Idén is március 27 – én az iskola szép dísztermében került sor az ünneplésre az óbecsei Petőfi Sándor iskolában. A szép, tavaszi virágokkal, főleg piros, sárga tulipánnal földíszített színpad a kikeletet, az újjászületést varázsolta elénk.Kéringer Piroska és Tóth Zsolt közremúködésével az énekkar az iskola himnuszával nyitotta meg az ünnepi műsort:
„Ünnepeljük iskolánknak napját,
Ünnepeljük ezt a szép napot,
Petőfi Sándor emléke lobogjon,
ki a harcban példát mutatott.
Hogyha egyszer elmegyünk majd innen,
Jön helyettünk ezer kisdiák,
De szívünkben élni fog az emlék,
Petőfi Sándor, a mi iskolánk...“
„Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére, és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni, amit szeretünk csinálni“- hallhattuk a Szent – Györgyi Albert idézetet a műsorvezetőktől, Horvát Lídia pedagógustól és Sunčica Banjanin tanárnőtől.
Majd az igazgató, Szűcs Budai Engelbert köszöntötte a vendégeket, szülőket, gyerekeket. Szólt a pedagógusok munkájáról, a szülői támogatásról, majd a diákokhoz:
„Kedves gyerekek! Úgy hiszem, hogy nem csak a mai sztárok között kell keresnetek ideált! A múlt, a letűnt idők nagyjai között is sokan vannak, akik méltóak erre a szerepre.
Petőfi Sándor, iskolánk névadója is lehet ideál, a becsület, a hazaszeretet, a kitartás, a hit, a lelkesedés, a tenni akarás példaképe! Olyan tulajdonságok ezek, amelyek nem mennek ki divatból. Olyan tulajdonságok ezek, amelyek bennünket, felnőtteket megerősítenek napi harcainkban, nektek gyerekek pedig segítenek a tanulásban, a versenyeken, a sportban.
Hiszem azt, hogy iskolánk névadójának életútja sokunk számára példaértékű. Nem lennénk ennyire eredményesek a versenyeken, különböző megmérettetéseken, ha ez nem lenne így. Szerénység nélkül elmondhatom, hogy kis iskola vagyunk ugyan, de eredményeink kimagaslóak. Az elmúlt egy évben, mint hazai, mint nemzetközi versenyeken sorra arattuk a babérokat…”
Ezután következett az irodalmi összeállítás. Iskolánk névadójára, Petőfi Sándorra emlékeztek, felidézve benne a költő életének nagy napját, március 15 – e sorsfordító eseményeit.Fölléptek a felsős szavalók, Benák Erzsébet magyartanárnő tanítványai.
A műsor további részében a negyedikesek, Máté Ágota és Tufegdžić Mónika tanító néni diákjai táncszámokat, vidám jeleneteket, dalokat adtak elő.Palotás Alexandra tanító néni tanítványai táncszáma, a tviszt is elnyerte a község tetszését.A kétnyelvű műsorban felléptek még Nemes Svetlana másodikosai a Titok, valamint Sunčica Banjanin felsősei: Mi lenne, ha ... című jelenettel, Banko Ibolyka, valamint Kéringer Piroska diákjai táncoltak...
Elérkezett a pillanat amikor a 10, 20 és 30 munkaévüket betöltő dolgozóinkat az igazgató virággal köszöntötte: 10 éve tagja a munkaközösségnek Sánta Éva tanító néni, Bokros Angéla és Đurić Renáta takarítónők.20 éve oktatja eredményesen a diákjait Csernyák Szilvia és Vastag Géber Judit tanítónő. Végezetül Turzai Valéria tanító nénit köszöntötték, aki 30 év óta kitartó és eredményes dolgozója munkaközösségünknek.
Petőfi egyik legnépszerűbb megzenésített versével, a Befordultam a konyhára kezdetűvel végződött a műsor. Akinek kedve volt együtt énekelhette a kórussal.
Koncz Erzsébet



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




