Napról napra az MNT-vel
Megtört a jég
Betűméret:             
Február 27., hétfő

Ismét egy köteg pályázat érkezett véleményezésre. A Művelődési, Tájékoztatási és Információs Társadalmi Minisztérium, valamint az újvidéki önkormányzat köztájékoztatási pályázatára befutott magyar vonatkozású projektumok tornyosulnak az asztalomon, melyek támogathatóságára az MNT Tájékoztatási Bizottsága tesz javaslatot. Több, mint egy tucatnyi projektum van egyik és másik kötegben is. Csak futtában lapozom át. A Minisztérium illetékesével jó kapcsolat alakult ki tavaly, bár akkor az MNT javaslatát nem vették teljes egészében figyelembe, amit szóvá is tettünk, s bízunk abban, hogy a köztársasági költségvetésből idén nagyobb támogatást eszközölhetünk a magyar médiaprojektumok részére.

Február 28., kedd

Kollégák, barátok között tölthettem a délután egy részét azon a média-találkozón, ahol az ebéddel járó kötetlen beszélgetést megelőzően, sőt abba is bele-beleszövődve, roppant jelentős tárgyalás zajlott. A Magyar Szó, a Pannon Rádió és Televízió, az Újvidéki Rádió, a Családi Kör, a Vajdaság Ma, a Mozaik Televízió képviselőivel ültem egy asztalnál. Ez folytatása volt az együttműködés módozatairól, a hálózatépítésről egy nemrégi szabadkai összejövetelen megkezdett beszélgetésnek, amely korántsem ért véget, hiszen rövidesen a harmadik menet következik, ismét más helyszínen, és biztosan még oldottabb hangulatban. Megtört a jég. Tapasztalt, több évtizedes gyakorlattal rendelkező média-vezetők, szerkesztők, és kezdő tisztségviselők, fiatal újságírók összefogásával alakul a vajdasági médiahálózat. Az együttműködés szükségessége nem vitás, mint ahogyan az sem, hogy bőven van kitől tanulni, de szép számban vannak azok is, akiknek lehet és érdemes átadni az értékes tudást. A készség egyre nyilvánvalóbb. Az érettek tapasztalata és a kezdők lendülete is nélkülözhetetlen a célirányú cselekvés kiforrásához. Vegyes érzelmekkel ültem közöttük. Barátok, volt kollégák között, az MNT Médiastratégiájának felelősségtudatával. Együttérezve minden fenntartásukkal, ugyanakkor eltökélt szándékkal, hogy együtt leküzdjük azokat. Hogy a túlélés ösztönével felépített láthatatlan falak leomoljanak, a nehéz időkben már egymást is ellenségnek vélt szerkesztőségek közötti elhidegülésben keletkezett jégcsapok elolvadjanak, s utat adjanak az átjárhatóságnak, a szabad hír-, tudás- és munkaerőáramlásnak.

Február 29., szerda


Az MNT 19. ülése számomra stratégiai fontosságú volt. Rekordszámú napirendi pont, tonnányi anyag, sokrétű előkészületek. Aztán ment, mint a karikacsapás. A tavalyi zárszámadásokban, az idei szakmai és pénzügyi tervekben rengeteg értékes adat került elénk. Talán lesz idő behatóbban, egyenként is foglalkozni velük, mert most inkább a személycserékre összpontosult a közvélemény figyelme. Megtört a jég, és nagy lépést tettünk a stratégiai célok megvalósítása felé a művelődésben és a tájékoztatásban is azzal, hogy megtörtént az MNT által alapított, illetve társalapított intézményekben a vezetőség felújítása. Újabb szakemberek, fiatalok is vállalták, hogy vezetői tisztségben hozzájárulnak a stratégiáinkban kijelölt feladatok hatékony teljesítéséhez, fontos kulturális és tájékoztatási intézményeink fejlesztéséhez, a vajdasági magyar közösség erősítéséhez. Egyrészt biztató az újítás lendülete. Ugyanakkor ismét vegyes érzések keverednek, amikor köszönettel és elismeréssel adózunk a távozóknak, mert bebizonyosodik, hogy a válás nehéz pillanat, bármilyen indíttatású is.

Március 1., csütörtök

Peregnek tovább az események, közben a lezajlottakkal is még foglalkozni kell. Megtört a jég, és remélhetőleg a szúró jégcsapok is elolvadnak.
Simon Erzsébet Zita
Az MNT tájékoztatási tanácsosa
A szabadság nemzete - illusztráció
2014. OKTÓBER 25.
[ 15:04 ]
2014. szeptember 30.A héten Zentán és Újvidéken bemutatásra került az MNT elmúlt négy éves munkájáról megjelentetett kiadvány. Négy év egy ember életében sem túl hosszú idő, nem beszélve erről egy nemzeti közösség esetében. Túl közel is vagyunk még ahhoz, hogy már történelmi mérleget vonjunk, ennek ellenére...
2014. OKTÓBER 5.
[ 10:52 ]
Szeptember 22.Egyes amerikai iskolákban a tanulókat már nem tanítják kézzel írni, csak a számítógépen gépelni, de a mi vidékünkön is megtörténik, hogy a gyerek még beszélni sem tud, de biztonsággal kezeli az érintőképernyős „okos” mobiltelefont. Szerethetjük vagy nem a technika ilyen mértékű térnyerését a...
2014. SZEPTEMBER 29.
[ 9:23 ]
Szeptember 17.-18., szerda-csütörtökLassan de kialakulni látszik a nemzeti tanácsi választásokon indulók sora. Rácz Szabó László a Magyar Polgári Szövetség elnöke, az MNT tagja sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pártja nem indul az október 26-i választáson, ezzel szemben Vass Tibor, ugyancsak az MNT tagja, a Magyar Liga...
2014. SZEPTEMBER 20.
[ 9:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó