Olvasók rovata
Az óbecsei gimnázium diákjai a székesfehérvári vetélkedőn
Betűméret:             

2013. április 6-án, szombaton az óbecsei gimnázium három diákja, Berec Helga, Szabó Emil és Horváth Tamás részt vett, Vajdaságból egyedüliként, A mi Európánk elnevezésű verseny döntőjén, amit háromfordulós előválogatás előzött meg. A verseny döntőjébe 17 csapat jutott be a benevezett több mint 200-ból az egész Kárpát- medencéből. A diákokat Nagy Katalin tanárnő kísérte el és Kiss Igor az óbecsei önkormányzat képviseletében. Bár helyezést nem értek el, nagy tudásról tettek tanúbizonyságot EU-történetből, EU-földrajzból, EU-s aktuálpolitikából, gazdaságból, Nobel-díjasokról és sok egyéb témában. A tanárok, kísérők egy kerekasztal-beszélgetésen is részt vettek Bauer Edit EP-képviselő asszony vezetésével. Ennek egyik hozadéka, hogy a jövőben Vajdaság és ezen belül Óbecse is bekapcsolódik a verseny lebonyolításába.

A versenyt egyébiránt a már említett képviselő asszony mellett Herczog Edit EP-képviselő asszony és dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is megtisztelte jelenlétével.

A színvonalas megmérettetés szervezői a székesfehérvári Tarsoly Ifjúságért Egyesület, a pozsonyi Szövetség a Közös Célokért Társulás, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, a csíkszeredai Virtus Vivens Egyesület, valamint a Kodolányi János Főiskola (Székesfehérvár) voltak.

K.

Adakozók, mecénások Zentán - illusztráció
2017. DECEMBER 21.
[ 23:19 ]
Szavalóverseny Péterrévén - illusztráció
2017. NOVEMBER 7.
[ 17:45 ]
Ismét egy csodás, gyermekkacajtól hangos hetet zárt a Hunyadi János Általános Iskola, ugyanis október első hetében került megrendezésre a gyermekhét.Ezen a héten minden a gyerekekért van. Nincs felelés, és házi feladat is csak módjával. Ami még ennél is fontosabb, a programot is maguknak állíthatják össze. Így...
2017. OKTÓBER 7.
[ 11:32 ]
Szeptember elsején a Hunyadi János Általános Iskola újra megnyitotta színes kapuit tanulni vágyó diákjai előtt. A gyerekek kis csoportokban állva beszélgettek a nyaralásról, a táborokról, megannyi életre szóló élményről. Ezen a napon hivatalosan is véget ért a hosszú nyári szünidő, kezdetét vette egy új, másféle...
2017. SZEPTEMBER 2.
[ 7:12 ]
A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében a hetedik Gion-tábort tartották az elmúlt hét folyamán az újvidéki Apáczai Fiúkollégiumban. A Gion Nándorról elnevezett egyhetes ingyenes táborba a tavalyi olvasási verseny döntőjében elért eredmények alapján juthattak be az általános iskolák tanulói. Az első...
2017. JÚLIUS 30.
[ 18:14 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó