Média
Az újságíró szakmai szervezetek aggódnak az RTV-ben történtek miatt
Betűméret:             

A Szerbiai Független Újságírók Egyesülete (NUNS) és a Vajdasági Független Újságírók Egyesülete (NDNV) aggodalmát fejezte ki azon szerkesztők és újságírók sorsa miatt, aki odaadó szakmai elkötelezettségük révén jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy ez a médiaház az elmúlt 5-6 évben is jelentős előrelépéseket tegyen, s olyan közszolgálati médiummá váljon, amely a polgárok szolgálatában áll.

A NUNS és az NDNV szerint bátorító a tény, hogy az RTV dolgozói nyilvánosan demonstrálták szolidaritásukat és bátorságukat, aláírva azt a közös közleményt, amelyben a médiaházban jelentkező politikai nyomásgyakorlásra figyelmeztetnek, s kiemelik: a szolidaritás és a bátorság olyan tulajdonság, amely mindenképpen az újságírói hivatás jellemzője kell legyen, kiváltképp az olyan időkben, amikor olyan komoly kihívásokkal szembesül, mint manapság.

A NUNS és az NDNV úgy véli, az RTV-ben zajló események komolyan felvetik a köszolgálati médiumok kérdését, azok törvényes kereteit, de a jog uralmát is, tekintettel arra a tényre, hogy a hatalom mind gyakrabban megszegi a maga alkotta törvényeket. A törvények folyamatos megszegése pedig – a média világában is – komolyan kihathat az uniós tárgyalási folyamatokra, különösen azon a fejezetek megnyitására, amelyek a társadalom lényegbeli változásaira – azaz a jog uralmára vonatkoznak.

Az RTV esete felveti az elektronikus médiumok szabályozó testületének helyzetét és működését is, amely – mint kiderült – nem a megoldás része, hanem a problémák legjelentősebbike.

A NUNS és az NDNV közös közleményében arra is kitér, hogy figyelemmel kísérik a fejleményeket és teljes támogatásukról biztosítják a kollégákat, ami jogaik védelmét illeti. Az eseményekről folyamatosan tájékoztatják a médiaszabadsággal foglalkozó nemzetközi szervezeteket is, abban a reményben, hogy aktívan kiveszik részüket a szerbiai médiában felgyülemlett problémák megoldásában.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Warner Bros, Discovery (WBD) bejelentette, hogy május 21-én több európai országban elindítja továbbfejlesztett tartalomsugárzó szolgáltatását, a Maxot. Az új streamingszolgáltató egyesíti a HBO Max kinálatát, és a Discovery ismeretterjesztő műsorait az Eurosport prémiumszolgáltatásával, hogy az egész család...
2024. MÁRCIUS 22.
[ 16:37 ]
A Vajdasági Újságírók Független Egyesülete (NDNV) arra kérte az ügyészséget és a rendőrséget, hogy sürgősen indítsanak eljárást azok ellen a személyek ellen, akik nyíltan gyilkossággal fenyegetik Dinko Gruhonjić egyetemi tanárt, az NDNV programigazgatóját. Ma reggel fenyegető üzenet jelent meg annak az épületnek a...
2024. MÁRCIUS 21.
[ 14:59 ]
Odaítélte idei szakmai elismeréseit a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete, amely ezúttal is több kategóriában díjazza a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó újságírókat, szerkesztőket, illetve szerkesztőségeket. Az Év Pályakezdő Újságírója díjjal idén Szarapka Szabolcsot, a Pannon RTV operatőrét tünteti...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:25 ]
Beolvasás folyamatban