Média
Perrel fenyegetőzik a német színész, akinek képét a Politika felhasználta cikkéhez
Betűméret:             

Mint arról hírt adtunk, a Politika napilap július 18-ai számában a Pogledi rovatban megjelent egy nem létező „szakember‟ írása, amely viszonylagossá teszi a nők elleni erőszakot és igazolja az erőszaktevőket, miközben az erőszak elterjedéséért az „agresszív feminizmust‟ okolja. A cikk mellé pedig egy német színész képét csatolták, aki most perrel fenyegetőzik.

A Deutsche Welle lépett kapcsolatba Andreas Kaufmannal, aki kedden egy sor e-mailt kapott szerbektől, s először azt gondolta, levélszemétről van szó. Nem értette, miért írnak neki szerbül és küldenek neki cirill betűs szöveget egy olyan lapból, amelyről még soha nem hallott, s amelyben ráadásul az ő képe is megjelent.

„Azt hittem, valamit el akarnak nekem adni, hogy ez valami új internetes átverés. De egyre többet kaptam” – nyilatkozta Kaufmann a DW-nek.

Nem tudni, hogy Petar Veličković „montreáli törvényszéki pszichiáter, gyermekelhelyezési bírósági szakértő”, akinek kommentárja kedden jelent meg a Politika napilapban, egyáltalán létezik-e, ugyanis se az interneten, se az akadémikusok adatbázisában nincs róla információ. Az viszont teljesen bizonyos, hogy a cikk mellé csatolt fényképen szereplő férfi létezik. Ő Andreas Kaufmann (60) német színész és színházi rendező.

„Abszolút szégyenteljes, hogy ebben a kontextusban használták fel a fényképem. Egyértelműen elhatárolódom a nők elleni erőszak minden formájától, és a kísérlettől is, hogy rájuk hárítsák a felelősség egy részét. Visszataszító, hogy ilyen környezetben használták a képemet. Persze, nehezen tudom megakadályozni az ilyen dolgokat. Színész vagyok és az interneten sok kép van rólam. Bárki letöltheti bármelyiket” – mondta Kaufmann, aki cáfolat közzétételét kéri a napilaptól, valamint jogi lépéseket fontolgat.

A Szerbiai Újságírók Egyesülete (UNS) azt kérte Žarko Rakićtól, a Politika napilap megbízott fő- és felelős szerkesztőjétől, hogy sürgősen adjon magyarázatot a nyilvánosságnak arról, hogy hogyan és miért jelentetett meg az újság legalább két kommentárt kitalált szerzőktől. Ez egyesület megjegyzi, hogy a napilap eljárása a miloševići időkre emlékeztet.

A Politika májusban is közölt egy vitatható szerzőtől származó cikket. Azt Milovan B. Vučić „Los Angeles-i egyetemi tanár, pszichoterapeuta, gyerekpszichoanalízissel foglalkozó szakember” írta. A kommentárban szintén a „feminista befolyást” támadják, s megvédik azt a bírósági döntést, amikor az apának ítélik a gyereket (ami valószínűleg Siniša Mali belgrádi polgármester ügyére vonatkozik). A cikk érdekessége továbbá az is, hogy szintén egy német személy képét társították a névhez, aki egy időben a legidősebb ember volt a világon, egyébként 2005-ben halt meg.

A Politika eddig csak annyit közölt, hogy Petar Veličković cikkében tévedésből jelent meg Kaufmann képe, ugyanis a szöveg írója, amikor képet kértek tőle, a német színészét küldte el. A magyarázatot pedig a rovat szerkesztője, Branislav Radivojša írta alá. (Deutsche Welle)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ennem kell A zújvidéki lány esete Pesten: Kész, drágáim „Az életem részét képezi a tánc” – Szabó Beatrix A harag mögött „Vajdaság a dokumentumfilmezés kincsesládája” – Szarapka Szabolcs Japanology – Mindenkinek kell egy kis varázslat Azok a bizonyos elb***tt üresfejűek – A Fucked Empty Brains...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 11:01 ]
A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában - hangzott el az M1 hétfő esti Híradójában. A televízióműsor forradalmi újítással indult újabb évadában Bíró Adának hívják a műsorvezetőt, akinek megjelenését, arcát és...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 10:17 ]
Új vetélkedő érkezik május 6-án az RTL-re, ami a The Floor - Csak egy maradhat címet viseli, és aminek a házigazdája Szujó Zoltán lesz. Új vetélkedő érkezik az RTL-re május 6-án, aminek a címe "The Floor - Csak egy maradhat" lesz. A műsor házigazdájaként Szujó Zoltán jelenik majd meg, aki az RTL-en több...
2024. ÁPRILIS 14.
[ 15:26 ]
Beolvasás folyamatban