Olvasók rovata
Bozóki Antal: Nincs új vádirat, sem másik minősítés
Megérkezett a temerini vádirat „változtatása”
Betűméret:             

Ezúttal is bebizonyosodott: vádirat csak akkor van, amikor kézbesítik. A sajtóban is megjelent – felelőtlen – híresztelésekkel ellentétben az újvidéki Felsőfokú Ügyészség nem minősítette át „garázdaságra” a tavaly október 22-én letartóztatott és azóta is börtönben lévő hét adai, óbecsei és temerini magyar fiú ügyében a vádiratot.

Emlékeztetőül: Az újvidéki Felső Bíróság tanácsa 2013. február 25-i keltezésű végzésével (amelyet számomra február 28-án kézbesítettek) „visszautalta” az újvidéki Felsőfokú Ügyészségnek a 2012. október 22-én letartóztatott és azóta is börtönben lévő fiúk ellen (2013. január 9-én) beterjesztett vádiratot, hogy „a végzés közlésétől számított háromnapos határidőn belül küszöbölje ki az észlelt hiányosságokat”.

Az újvidéki Felső Bíróságnak címzett, számomra a mai napon kézbesített (mindössze 40 sorból álló) iratot még az ügyész sem nevezi vádiratnak. Az ügyész csak „a (január 9-i – B. A.) vádirat 1. és 2. pontjában leírt (hét magyar fiatallal kapcsolatos – B. A.) tényálláson változtatott”. A nyolcadrendű vádlott Novaković Predrag az ügyész legújabb iratában már nem is szerepel. A kérdésre, hogy miért, az iratban semmilyen indoklás nincsen. (Más kérdés, hogy a Felső Bíróság a március 5-i átvételi pecsétet viselő iratot miért csak március 18-án kézbesítette.)

Az ügyész mind a hét fiatalembert továbbra is a BTK 317. szakaszának 2. bekezdésébe ütköző bűncselekmény elkövetésével, vagyis nemzeti, faji, vallási gyűlöletet vagy türelmetlenség kiváltásával, illetve szításával vádolja (amely bűncselekmény miatt egytől nyolc évig terjedő börtönbüntetés van előirányozva). Orosz Róbertet pedig az ügyész külön még, a BTK 348. szakasza 2. bekezdése alapján, „engedély nélküli fegyvertartással” vádolja (mivel – szerinte – a szobájában egy „Winchester 223-as és egy 7,65x54 P kaliberű golyót tartott”).

A vádiratban valójában semmilyen lényegi változás nem történt, szinte szóról szóra megegyezik a (bíróság által is) kifogásolt vádirattal. Ez (az én olvasatomban) azt jelenti, hogy az ügyész nem tett eleget a Felső Bíróság tanácsa 2013. február 25-i végzésében megfogalmazott követelményeknek (hogy a vádiratot hozza összhangba a Büntető Eljárási Törvény 266. szakaszában előírt követelményekkel).

Most a vádirat elleni kifogás benyújtása következik, majd a Felső Bíróság tanácsának kell lépnie. A törvénytelen fogvatartás tovább folytatódik…

Mgr. Bozóki Antal,

Koperec Csongor és Smith Tomas védőügyvédje

Adakozók, mecénások Zentán - illusztráció
2017. DECEMBER 21.
[ 23:19 ]
Szavalóverseny Péterrévén - illusztráció
2017. NOVEMBER 7.
[ 17:45 ]
Ismét egy csodás, gyermekkacajtól hangos hetet zárt a Hunyadi János Általános Iskola, ugyanis október első hetében került megrendezésre a gyermekhét.Ezen a héten minden a gyerekekért van. Nincs felelés, és házi feladat is csak módjával. Ami még ennél is fontosabb, a programot is maguknak állíthatják össze. Így...
2017. OKTÓBER 7.
[ 11:32 ]
Szeptember elsején a Hunyadi János Általános Iskola újra megnyitotta színes kapuit tanulni vágyó diákjai előtt. A gyerekek kis csoportokban állva beszélgettek a nyaralásról, a táborokról, megannyi életre szóló élményről. Ezen a napon hivatalosan is véget ért a hosszú nyári szünidő, kezdetét vette egy új, másféle...
2017. SZEPTEMBER 2.
[ 7:12 ]
A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében a hetedik Gion-tábort tartották az elmúlt hét folyamán az újvidéki Apáczai Fiúkollégiumban. A Gion Nándorról elnevezett egyhetes ingyenes táborba a tavalyi olvasási verseny döntőjében elért eredmények alapján juthattak be az általános iskolák tanulói. Az első...
2017. JÚLIUS 30.
[ 18:14 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó