Múltidézés
Betűméret:
A legfontosabb állami és nemzeti kérdésekről kérte ki Dobrica Ćosić írónak, a nemzet atyjának – a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság Milošević korában volt elnökének - véleményét Ivica Dačić, a szerb szocialisták elnöke, aki Milošević köpönyegéből bújt elő annak idején érdemdús és perspektivikus fiatalként. Beszélgetésük témája tulajdonképpen annak a politikának a következménye volt, amely politikát maguk is alakították a nemzet és az ország nem nagy dicsőségére. (Ki az eszmei fundamentumot tervezte meg a betonozóknak, ki pedig a napipolitikai a maltert hordta a falazóknak.) Tehát miről is volt szó most Ćosićnál? Koszovóról és a szerbség megmaradásáról a déli részeken, továbbá a boszniai Szerb Köztársaságról. Tehát a számukra még nem lezárt múltról. De itt nem álltak meg. Megbeszélésük témája volt – immár előre tekintve – a szeparatizmus megjelenése Szerbiában és Szerbia további szétzúzása.. Sem a szeparatizmus jelenségét, sem pedig Szerbia további felszabdalásának mibenlétét a hírügynökségi hír nem részletezi. Konkrétumok híján csak találgathatnánk, hogy ha már nem Koszovóról van szó – a boszniai szerb entitás talán nem tekinthető még számukra sem szeparatizmusnak, sem Szerbia szétszabdalásának -, akkor csak Szandzsákra vagy Vajdaságra gondolhattak. Vagy mindkettőre. S még csak azt kellene kispekulálni – ha már nem mondják -, hogy szerintük kik azok, akik tovább szabdalnák Szerbiát. Mi ugyanis nem tudunk olyan politikai erőről, amely Szerbia külső – ismétlem: külső - határait megbontva szabdalná az országot. Olyanról viszont már igen, amely Szerbia külső határait – ismétlem: külső határait - megbontva területeket csatolna hozzá.
Nem tudom, hogy hány szavazatot hozhat a szocialistáknak a nemzet memorandumos atyjához elzarándokolni és a nemzet és állam sorskérdéseiről tanácskozni, s mintegy vállalni szocialistaként e sorskérdések politikai súlyát a nemzet előtt. De inkább hagyni kellene Ćosićot, s elfelejteni - talán neki is érdeke - többek között a békés lakosságcseréről szóló "rendezési" elképzelését.
És ne festegessék tovább az ördögöt a falra. Még kampányban sem. Mert egyszer már megidézték.
Sebestyén Imre
Még csak Ivica Dačić szocialista vezetőnek kell ismét elugrania Moszkvába, hogy aztán ismét leüljön szemtől szembe Boris Tadić demokrata pártelnökkel, aki éppen most tért vissza brüsszeli „magánlátogatásáról”. S folytatódhatnak a kormányalakítási tárgyalások a léghűtött pártházak tanácstermeiben. Hogy...
2012. JÚNIUS 20.
[ 15:30 ]
Nagy sikerként könyvelhető el Vuk Jeremić külügyminiszter megválasztása az ENSZ-közgyűlés elnökévé. Több szempontból is. S ha ezeket a szempontokat sorolni kezdhetnénk, az első helyen az a vitathatatlan eredmény állna, hogy a vezető szerb diplomata elkerül Belgrádból. Pontosabban: nem lesz külügyminiszter, ami – a...
2012. JÚNIUS 13.
[ 13:44 ]
Igazat kell adni annak is, aki a demokrata párti Boris Tadić megválasztása ellen érvelt, de annak is, aki a demokratává átvedlett Tomislav Nikolićot nem látja örömmel Szerbia államfőjének posztján.
Boris Tadić vitte el a balhét az ország jelenlegi helyzetéért. Demokráciában nehezen képzelhető el, hogy ugyanaz a személy...
2012. MÁJUS 23.
[ 15:40 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




