Nem szabad belefáradni
Betűméret:
2012. április 2., hétfőKulturális bizottsági ülés. Valamivel több, mint másfél év óta ülésezik együtt ez a bizottság. Az eltelt időszakban óriási változáson mentünk keresztül. Jó kedvű, nyugodt, csipkelődő hangulatú bizottsági üléseink vannak. Talán azt kellene mondanom, hogy kezdetektől ilyen volt, nehogy úgy tűnjék, azelőtt feszült, morgós üléseink voltak. Persze olyanok is akadtak. De alapvetően kiegyensúlyozott, mértéktartó, egymásra figyelő üléseket tartott a bizottságunk. Hogy mi változott mégis? Az egymás iránti bizalom mértéke. Legalábbis így tudom megfogalmazni az érzést.
A tartományi művelődési titkársághoz beérkezett pályázatokat véleményeztük. Már unalmas elmondani, hogy a tartományi művelődésügyi titkár szerint a nemzeti tanácsok kulturális bizottságai nem alkalmasak arra, hogy a kortárs művészeti pályázatokat véleményezzék. Noha az unalom nem lehet mérvadó, egyszerűen nem lehet belefáradni abba, hogy elmondjuk, ha sérül a törvény. Ha a jogainkat nem tartják tiszteletben. Mivel fordítva soha nem fáradnak bele. Bár lehet, hogy én nem értem jól a dolgokat. Művelődési tanácsosként érdeklődéssel olvastam Bojan Pajtić tartományi kormányfő hozzám eljuttatott, a kampánya részét képező újságát. Amiben ő szépen és igen hangzatosan ír arról, milyen nagyszerű a nemzeti tanácsok léte, működése. Ilyesmi. Sajnos az eltelt több mint másfél évben nem vette észre, hogy a keze alatt dolgozó művelődési titkár kevéssé tartja be az említett törvényt. Az ombudsman levelet is intézett ez ügyben a titkárságnak. Bizonyára nem kapták meg a levelet.
,,…az a levél, fiam, amiben a pénzt kérted, sajnos nem érkezett meg, de anyáddal együtt csókoltatunk, vigyázz magadra.”
2012. április 3., kedd
A Közügyekben a szabadkai kiemelt jelentőségű intézményekről kérdezték az MNT és az önkormányzat képviselőinek a véleményét. Újra kiderült, hogy a demokrata párti kormány által beterjesztett nemzeti tanácsokról szóló törvény a DS szabadkai részlege számára elfogadhatatlan. Szeretnék is felülírni a városi képviselő-testület által.
Na, erről a vitáról, amit a szabadkai polgármester kultúrával megbízott tanácsadójával folytattam, aki matematika szakos tanár, szóval, erről a vitáról meg az a plakát jut eszembe, ami két héttel ezelőtt jelent meg az utcákon, felidézve az Ellenállás finom humorát, fiatalos lendületét, szókimondóságát a Demokrata Párt teljesítményével kapcsolatban:
,,Sedi, jedan.”
2012. április 5., csütörtök
Beretka Katinka kolléganőm a következőket írta: „a Magyar Nemzeti Tanács 2011 novemberében panaszt emelt az esélyegyenlőségi biztosnál a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat ellen, amely elutasította az oktatásban foglalkoztatottak magyar nyelven történő pszichofizikai alkalmassági tesztelésének lehetőségét. A biztos asszony végül nem mondta ki a tanárok, tanítók nyelvi és etnikai alapú diszkriminációjának fennállását, viszont fontosnak tartotta megvizsgálni, hogy ezáltal sérülnek-e a gyermekek jogai. Hogy a tanárok jogai sérülnek-e, az nem érdekelte. Amit azonban több ízben is hangsúlyozott, hogy a foglalkoztatási szolgálat csak „vásárolja” a teszteket a Pszichológusok Társaságától, ezért nem felelős a felmerült problémákért. Érdekes a biztos asszony válaszának az időzítése is, ugyanis éppen múlt héten került sor egy találkozóra, ahol a foglalkoztatási szolgálat elvileg nyitott volt a megegyezésre. Ezek után érdeklődve várjuk, mi lesz az ügy folytatása.
Beretka Katinka – ezen szöveg társszerzője, a hivatalos nyelvhasználattal megbízott tanácsos kolléganőm – által vázolt probléma és viselkedésmód szervesen kapcsolódik az általam fentebb leírtakhoz.
Ez ilyen hét volt. Sok ilyen volt már és bizonyára lesz is még. Csak nem szabad belefáradni. Nagyhét van. Emlékeztet. Nem szabad belefáradni.
Lovas Ildikó
az MNT művelődési tanácsosa
2014. szeptember 30.A héten Zentán és Újvidéken bemutatásra került az MNT elmúlt négy éves munkájáról megjelentetett kiadvány. Négy év egy ember életében sem túl hosszú idő, nem beszélve erről egy nemzeti közösség esetében. Túl közel is vagyunk még ahhoz, hogy már történelmi mérleget vonjunk, ennek ellenére...
2014. OKTÓBER 5.
[ 10:52 ]
Szeptember 22.Egyes amerikai iskolákban a tanulókat már nem tanítják kézzel írni, csak a számítógépen gépelni, de a mi vidékünkön is megtörténik, hogy a gyerek még beszélni sem tud, de biztonsággal kezeli az érintőképernyős „okos” mobiltelefont. Szerethetjük vagy nem a technika ilyen mértékű térnyerését a...
2014. SZEPTEMBER 29.
[ 9:23 ]
Szeptember 17.-18., szerda-csütörtökLassan de kialakulni látszik a nemzeti tanácsi választásokon indulók sora. Rácz Szabó László a Magyar Polgári Szövetség elnöke, az MNT tagja sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pártja nem indul az október 26-i választáson, ezzel szemben Vass Tibor, ugyancsak az MNT tagja, a Magyar Liga...
2014. SZEPTEMBER 20.
[ 9:40 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




