Brüsszelnek a kötelező kvótára épülő bevándorláspolitikáját támogatják".

Orbán Viktor felháborítónak nevezte, hogy a kérdéses javaslat kidolgozásában is vett részt magyar ellenzéki politikus, és hangsúlyozta, hogy "kevés alávalóbb dolgot" ismer annál, mint ha valaki a "magyar nemzeti érdekekkel szemben dolgozik Brüsszelben menekültügyben".

"Amíg ez a kormány van, és ennek a kormánynak az élén én állok, addig semmilyen betelepítés meg kvóta nem lesz Magyarországon" - szögezte le a miniszterelnök, hozzátéve, hogy kemény és elhúzódó vitákra kell számítani, ezért "jól fel kell kötni a nadrágot".

Orbán Viktor beszélt a "példa nélküli" szerdai esti munkavacsoráról is, amelyre Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hívta a visegrádi országok - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia - kormányfőit.

Mint mondta, bizonyos ügyekben "aggasztó, szinte reménytelen" az álláspontok különbözősége a két oldal között, és nem is annyira politikai, inkább kulturális gyökerű nézetkülönbségekről van szó, ahogyan Európa jelenét és jövőjét, például a migráció kérdését látják.

"Mindennek ellenére a találkozó eredményes volt, hiszen számos félreértést tisztáztunk, el tudtuk mondani Juncker úrnak, hogy több tiszteletet szeretnénk kapni a közép-európai államok polgárainak, közöttük a magyaroknak is" - hangsúlyozta Orbán Viktor, aki szerint van esély az együttműködés javulására a felek között.

Továbbá kijelentette: fel kell ismerni, hogy ma Közép-Európa a legsikeresebb térsége az EU-nak.

Orbán Viktor végezetül azon véleményének is hangot adott, hogy fontos lenne felgyorsítani a csatlakozási tárgyalásokat Montenegróval és Szerbiával, hogy a két ország, de különösen az utóbbi minél hamarabb tagja lehessen az Európai Uniónak.

Ez stabilizálná az EU helyzetét a balkáni régióban - tette hozzá a kormányfő.

Emellett közölte, az állam- és kormányfők ülésén a török helyzet is napirendre került, és hangsúlyozta: "a Balkán nélkül nem lehet értelmezni Törökországot". (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Le lehet leplezni "a magyar szuverenitás ellen támadást intéző magyar politikai erőket, és az erkölcsi, politikai értelemben hazaáruló magyar politikai manővereket" - jelentette ki a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Deutsch Tamás annak kapcsán fogalmazott így,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 18:19 ]
Március második felében már 6 százalékponttal előzte meg a fideszes Szentkirályi Alexandrát a főpolgármester-jelöltek rangsorában Vitézy Dávid, aki bő egy hete jelentette be az indulását. Az LMP és több civil szervezet jelöltje jelenleg 22 százalékon áll, míg a kormányszóvivőre a budapestiek 16 százaléka szavazna,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 8:55 ]
Polt Péter legfőbb ügyész és a kormány lemondását, valamint a Schadl-ügy valóban független kivizsgálását követelte Magyar Péter kedden a Budapest belvárosába meghirdetett gyűlésén. Magyar Péter a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen kedden folytatott meghallgatása után hívta követőit demonstrációra a Legfőbb...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 8:20 ]
Beolvasás folyamatban