Média
Regionális konferencia Újvidéken: A kisebbségi média szerepe az Európai Unióban
Idén 22 lapnak 264 millió dinárt biztosítottak a vajdasági kasszából
Betűméret:             

(A Vajdaság rovatból átvett anyag)

Új idők közösségei címmel tartottak regionális konferenciát a kisebbségi nyelveken megjelenő tájékoztatási eszközök képviselői ma az az újvidéki Egység épületének nagytermében. Az eseményen többek között az Európai Unió és a kisebbségi média kapcsolatának kérdésére keresték a választ.

A konferencián jelen volt Bojan Brezigar, a MIDAS igazgatótanácsának tagja (MIDAS = Kisebbségi és Regionális Nyelveken Megjelenő Napilapok Európai Szövetsége – szerz. megj.), aki elmondta, a 90-es évek végén úgy látták, hogy a kisebbségi napilapoknak össze kell fogniuk és együttes erővel kell megoldaniuk néhány problémát, legyen az technikai, illetve politikai kérdés. Emellett a bizottság úgy gondolta, hogy a kisebbségi médiaszervek nem szabadpiaci termékek.

– Számukra is lehetőséget kellett biztosítani arra, hogy az állami szervek anyagi támogatását élvezhessék. Ezt a problémát szerencsére pozitívan megoldottuk – mondta Bojan Brezigar. Beszédében arra is felhívta a figyelmet, hogy a Magyar Szó az idei évtől tagja a MIDAS-nak. Véleménye szerint ez egy fontos lépés, hiszen a Szövetségbe eddig csak az Európai Unió területéről kerültek be kisebbségi napilapok.

Varjú Márta, a Magyar Szó napilap főszerkesztője elmondta, hogy nagy megtiszteltetés számukra a tagság, majd hozzátette, hogy ez már a második próbálkozásuk volt.

– Lehetőséget és erőt ad nekünk, hogy végre nemzetközi színtéren is megmutathatjuk magunkat, és talán ez egy nagyon jó esély arra, hogy a többi magyar napilappal együtt, amelyek már tagjai a MIDAS-nak, összefogjunk és közösen pályázzunk Uniós pályázatokon – mondta Varjú Márta.

Az eseményen jelen volt Đorđe Milićević, a tartományi képviselőház alelnöke is, aki kifejtette, hogy a multikulturalizmus és az etnikai sokszínűség egy életstílus Vajdaságban, beleértve az emberek tájékoztatását is. Hozzáfűzte, hogy ez miatt létezik egy stabil anyagi háttér a legfontosabb kisebbségi médiumok támogatására. Idén 22 lapnak 264 millió dinárt biztosítottak a tartományi kasszából, és reméli, hogy ez a következő évben is így marad.

A konferenciát 5. alkalommal rendezték meg. A szervezők bizakodnak, hogy a rendezvény jövőre már Európa szintűvé nőheti ki magát.

Göblös Nikoletta

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Warner Bros, Discovery (WBD) bejelentette, hogy május 21-én több európai országban elindítja továbbfejlesztett tartalomsugárzó szolgáltatását, a Maxot. Az új streamingszolgáltató egyesíti a HBO Max kinálatát, és a Discovery ismeretterjesztő műsorait az Eurosport prémiumszolgáltatásával, hogy az egész család...
2024. MÁRCIUS 22.
[ 16:37 ]
A Vajdasági Újságírók Független Egyesülete (NDNV) arra kérte az ügyészséget és a rendőrséget, hogy sürgősen indítsanak eljárást azok ellen a személyek ellen, akik nyíltan gyilkossággal fenyegetik Dinko Gruhonjić egyetemi tanárt, az NDNV programigazgatóját. Ma reggel fenyegető üzenet jelent meg annak az épületnek a...
2024. MÁRCIUS 21.
[ 14:59 ]
Odaítélte idei szakmai elismeréseit a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete, amely ezúttal is több kategóriában díjazza a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó újságírókat, szerkesztőket, illetve szerkesztőségeket. Az Év Pályakezdő Újságírója díjjal idén Szarapka Szabolcsot, a Pannon RTV operatőrét tünteti...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:25 ]
Beolvasás folyamatban