Kampány
Betűméret:
Minden kampány. Úgy olvassa, kedves Olvasó, még a híreket is. Nem véletlen lett „hirtelen rosszul” Vojislav Šešelj. Hanem azért, hogy radikálisokra terelje a figyelmet. Az orvosai ugyanis nem szállíttatták kórházba cellájából.
Nem államfői gesztusként vett részt Boris Tadić nagy médiacsinnadrattával a topolyai húsvéti szentmisén. Hiszen már nem elnök. De hívőként sem, mert egy héttel később lesz a régi naptár szerinti húsvétja.
Nem véletlenül meszelik le éppen most a liberálisok azokat a magyarellenes falfirkákat, amelyek két hete a falakon éktelenkednek. S eddig nem zavarta őket. Sem másokat. Isten látja a lelkem, én még a közvélemény-kutatások mögött is néha sanda célokat látok.
Sorolhatnánk napestig a jelentéseket, amelyeknek ugyan látszólag hírértéke van, ám lényegében az események, illetve az azokról szóló hírek főszereplőinek népszerűségét hivatottak növelni.
S vannak ezeken kívül a sima kampányrendezvények, amelyek annyiban tisztességesebbek, hogy tudjuk: ígéretekkel programokkal kívánnak megnyerni minket, választókat. S az ígéreteket vagy elhisszük, vagy nem.
Sebestyén Imre
Még csak Ivica Dačić szocialista vezetőnek kell ismét elugrania Moszkvába, hogy aztán ismét leüljön szemtől szembe Boris Tadić demokrata pártelnökkel, aki éppen most tért vissza brüsszeli „magánlátogatásáról”. S folytatódhatnak a kormányalakítási tárgyalások a léghűtött pártházak tanácstermeiben. Hogy...
2012. JÚNIUS 20.
[ 15:30 ]
Nagy sikerként könyvelhető el Vuk Jeremić külügyminiszter megválasztása az ENSZ-közgyűlés elnökévé. Több szempontból is. S ha ezeket a szempontokat sorolni kezdhetnénk, az első helyen az a vitathatatlan eredmény állna, hogy a vezető szerb diplomata elkerül Belgrádból. Pontosabban: nem lesz külügyminiszter, ami – a...
2012. JÚNIUS 13.
[ 13:44 ]
Igazat kell adni annak is, aki a demokrata párti Boris Tadić megválasztása ellen érvelt, de annak is, aki a demokratává átvedlett Tomislav Nikolićot nem látja örömmel Szerbia államfőjének posztján.
Boris Tadić vitte el a balhét az ország jelenlegi helyzetéért. Demokráciában nehezen képzelhető el, hogy ugyanaz a személy...
2012. MÁJUS 23.
[ 15:40 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




