Média
Állami pénzekből szervezték az ellentüntetést a Vajdasági RTV-nél?
Betűméret:             

Eddig is alapos volt a gyanú, hogy a Vajdasági Rádió és Televízióban történt leváltások mögött politikai szándék állt, tegnap azonban a pénzügyminisztérium adatainak köszönhetően bebizonyosodott, hogy a gyanú konkrét alapokon nyugszik, írja a Danas belgrádi napilap.

A Támogasd az RTV-t (Podrži RTV) elnevezésű csoportosulás több tüntető megmozdulást is szervezett a leváltások miatt, az ezzel szembeni ellentüntetés pedig hét civil szervezethez köthető. Az Elég volt (DJB) ellenzéki mozgalom tagjai a pénzügyminisztériumtól olyan adatokhoz jutottak, amelyek szerint a hét civil szervezet közül hármat olyan helyi önkormányzatok pénzelnek, amelyeket a Szerb Haladó Párt (SNS) vezet.

Az Elég volt mozgalom szerint ez azt jelenti, hogy visszaélnek a közpénzekkel, közben pedig az SNS tartományi bizottsága arra hívta fel a figyelmet, hogy a különböző civil szervezetek és az úgynevezett független médiumok pénzelésének kellene utánajárni, amelyeket külföldi szponzorok támogatnak.

Az ellentüntetést szervező három civil szervezetet olyan helyi önkormányzatok támogatják, amelyeknek nincs pénzük a helyi lakosok alapvető szükségleteinek a kielégítésére sem, további két szervezet pedig nem is rendelkezik bejegyzett folyószámlával, mivel közvetlenül az ellentüntetés előtt alakították meg őket, áll a DJB közleményében.

A pénzügyminisztérium adatai szerint az ellentüntetés mögött álló Szerbiai Fiatalok Uniója (Unija mladih Srbije) nevű szervezet tavaly 1 660 000 dinárt kapott Újvidék városától, idén februárban pedig 200 ezer dinárt Zsablya községtől. Az ellentüntetést szervező másik szervezet, amely elnevezése szerint a fiatalok védelmét szolgálja (Udruženje za zaštitu mladih) a tavalyi és az idei évben összesen 779 560 dinárt kapott Negotin, Raška és Rakovica községektől.

A DJB szerint az újvidéki ellentüntetés célja a lakosok szándékos megosztása volt, és egyértelmű támadást jelentett a független újságírók ellen.

A Szerb Haladó Párt újvidéki városi szervezete szerint az Elég volt mozgalom közleménye hazugságokat és valótlanságokat állít. „A civil szervezetek kapcsán, amelyek a helyi önkormányzatoktól kaptak pénzt, fontos megemlíteni, hogy a szervezetek a projektjeikre kaptak pénzt, amiket még a tartományi választások előtt kellett bemutatniuk‟ – tájékoztatott az SNS.

Cenzúrára hivatkozva mondott fel a Támogasd az RTV-t egyik vezetője

Felmondott Sanja Kljajić, a Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) újságírója, aki a Támogasd az RTV-t mozgalom egyik vezetője is, mert úgy véli, hogy az RTV-ben cenzúra uralkodik, írja az Autonomija portál.

„Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor cenzúrázták a munkások jogairól szóló riportot‟ – mondta Kljajić, aki nem akar részt venni egy ilyen műsor készítésében, ezért otthagyta a médiaházat, jelenti az N1 és a FoNet.

Kljajić hozzátette, hogy az RTV tájékoztató jellegű műsoraiban lehetetlenné vált a szakmaiság és a közszolgálatiság jegyében való munka.

A Sanja Kljajić felmondásáról szóló hír megjelent az RTV honlapján is, később azonban törölték ezt a bejegyzést, írja Facebook profilján a Támogasd az RTV-t. A hír linkjére kattintva valóban nem nyílt meg tartalom a cikkünk véglegesítésekor.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Warner Bros, Discovery (WBD) bejelentette, hogy május 21-én több európai országban elindítja továbbfejlesztett tartalomsugárzó szolgáltatását, a Maxot. Az új streamingszolgáltató egyesíti a HBO Max kinálatát, és a Discovery ismeretterjesztő műsorait az Eurosport prémiumszolgáltatásával, hogy az egész család...
2024. MÁRCIUS 22.
[ 16:37 ]
A Vajdasági Újságírók Független Egyesülete (NDNV) arra kérte az ügyészséget és a rendőrséget, hogy sürgősen indítsanak eljárást azok ellen a személyek ellen, akik nyíltan gyilkossággal fenyegetik Dinko Gruhonjić egyetemi tanárt, az NDNV programigazgatóját. Ma reggel fenyegető üzenet jelent meg annak az épületnek a...
2024. MÁRCIUS 21.
[ 14:59 ]
Odaítélte idei szakmai elismeréseit a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete, amely ezúttal is több kategóriában díjazza a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó újságírókat, szerkesztőket, illetve szerkesztőségeket. Az Év Pályakezdő Újságírója díjjal idén Szarapka Szabolcsot, a Pannon RTV operatőrét tünteti...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:25 ]
Beolvasás folyamatban