Média
Fölszállott a páva: Külhoniak a középdöntőkben
Betűméret:             

Az elődöntők végeztével a Fölszállott a páva versenyzői a középdöntőkben mérik össze tudásukat. December 2-án négy, egy hétre rá két külhoni indulónak, együttesnek szurkolhatunk.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójában a négy elődöntőt két középdöntő követi, a kategóriák győzteseit pedig a december 16-i döntőben választják ki. A 6-14 éves fiatalok négy kategóriában mutathatják meg tehetségüket: külön versenyeznek az énekes szólisták és énekegyüttesek; a hangszeres szólisták és zenekarok; a táncos szólisták és táncospárok; valamint a néptáncegyüttesek.

Már az első középdöntő izgalmasnak ígérkezik. A délvidéki Újvidéket képviselő Ivánovics Viktor, tamburás (hangszeres szólisták és zenekarok kategóriában) az első elődöntőből jutott előrébb, s a Pusztináról érkező Bálint Róberttel (furulya) is versenghet. A mérai Cifra Néptánccsoport hazai táncainak színvonalas előadásával vívta ki a további szereplés jogát. Az erdélyi táncos lábú ifjak is számolhatnak külhoni konkurenciával, hiszen a néptáncegyüttesek közül maximális pontszámot elérő, gömöri táncokat járó felvidéki Csali Gyermek Néptáncegyüttessel kell megmérkőzniük.

Rá egy hétre a széki dalokat éneklő székelyföldi Cickom Énekegyüttes szerepelhet a középdöntőkben, ők a zsűri által kiosztott szabadkártya révén érdemelték ki a további versenyzést. A moldvai Trunkban élő Gyúr Gabriella (énekes szólista) a a legmagasabb, 60 ponttal alakozta meg hírnevét.

Adás: 2016. december 2., december 9. (Duna 19.30)

Ismétlés: másnap (Duna World 2.30)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Warner Bros, Discovery (WBD) bejelentette, hogy május 21-én több európai országban elindítja továbbfejlesztett tartalomsugárzó szolgáltatását, a Maxot. Az új streamingszolgáltató egyesíti a HBO Max kinálatát, és a Discovery ismeretterjesztő műsorait az Eurosport prémiumszolgáltatásával, hogy az egész család...
2024. MÁRCIUS 22.
[ 16:37 ]
A Vajdasági Újságírók Független Egyesülete (NDNV) arra kérte az ügyészséget és a rendőrséget, hogy sürgősen indítsanak eljárást azok ellen a személyek ellen, akik nyíltan gyilkossággal fenyegetik Dinko Gruhonjić egyetemi tanárt, az NDNV programigazgatóját. Ma reggel fenyegető üzenet jelent meg annak az épületnek a...
2024. MÁRCIUS 21.
[ 14:59 ]
Odaítélte idei szakmai elismeréseit a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete, amely ezúttal is több kategóriában díjazza a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó újságírókat, szerkesztőket, illetve szerkesztőségeket. Az Év Pályakezdő Újságírója díjjal idén Szarapka Szabolcsot, a Pannon RTV operatőrét tünteti...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:25 ]
Beolvasás folyamatban