Olvasók rovata
A 43. MIRK hírei: Május 1-én kezdődik a nemzetközi kiállítás
Betűméret:             

Palánka tárt kapukkal várja a 43. MIRK és a VII. hobbis világfesztivál résztvevőit. Ilyen címmel jelentettük be még decemberben a sajtóban, hogy a 43. MIRK vendéglátó városa Palánka lesz.

A város középpontjában lévő tágas tantermekkel, óriási előcsarnokkal rendelkező dr. Radivoj Uvalić középiskola lesz a MIRK helyszíne.

Ide várják május elsejére a helybeli szervezők, a Zlatne ruke (Aranykezek) Nőegylet tajgai a kiállítókat.

A nagyközönség számára 2-án, a 11 órakor kezdődő ünnepséggel nyílik meg a kiállítás.

Ünnepi beszédet tart Liljana Trifunović, a Vajdasági Múzeum főmunkatársa, a szerbiai múzeumok néprajzi szakosztályának elnöke.

A záróünnepség május 6-án lesz 14 órai kezdettel. Ezúttal is a legsikeresebb kluboknak járó serlegeken kívül számos egyéb elismerést is kapnak a MIRK népes családjának legeredményesebb, legkitartóbb tagjai. Ezek az elismerések többek közt: a Hűségdíj, az Életműdíj, Meglepetés díj, a Prímadíj, továbbá a Nívódíjas nagymesteri cím.

Több pályázatot is írt ki a SZEGYESZ. Ilyenek: Képzőművészeti pályázat a gyerekeknek, Makettkészítési verseny minden korosztálynak, és egy évfordulóhoz kötött pályázat, amelyet az olvasók figyelmébe ajánlunk: Omage Bada Dada.

OMAGE BADA DADA

50 évvel ezelőtt született Bada Tibor grafikus, festő. Rövid életéhez (hetedik éve távozott közülünk), elég hosszú ideig a MIRK munkatársaként részt vett a kiállításokon. Amíg nem vezettük be a számítógépes feldolgozást, ő írt ki kalligrafikus betűkkel többezer diplomát írt ki. Több éven át kiállított festményeiből, amikor nem vett személyesen részt, bíráló bizottsági tagként dolgozott.

Halála után 2007-től Bada Dada emlékplakettel tünteti ki az értékelő bizottság a legkreatívabb képzőművészt.

Az idei évben OMAGE BADA DADA címmel hirdetnek pályázatot a MIRK szervezői. Nem a sajátos stílusát, hanem művei szellemiségével való találkozást várják a pályázóktól a szervezők. Ezek: A természet és benne az ember helye; a szerelem, hűség megfogalmazása művészi eszközökkel.

2008-ban két évvel a halála után emlékkiállítást szervezett a budapesti Home Galéria. A megnyitón ezt mondta a tragikusan elhunyt festőről Antal István a Filmművészeti Főiskola esztétika tanára:

„Ma már világosan látszik (ahogy élete utolsó alkotói periódusaiban is nyilvánvaló volt), hogy nagy festő akart lenni. A pályájának kezdeti korszakaiban készített, és sajátosan az egyéniségéhez igazított dadaista attitűdöt sem tagadta soha meg (nem is volt, nem is lehetett oka rá). De egyszer csak, már az újvidéki magyar Telepre emlékeztető rákoskeresztúri lakótelepen élve- és megfestve szobája falára a korábbinál szemgyönyörködtetőbb formában a legendás Holdrajz iskolát, túltéve magát a magyarországi kulturális irányítószervek és kiállítási fórumok részéről személyét ért folyamatos megalázó döntéseket – megváltoztatta festészete irányát, és sokak számára felfoghatatlan okokból elkezdett a klasszikus festők munkáiban felvett örökérvényű szakmai és gondolati problémák továbbfejlesztésével foglalkozni. Többnyire – bár távolról sem kizárólag – saját festészetének motívumvilágán belül. Ez az áttörés önmaga világán és a „festészet” általános értelemben felfogott világán keresztül a legvadabb és a legnagyobb léptékű tett volt, ami a modernnek nevezhető magyarországi festészetben megtörtént. Nem csoda, hogy belehalt az értetlenkedésbe.”

A május 1-6-ig tartó 43. MIRK OMAGE BADA DADA kiállítására ingyenesen nevezhetnek be a résztvevők a festő emlékét megidéző műveikkel, a képzőművészet bármely ágában, szabadon választott technikával.

Ezen felül szabad témájú művekkel is részt vehetnek. A nevezési illeték 350 dinár.

A művek május 1-én 8 órai kezdettel adhatók át a bácspalánlai dr. Radivoj Uvalić középiskolában. Május 6-án 12 órakor a kiállítás lebontásakor személyesen kell átvenniük a munkákat a kiállítóknak. A zárórendezvény 14 órakor kezdődik.

A legsikeresebb munkát emlékplakettel jutalmazza az értékelő bizottság.

Információ és kapcsolattartás: pebokft@gmail.com tárgy: 43. MIRK

Sikeres szereplést kívánnak minden pályázónak a szervezők.

Adakozók, mecénások Zentán - illusztráció
2017. DECEMBER 21.
[ 23:19 ]
Szavalóverseny Péterrévén - illusztráció
2017. NOVEMBER 7.
[ 17:45 ]
Ismét egy csodás, gyermekkacajtól hangos hetet zárt a Hunyadi János Általános Iskola, ugyanis október első hetében került megrendezésre a gyermekhét.Ezen a héten minden a gyerekekért van. Nincs felelés, és házi feladat is csak módjával. Ami még ennél is fontosabb, a programot is maguknak állíthatják össze. Így...
2017. OKTÓBER 7.
[ 11:32 ]
Szeptember elsején a Hunyadi János Általános Iskola újra megnyitotta színes kapuit tanulni vágyó diákjai előtt. A gyerekek kis csoportokban állva beszélgettek a nyaralásról, a táborokról, megannyi életre szóló élményről. Ezen a napon hivatalosan is véget ért a hosszú nyári szünidő, kezdetét vette egy új, másféle...
2017. SZEPTEMBER 2.
[ 7:12 ]
A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében a hetedik Gion-tábort tartották az elmúlt hét folyamán az újvidéki Apáczai Fiúkollégiumban. A Gion Nándorról elnevezett egyhetes ingyenes táborba a tavalyi olvasási verseny döntőjében elért eredmények alapján juthattak be az általános iskolák tanulói. Az első...
2017. JÚLIUS 30.
[ 18:14 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó