Vajdasági magyar újságíróknak és lektoroknak szervezett nyelvi képzést a Kossa János Magyar Nyelvművelő Egyesület és Olvasóklub. Az előadók között olyan elismert nyelvészek szerepeltek, mint dr. Pomozi Péter budapesti egyetemi docens, aki idén nyerte el a Lőrincze-díjat.

Az előadó rámutatott a közszolgálati és kereskedelmi médiában egyaránt előforduló nyelvi hibákra, elsősorban a szólások kifacsart használatára és a nyelvszerkesztési problémákra. Dr. Pomozi Péter szerint a média nyelvhasználatában elkövetett torzítások akkor hatnak ki a nyelvre, ha a tévedések elfogadottá vagy rosszabb esetben normává válnak. Akkor beszélhetünk problémáról, ha már senkit sem érdekel az, hogy a legsutább, legsántább módokon kitekert szólásokat használ a sajtó. Többnyelvű környezetben ez a kísérőjelenség természetes, de fontos, hogy felfedezzük és szükség esetén kijavítsuk a média nyelvhasználatában előforduló nyelvi torzításokat és hibákat.

Dr. Pomozi Péter előadásában arról is beszélt, hogy a nyelv egyik funkciója a közösségi emlékezet megőrzése. Valóban van a nyelvnek saját emlékezete? – erről is megkérdeztük az előadót: Ha olyan régi folklórműfajokat vizsgálunk, mint az archaikus népballadákat vagy éppen a Silling István által közreadott vajdasági népi imádságokat, akkor azt látjuk, hogy olyan szerkezetek is öröklődnek a szájhagyományból generációról generációra, amik a nagy presztízsük miatt túléltek minden variálódást, és olyan időkből is tudnak tudósítani, amikorról a magyarnak még nyelvemléke sincsen. Például abban a gyönyörű szerkezetben, hogy kimenék én ajtóm elejibe, föltekinték nagy magos mennyekbe a régi múlt idő használata megmarad egészen a 20. század végéig, ami pedig messze túlmutat azon, amit az írásos nyelvészet kimutatna. Ez sok más szerkezettel és kulturális információval is így van – szögezte le az előadó. Az észt folklórban arra is találtak példát, hogy a 4000 éve Saaremaa szigetére becsapódott meteoritról pontosan azon a területen jegyeztek fel népdalokat, ahol a földtörténészek és csillagászok szerint a meteorit a légkörbe érve elhaladt, ahogy pedig az érintkező területektől távolodunk, úgy ez a motívum is eltűnik. Így akár azt a kérdést is feltehetjük, hogy több ezer éves motívumok is megőrződhetnek a nép emlékezetében. Úgy tűnik, hogy igen – mondta Dr. Pomozi Péter.

Egy mai szemmel elkeserítő víziót is megfogalmazott az előadó, hogy akár 100-150 éven belül eltűnhetnek a közép-európai nyelvek. Arra a kérdésre, hogy milyen közel áll a valósághoz ez az állítás, Dr. Pomozi Péter a következőket válaszolta a Vajdaság Mának: Sajnos ez az állítás szerintem optimista. Sokat foglalkozom a teljes magyar nyelvterület és a kisebbségi magyarság nyelvi kilátásaival. Ha megnézzük a presztízstendenciákat, azt hogy a magyar nyelvi beszélők mennyire tartják fontosnak a magyar nyelv továbbadását, azt hogy a gyermekeik megtanuljanak-e magyarul, akkor ez nem csak egy vajdasági vagy egy erdélyi szórvány probléma, hanem magyarországi probléma is. Sokan már ma is nagyobb óraszámban tanulnak angolul az iskolában, mint magyarul. Ha pedig egy generációban megkezdődik a nyelvi területek vesztése, amit a szociolingvisztika regisztervesztésnek nevez, tehát bizonyos területeken már nem az anyanyelvét használja a beszélő, hanem egy presztízs idegen nyelv, esetünkben többnyire az angol lép a helyébe, akkor ez azt jelenti, hogy az anyanyelvi ismeretei is csökkennek. Sajnos a kivándorlás felgyorsítja ezt a folyamatot, mert akik kimennek, általában nem jönnek vissza, Nyugat-Európában például egy vegyes házasságban kevés az esély arra, hogy a gyermek megtartsa a magyar anyanyelvet is. A másik problémát itt helyben is látjuk, ez pedig az asszimilációs probléma, ami a Vajdaságban is nagyon súlyos, de nem kezelhetetlen, van ellenszer, csak nem nagyon alkalmazzuk. Viszont az anyaországban is csökken a magyar nyelv presztízse, ezért kölcsönösen kellene fellépni a nyelv presztízsválsága ellen Moldvától az osztrák határterületekig, mert ez egy közös probléma.

Dr. Pomozi Pétert arról is megkérdeztük, hogy mennyi időt jósol a vajdasági magyar nyelvnek. A nyelvész elkészített egy „optimista” grafikont az utóbbi harminc év népszámlálási adatai alapján, amelyek – mint mondta – viszonylag relevánsak a magyar népmozgások szempontjából. A diagram idővonalán látható a vajdasági magyarság csökkenésének számaránya. 2057 és 2060 között éri el a vajdasági magyarság a nullapontot, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi tendenciák alapján addigra már csak 70 és 80 felettiek lennének aktív magyar nyelvűek és egyetlen fiatal sem. Hogy ez miért optimista? – tette fel a kérdést az előadó. Azért, mert minden nyelvcsökkenésben van egy kritikus pont, például amikor egy faluban bezárják a magyar iskolát, akkor azzal kimondták a végítéletet, mert lehet hogy még ottmarad néhány család, de fiatalok már nem látják értelmét a maradásnak. A statisztika szerint lineárisan fogyna el a magyar beszélők száma 2057 és 2060 között, de a kritikus pontra érve ez a szám általában exponenciálisan csökken. Az asszimiláció és a migráció nagyon súlyos problémája a magyar nyelvterületnek, de vannak jó és kipróbált disszimilációs modellek, amelyekkel ez a csökkenés megállítható – hangsúlyozta Pomozi Péter.

Az előadó jóvoltából az említett statisztikát és a megoldási javaslatokat is tartalmazó Jelentés a magyar nyelvről című kötet megtalálható a Szabadkai Városi Könyvtárban. A nyelvi képzésen Molnár Csikós László, Karácsony Fanni és Kartag Nándor előadását is meghallgatták a jelenlevő újságírók és lektorok. A rendezvényt a Magyar Nemzeti Tanács és a Szabadkai Városi Könyvtár támogatta.

Basity Gréta