GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2017. január 2. [13:45]

Január közepén indul A Dal 2017

Január közepén indul A Dal 2017

Az M1 újra a nézőkkel karöltve keresi az év dalát – jön A Dal 2017, vagyis az idén immáron hatodik alkalommal képernyőre kerülő zenei show, melynek célja, hogy igényes és minőségi magyar dalok szülessenek. Ezek közül egy szakmai zsűri a nézőkkel közösen szavazza majd meg a Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon képviselő művet – a hírcsatorna vendége a téma kapcsán a verseny tavalyi győztese, Fehérvári Gábor Alfréd, alias Freddie volt.

Az énekes-előadóművész szerint, ha valaki képes végigcsinálni ezt a megmérettetést és meggyőzi a közönségét, akkor egy olyan dala biztosan lesz, amely a koncertjein felcsendülve örömre fakasztja majd a nézőket – még akkor is, ha az illető végül mégsem nyeri meg a kérdéses dalválasztó versenyt. „Olyan aduászok ezek, amiket bármikor húz elő az ember, azonnal lángra lobbantják a közönséget, elvégre egy közös dalról van szó” – tette hozzá Freddie, aki tavalyi győztes művét, a Pioneert is elsősorban a közönség dalának érzi.

Itt a teljesen ismeretlen, pályakezdő zenekarok is elindulhatnak, egy dal ugyanis nem attól lesz jó, hogy egy neves előadó szájából hallhatjuk – emelte ki az énekes, hiszen A Dal bárkit beemelhet a köztudatba, és már röpke másfél hónap leforgása alatt is népszerűséget szerezhet az előadók számára.

Néhány név az idei felhozatalból, persze a teljesség igénye nélkül: Radics Gigi, Szabó Ádám, Mujahid Zoltán, Muri Enikő, Benji, Tóth Gabi. A pályaművek repertoárját tekintve elmondható, hogy egyes előadók már rutinosan léphetnek a műsor színpadára, Freddie azonban a régieknek és az újaknak is csak annyit üzen: mindenki élvezze a dolgot, mivel ez egy csodálatos lehetőség arra, hogy megmutathassa, milyen az a dal, amiről ő úgy gondolja, képviselheti hazánkat Európában.

A Dal 2017 január 14-én startol a Duna csatornán. (M1)


2017. március 25. [17:05]

Slaviša Lekić személyében új elnöke lett a Szerbiai Újságírók Független Egyesületének. Slaviša Lekić egy éven át tölti be szakmai szervezet vezetői tisztjét.Lekić ... >>

2017. március 23. [11:26]

A Tanjug hírügynökség jogilag nem definiált státuszára vonatkozó végzésjavaslatnak az elkövetkező néhány hétben kellene a nyilvánosság elé kerülnie, mondták el a Danas... >>

2017. március 22. [12:38]

Kisorsoltuk a második ajándék ballagási ruhát, ezen a héten pedig bemutatjuk a harmadik ajándék ruhát is! Tessék jelentkezni, hiszen összesen négy ballagási ruhát... >>



1 euró 123.99 dinár
1 dollár 114.11 dinár
100 forint 40.12 dinár
100 dinár 249.21 forint
Prosperitati Alapítvány
Prosperitati Alapítvány
Heti kérdés
Ön támogatná-e Szerbia csatlakozását a NATO-hoz?
Igen.
Nem.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Nem kövér

- Lépjen csak fel erre a mérlegre! Látja? Maga túlsúlyos! -közli az orvos a betegével.
- Dehogy is, csak húsz centivel alacsonyabb vagyok!

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása