Média
Zenta: Megkezdődött a Z-11 újságíró-iskolája
Betűméret:             

Zentán ma délelőtt kezdődött meg a Z-11 Polgárok Egyesülete idei újságíró-iskolája, amely lehetőséget kínál a fiatalok számára arra, hogy megismerkedjenek az újságírás alapjaival, illetve a gyakorlatban is kipróbálhassák magukat.

A Z-11 Polgárok Egyesülete idén újra a középiskolás generáció tagjai számára kínál lehetőséget arra, hogy megismerkedjenek az újságírói hivatás alapjaival, a nyitónap foglalkozásai azonban nem elsősorban a szakmai ismeretek elsajátítása, sokkal inkább a személyiségfejlesztés és a csapatépítés jegyében zajlottak, hangsúlyozta a Vajdaság Mának nyilatkozva Máriás Endre, az újságíró-iskola oktatója, aki egykor maga is ezen tanfolyam keretében ismerkedett meg az újságírói hivatás alapjaival. Örömének adott hangot annak kapcsán, hogy az újságíró-iskola programját a korábbi évekhez képest, amikor elsősorban a műfajismeretre helyezték a hangsúlyt, olyan órákkal is sikerült kibővíteniük, amelyek a fiatalok kommunikációjának fejlesztését, illetve tudatosabb médiafogyasztókká válását hivatottak elősegíteni, hiszen – ahogyan fogalmazott – olyan ismeretekkel is szeretnék felvértezni a résztvevőket, amelyeknek nemcsak akkor vehetik majd hasznát, ha az újságírói hivatást választják, hanem akkor is, ha úgy döntenek, hogy más területen szeretnének érvényesülni.

A fiatalok közül többen is hangsúlyozták, nagyon élvezték a nyitónap csapatépítő tréningjének feladatait, amelyek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy leküzdjék a lámpalázukat, felszabadultabbak legyenek, illetve fejlesszék a kommunikációs, valamint az együttműködési készségüket is. Hozzátették, nagy várakozással tekintenek az újságíró-iskola folytatása elé, és azt sem tartják kizártnak, hogy akár a későbbi pályaválasztásukat is meghatározzák majd az itt szerzett tapasztalatok.

A Z-11 Polgárok Egyesülete újságíró-iskolájának létrejöttét Zenta község önkormányzata, a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ, valamint a TM-People International Kft. támogatta.

H. A.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Warner Bros, Discovery (WBD) bejelentette, hogy május 21-én több európai országban elindítja továbbfejlesztett tartalomsugárzó szolgáltatását, a Maxot. Az új streamingszolgáltató egyesíti a HBO Max kinálatát, és a Discovery ismeretterjesztő műsorait az Eurosport prémiumszolgáltatásával, hogy az egész család...
2024. MÁRCIUS 22.
[ 16:37 ]
A Vajdasági Újságírók Független Egyesülete (NDNV) arra kérte az ügyészséget és a rendőrséget, hogy sürgősen indítsanak eljárást azok ellen a személyek ellen, akik nyíltan gyilkossággal fenyegetik Dinko Gruhonjić egyetemi tanárt, az NDNV programigazgatóját. Ma reggel fenyegető üzenet jelent meg annak az épületnek a...
2024. MÁRCIUS 21.
[ 14:59 ]
Odaítélte idei szakmai elismeréseit a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete, amely ezúttal is több kategóriában díjazza a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó újságírókat, szerkesztőket, illetve szerkesztőségeket. Az Év Pályakezdő Újságírója díjjal idén Szarapka Szabolcsot, a Pannon RTV operatőrét tünteti...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:25 ]
Beolvasás folyamatban