Napról napra az MNT-vel
Boncasztalon a nemzeti közösségek egyenrangúsága
Betűméret:             

Május 20., hétfő

A Közigazgatási Hivatalban hozzáláttunk az ösztöndíjszabályzataink finomhangolásához. Júliusban újabb elsőéves nemzedék számára írjuk ki a pályázatot, legalább négyszáz, szülőföldön tanuló fiatal nyerheti majd el a kiemelt havi támogatást és a többi ezzel járó kedvezményt. Várhatóan a 2013/2014-es tanévben immár ezernél is több hallgatónk tanulhat majd az MNT támogatásával, megalapozva jövőbeni érvényesülését a szülőföldjén. A felsőoktatási ösztöndíjprogramunk az elmúlt két esztendőben megérett, ismertté és elismertté vált az egész Kárpát-medencében, és ami nem mellékes, máris megmutatkoznak pozitív eredményei. A magyar fiatalok körében kimutathatóan nőtt a továbbtanulás presztízse és igénye, többen tanulnak tovább, többen választják a szülőföldi továbbtanulást. Az eredmények ellenére a rendszert minden évben újrahangoljuk, finomítjuk a folyamatosan gyarapodó tapasztalati tőke birtokában. Most, a soron következő júniusi ülésünkön is elfogadunk bizonyos módosításokat: a rangsorolást maghatározó pontrendszerben értékelni fogjuk a tanulmányi versenyeken elért sikereket, pontosítjuk a külön támogatott hiányszakokat, a havi ösztöndíjak összegét hozzáigazítjuk a továbbtanulás valós költségeihez, és némileg szigorítjuk az ösztöndíj megtartásának a feltételeit is stb. Az apróbb módosítások remélhetőleg további motivációt jelentenek majd az ösztöndíjasainknak, és középtávon fenntarthatóbbá tehetik az ösztöndíjrendszerünket.

Május 21., kedd

A szerbiai Alkotmánybíróság nyilvános vitát, tárgyalást tartott abban az eljárásban, amelynek keretében a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) kezdeményezésére a Vajdaság Statútumának alkotmányosságát vizsgálja. Valódi szakmai elismerésnek számít, hogy az Alkotmánybíróság, más egyetemi tanár kollégáimmal együtt, szakértőként hallgatott meg a keddi tárgyaláson. Az alkotmányjogi, jogértelmezési érvek felsorakoztatása során egy-két kollégám attól sem riadt vissza, hogy minősítse, leminősítse és kioktassa saját kollégáit, azok érvrendszerét, de magát az Alkotmánybíróságot is. A gyerekszoba hiányát az egyetemi titulusok sajnos nem helyettesíthetik, főleg ha mindez a tudomány, az ellenérvek és szakma iránti alázat krónikus hiányával párosul. A tárgyalás azonban nem erről marad leginkább emlékezetes a számomra, hanem arról a zsigerből táplálkozó ellenszenvről, amely a Statútum egyes rendelkezéseivel szemben nyilvánult meg, a felülvizsgálatot kezdeményező DSS-es képviselők és az érveiket vehemensen támogató alkotmányjogászok részéről. Különösen azok a statutáris rendelkezések verték ki a biztosítékot náluk, amelyek a nemzeti közösségek jogaira vonatkoznak, s amelyek Vajdaság lényegeként határozzák meg a többnyelvűséget, vallási sokszínűséget és a multikulturalizmust. Ezen rendelkezések közül is a legtöbb ellenszenvet a Statútum 6. szakasza váltotta ki, amely a Vajdaságban élő őshonos népeket, egyformán nemzeti közösségként határozza meg és kinyilvánítja a szerbek, a magyarok és más nemzeti közösségek egyenrangúságát. Hogy is vetemedhettek erre a Statútum megalkotói, a jogszabályt megszavazó képviselők? Hát csak úgy, szándékosan és tudatosan, mert azért vagyunk néhányan még, akik szerint az egyenrangúság értéke és tartós szükséglete ennek a többnemzetiségű sajátos kis Közép-Európának. Volt azért egy pozitív tapasztalat is, a hat alkotmányjogász kollégám közül (öten belgrádiak) négyen hozzám hasonlóan érveltek és támasztották alá a vitatott rendelkezések alkotmányosságát.

Május 22., szerda

Az MNT öttagú küldöttsége Szegeden tanuló vajdasági diákoknak tartott előadást a Márton Áron szakkollégiumban. Azokat a programokat ismertettük, amelyekbe a határon túl tanuló, vagy ott oklevelet szerzett fiataljaink is bekapcsolódhatnak. Azt szeretnénk, ha ők is éreznék, az MNT mindenkire számít, mindenkit támogat, aki a közösségünk építkezésébe új értékek hozzáadásával be tud kapcsolódni. Meggyőződtünk róla, hiánypótlóak az ilyen találkozók, mert fiataljaink és családjaik hihetetlenül alulinformáltak a lehetőségeik kapcsán, és mindarról, ami a szülőföldön történik és közösségünket érinti. Jó magyar hungaricumként sokan egymással versengnek abban, ki tudja a szülőföldet, annak előnyeit és értékeit jobban megtaposni, leminősíteni. Hát ilyenek (is) vagyunk és ezen is változtatni szeretnénk.

Dr. Korhecz Tamás

az MNT elnöke

A szabadság nemzete - illusztráció
2014. OKTÓBER 25.
[ 15:04 ]
2014. szeptember 30.A héten Zentán és Újvidéken bemutatásra került az MNT elmúlt négy éves munkájáról megjelentetett kiadvány. Négy év egy ember életében sem túl hosszú idő, nem beszélve erről egy nemzeti közösség esetében. Túl közel is vagyunk még ahhoz, hogy már történelmi mérleget vonjunk, ennek ellenére...
2014. OKTÓBER 5.
[ 10:52 ]
Szeptember 22.Egyes amerikai iskolákban a tanulókat már nem tanítják kézzel írni, csak a számítógépen gépelni, de a mi vidékünkön is megtörténik, hogy a gyerek még beszélni sem tud, de biztonsággal kezeli az érintőképernyős „okos” mobiltelefont. Szerethetjük vagy nem a technika ilyen mértékű térnyerését a...
2014. SZEPTEMBER 29.
[ 9:23 ]
Szeptember 17.-18., szerda-csütörtökLassan de kialakulni látszik a nemzeti tanácsi választásokon indulók sora. Rácz Szabó László a Magyar Polgári Szövetség elnöke, az MNT tagja sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pártja nem indul az október 26-i választáson, ezzel szemben Vass Tibor, ugyancsak az MNT tagja, a Magyar Liga...
2014. SZEPTEMBER 20.
[ 9:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó