ByeAlex és dala megosztotta Magyarországot, a magyarságot. Kíséreljünk meg objektívak lenni, nézzük, a magyar(országi előadók) milyen eredményeket értek el az eddigi Eurovíziós Dalfesztiválokon!

Ahhoz, hogy valamilyen következtetést le is vonhassunk, – az objektivitás kedvéért – viszonyítani kellene ezeket az eredményeket valamihez. Mivel én a Délvidéken / Vajdaságban élek, így a szerb(iai) fellépők eredményéhez hasonlítottam a magyar(országi) fellépők sikerét vagy sikertelenségét.

Előre megmondom, nem fogok tudományos vagy „tudományos” elemzést összeállítani, mivel elegendő csak a „szakértők”, celebek meg a hasonszőrűek állításaira szorítkozni, hogy a rendelkezésemre álló adatok alapján megcáfoljam az illetők rosszindulatú feltételezéseit és jóslatait (amit nemcsak én, mások is egyszerűen: fikázásnak neveztünk).

1. Mi is az Eurovíziós Dalfesztivál?

Az Eurovíziós Dalfesztivál (Eurovision Song Contest, ESC – Eurovízió Dalverseny) egy nemzetközi könnyűzenei megmérettetés, amely minden évben tavasszal kerül megrendezésre. Ötlete 1955-ben született meg, az olasz San Remo-i dalfesztivál mintájára. Az első versenyre 1956-ban a svájci Luganoban került sor: hét ország jelentkezett két-két dallal, amelyek maximum három és fél percesek lehettek. A hét ország két-két zsűritagot is küldött, akik 1-10 ponttal értékelték az elhangzott dalokat. Az első győztes a svájci Lys Assia lett „Refrain” című dalával. (forrás: http://eschungary.hu/sugo/)

Ez a megállapítás lehet, hogy igaz volt 1956-ban, ma már azonban nem fedi a valóságot. A meghatározást ki kell egészíteni – szerintem – a következőkkel: Olyan megarendezvény, amely óriási nyereséget biztosít a jogtulajdonosoknak, hiszen a részvevő országoknak kell minden költséget állniuk. Ez különösen érvényes a mindenkori győztesre, mert a következő évben, saját költségén kell biztosítani mindent, hogy a „vándorcirkusz” sikeresen működjön.

2. Létezik-e eurovíziós dal?

Igencsak érdekes, hogy a nem magyarországi forrásokban sehol sem leltem egy ilyen fogalomra. Magyarországon is csak a mindenkori szakértők és „szakértők” szájából volt hallható ez (miközben zsűrizték a jobb sorsra érdemes dalokat), de az is igaz, nem tudták körülírni, meghatározni az elnevezés fogalmát, illetve annak tartalmát.

Mint minden művészeti ágban, a könnyűzenében is van fősodor, azaz mainstream (meghatározása: A mainstream angol nyelvű szakkifejezés, szó szerinti magyar fordítása: „főáramlat” vagy „fősodrás”. Valamely tudományos vagy művészeti terület különböző irányzatai közül annak megjelölésére használatos, mely az adott terület célközönsége, valamint szakértőinek többsége által elfogadott és támogatott. Minden területnek és minden kornak, korszaknak megvannak a maguk uralkodó, azaz mainstream irányzatai, melyek természetüknél fogva háttérbe szorítják az alternatív, azaz underground irányzatokat, forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Mainstream). Az Eurovíziós Dalfesztiválon nem létezik semmiféle, arra jellemző dal vagy daltípus, de vannak olyanok, amelyek a fősodrot, a pillanatnyi divatot akarják utánozni. Emiatt vannak nagyon jó mainstream dalok (pl. 2013-ban Dánia, Only Teardrops / Csak könnycseppek), de vannak olyanok is, ahol a szerzők és csoportjaik a plágium pengeélén táncolva hoznak létre giccses dalokat (a pl. ismét 2013-ból, Finnország, Marry me! / Vegyél el!). Ahogy múlnak az évek, egyre több olyan dal jelenik meg a fesztiválon, amely vagy az egyszerűségével, fülbemászó dallamhoz tartozó művészi mondanivalóval hívja fel magára a figyelmet (maradjunk 2013-nál, ByeAlex: Kedvesem / Magyarország és Gianluca: Tomorrow – Tegnap / Málta), vagy pedig a polgárpukkasztás eszközeivel (szintén 2013-ból, Koza Mostra és Agathon Iakovidis: Alcohol is Free – Ingyen van az alkohol / Görögország) válik népszerűvé. Ezek ismeretében egyszerűen meghatározható: Eurovíziós dal nem létezik, azt egyesek – önmaguk igazolására – próbálják kitalálni!

Bizonyításként, hogy nagy valószínűséggel igazam van, meg kell nézni a mellékelt két táblázatot.

Magyarország legnagyobb sikereit az a három dal (1994 – Friderika: Kinek mondjam el vétkeimet?, 2007 – Rúzsa Magdi: Aprócska blúz, 2013 – ByeAlex: Kedvesem) hozta meg, amelyek az egyszerűségükkel, a fülbemászó dallamukkal és a minőséges szövegükkel hívták fel magukra a figyelmet. Meg kell említeni még a 12. helyen végzett Forogj világ (2005 – Nox) című művet, ugyanis ez a dal sem tartozik a szakértők szerinti fősodorhoz, hiszen a műfaja etno-pop. Ezzel ellentétben a V.I.P.: Miért kell, hogy elmenj? 1997-es dalának 12. helye – szerintem – nem siker, ugyanis ekkor csak 25 állam vett részt a fesztiválon. Igencsak érdekes, hogy Friderika, Rúzsa Magdi és ByeAlex esetében is a „szakértők”, valamint a kétes értékű celebek azt prognosztizálták, Magyarország le fog égni a fesztiválon, közben pedig az történt – amiről utána igencsak bölcsen hallgattak – megmutatkozott a jóslásba bocsátkozott személyek valódi értéke.

Szerbia önállóan 2007-ben jelent meg az Eurovíziós Dalfesztiválon és azonnal meg is nyerte (Marija Šerifović: Molitva – Ima). A dal – amellett, hogy a fősodorba tartozik – valóban érték, nem lehet sem plágiumnak, sem pedig giccsnek nevezni. Voltak azonban olyanok, akik a dal előadójának szexuális másságával magyarázták a győzelmet (ez különben azért is furcsa, mert Szerbiában az egyszerű emberek egyáltalán nem toleránsak a mássággal szemben). Lehet, hogy a fesztivál nézői között nagy számban vannak jelen az LGBT közösséghez tartozók, azonban a 2013-as finn dal leszereplése (hiába volt a dal végén a leszbikus csók), ennek ellenkezőjét bizonyítja. Szerbia a többi sikert két olyan dallal érte el (2008 – Jelena Tomašović: Oro / Kőrtánc, 2011 – Željko Joksimović: Nije ljubav stvar / A szerelem nem egy tárgy), amelyekről nagy bátorság lenne azt állítani, hogy a fősodorhoz tartoznak, mivel mindkettő műfaja etno-pop.

3. Milyen nyelven kell(ene) énekelni?

Az anyanyelven éneklést megkövetelő szabályt az évek során többször megváltoztatták. 1956 és 1965 között nem vonatkozott szabály arra, milyen nyelven lehet énekelni. 1966-tól egy szabály megkövetelte, hogy a dalokat a résztvevő ország valamelyik hivatalos nyelvén kell elénekelni.

A nyelvi megkötések 1973-ig tartottak, amikor azokat megszüntették, és a fellépők újra szabadon énekelhettek bármelyik általuk választott nyelven. A 70-es évek közepén több nyertes kihasználta az újonnan szerzett szabadságot, azzal, hogy a nem angol anyanyelvű országok is angolul léptek fel, köztük az ABBA is 1974-ben.

1977-ben az EBU úgy döntött, hogy visszatér a nemzeti nyelvi megkötéshez. Ugyanakkor külön engedményt biztosítottak Németországnak és Belgiumnak, mert az általuk előadandó dal kiválasztásának menete már túl előrehaladott stádiumban volt ahhoz, hogy megváltoztassák.

1999-ben a szabályt újra módosították, és ismét engedélyezték a szabad nyelvválasztást. Ez a nyelvészeti szabadság vezetett odáig, hogy a 2003-as belga résztvevő, az Urban Trad egy teljesen kitalált nyelven énekelt. A 2006-os holland induló, a Treble, félig angolul, félig egy kitalált nyelven énekelt. 2008-ban a belga indulók ismét egy kitalált nyelven adták elő O Julissi Na Jalini című dalukat. Mára már jelentős túlsúlyba kerültek az angol nyelven előadott dalok (például a 2004-es verseny döntőjében rekordmennyiségű, tizennégy angol nyelvű dal követte egymást), ezért 2007-ben a lett Bonaparti.lv úgy döntött, hogy olaszul adja elő a számát, ezzel kitűnve a többi angol nyelvű előadó közül.

(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Eurov%C3%Adzi%C3%B3s_Dalfesztiv%C3%A1l)

2013-ban az egyes országokban megtartott versenyeken az adott országban hivatalos nyelven kellett megtartani a versenyeket (vagy kiválasztásokat), azonban lehetőség volt arra, hogy a nyertes válasszon: milyen nyelven akarja a dalát elénekelni a dalfesztiválon. Én teljesen értelmetlennek tartom, hogy a nem angol nyelvű országok dalait angolul adják elő, mivel a nézők (akik részére kellene készíteni ezt a megaprodukciót, hiszen a tévéközvetítés alatt ők szavaznak) nagy többsége nemcsak a más országok nyelvét, hanem az angolt sem érti. Sokkal fontosabb lenne a technika legújabb vívmányai segítségével egy adott országban minden egyes más nyelven előadott dalt feliratozni, hogy nézők ne csak a zenét, hanem a szöveget is értsék. Emiatt érzem úgy, hogy a magyar verseny zsűrije néhány tagjának, valamint az önkinevezett celeb szakértőknek az angol nyelven való éneklés melletti kardoskodása teljesen értelmetlen és álszent kísérlet volt arra, hogy behízelegjék magukat valahol, valakinek (nem akartam durvábban, a nyalás ige használatával értékelni őket).

Azt, hogy a dal nyelvének ismerete vagy nem ismerete mennyire befolyásolja a szavazókat, abból lehet megállapítani, hogy Magyarország vagy Szerbia legjobb helyezést elérő dalait hogyan is énekelték. Friderika és Byealex magyar nyelven énekelt, Rúzsa Magdi pedig – szerintem – akármilyen nyelven előadhatta volna (igaz, angolul tette) az Aprócska blúz című dalt, sikerre volt ítélve. Szerbia esetében pedig mind a sikeres, mind pedig a sikertelen versenyzők egyaránt szerbül énekeltek.

4. A szavazással kapcsolatos problémák

A Dalfesztivált régóta politikai intézménynek tartják, ahol az országok a pontokat a más országokkal fennálló kapcsolataik alapján osztják ki, és nem a zsűri (vagy a telefonos szavazók) adott dalról alkotott véleménye alapján. A szavazási minták egyik elemzése azt mutatja, hogy bizonyos országok előnyben részesítenek meghatározott politikai szövetséges országokat. A Dalfesztivál védelmezői szerint egyes országok azért juttatnak aránytalanul magas pontszámokat másoknak, mert ezen országok lakóinak hasonló a zenei ízlésük és kultúrájuk, és így valószínűbb hogy élvezik egymás zenéjét: például Görögország és Ciprus azért ad egymásnak gyakran 12 pontot, mert a két országnak közös zenei ipara és nyelve van, és az egyik országban népszerű művészek a másikban is azok. A 2007-es elődöntőt erős kritika érte a nyugat-európai nézők részéről, mert csak kelet-európai országok jutottak a döntőbe. A döntőbeli szavazást, a Time magazin „Béke és Megbékélési Bizottság”-nak nevezte, mert korábban háborúban álló, vagy egymással ellenséges országok egymás dalaira szavaztak. Néhány brit parlamenti képviselő annyira felháborodott a politikai szavazás miatt, hogy beadványt terjesztettek a Parlament elé, elítélve és az európai népek közti kapcsolatra ártalmasnak ítélve azt, felszólítva a BBC-t, hogy követelje a szavazási rendszer megváltoztatását, vagy lépjen ki a versenyből.

(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Eurov%C3%Adzi%C3%B3s_Dalfesztiv%C3%A1l)

Bár az Eurovíziós Dalfesztivál történetében nem kevesebb, mint tízszer változtak meg a pontozás szabályai, közülük csak egyetlen számít igazán fontosnak: a 12 pontos szabály, amely kimondja, hogy minden szavazó országnak összesen 58 pontja van, amelyet a döntőben szereplő tíz ország között kell elosztania egytől nyolcig, majd a két legjobbnak tízes és tizenkettes adható. E szerint 1975-ben Luxemburg lett az első olyan ország, amely a „douze points”-ot megkapta.

A pontrendszerrel ellentétben a szavazás szabályai az évek során folyamatosan módosultak. Az 1990-es évek végéig majdnem mindig hivatásos zsűrik választották ki az országuk győztesét. 1997-ben egyes nemzetek elkezdtek kísérletezni egy új módszerrel, az úgynevezett teleszavazással: a tévénézők telefonon voksolhattak kedvenceikre. Mivel ez a rendszer nyilvánvalóan jobban tükrözte a közönség véleményét, hamarosan elterjedt, és végül kötelezővé vált.

De a rákövetkező években a nyugati országok egyre rosszabb helyezéseket értek el, és az új rendszer éles bírálatok kereszttüzébe került. A legtöbb kritikus élt a gyanúperrel, hogy ezekben a közönségszavazatokban főként a jószomszédi kapcsolatok fejeződtek ki, és nem a zenei tartalom értékelése. Új rendszerre volt szükség. 2009-ben az EBU a fele-fele szisztéma mellett döntött, amely szerint az egyes országok pontszámának 50 százalékát a nemzeti zsűri, a másik 50 százalékát pedig a nézők szavazatai alapján ítélik oda.

(forrás: http://www.rd.hu/Tud%C3%A1st%C3%A1r_Eurov%C3%Adzi%C3%B3s_Dalfesztiv%C3%A1l)

Magyarországon még a mai nap is él egyesekben az a meggyőződés, hogy az ország iránti viszony, illetve a nyelvrokonság és rokonnemzetek hiánya miatt nem szavaznak a magyar dalra. Tudom, hogy a kétkedőket nem lehet meggyőzni az állítás téves voltáról, mégis vegyük figyelembe a ByeAlex dalára leadott szavazatokat, hiszen azok pont az állítás ellenkezőjét bizonyítják. Szerintem sokkal nagyobb a baj az úgynevezett nemzeti szakmai zsűrik működésével, hiszen az ő szubjektív zenei ízlésük, politikai beállítottságuk, a más országokkal fenntartott kapcsolataik jócskán az objektivitásuk kárára vannak. Nem lehetne-e a teleszavazás összesített eredményeit a versenyen fellépő előadók szavazatával kombinálni mind az elődöntőkben, mind pedig a döntőben, de akár az egyes országokban megtartott nemzeti vetélkedőkön is (persze, itt is fenntartani azt, hogy a saját dalára senki sem szavazhat)? Ezáltal le lehetne egyszerűsíteni a szavazás folyamatát, be lehetne vezetni a közönségdíjat stb. Mindezt azonban nem gondoltam teljesen végig, itt még csak egy kósza gondolatként van jelen.

5. Magyar probléma: az elszakított területeken élő magyarok szavazatai

Sajnos, még nem hozták nyilvánosságra, hogy az egyes országok döntőben leadott szavazatai hogyan jöttek létre, azonban a meglevő adatok alapján tudjuk, hogy ByeAlex a következő szavazatokat kapta azokból az országokból, amelyekben találhatók az elszakított területek: Ausztria – 0 pont, Szlovákia – idén nem vett részt, Ukrajna – 0 pont, Románia – 0 pont, Szerbia – 2 pont, Horvátország: 4 pont, Szlovénia: 4 pont. ByeAlex hivatalos facebook-oldalán az egyik bejegyzésben annak írója élesen kikelt a határon túli magyarok ellen, amiért nem szavaztak. Nem védekezésként írom le, de a következő tényeket nem hagyhatjuk figyelmen kívül: a) Szlovákiából senki – nemcsak a magyarok – nem szavazhatott, mivel nem vettek részt a fesztiválon, b) a kb. 45.000.000 lakosú Ukrajnában közel 150.000 magyar él, azaz a lakosság 0,33%-a, ami miatt szinte minden magyarnak (csecsemőtől az aggokig) szavaznia kellett volna ahhoz, hogy pontokat juttassanak a magyar dalnak, c) Romániában (főleg Párciumban, Bánságban, Erdélyben és Moldvában) a kb. 19.000.000 állampolgárból több mint 1.200.000 magyarnak vallja magát (6,50%), ami alapján számítani lehetett volna legalább 3-4 pontra, azonban egyesek azt állítják, mivel a magyar tévét kísérték figyelemmel, így az ott feltüntetett számra kívántak sms-eket küldeni (persze, sikertelenül, mert az csak Magyarországra – magyar szolgáltatóra – vonatkozott). d) Szerbiából 2 pont érkezett, azonban ez sokkal nagyobb számú szavazatot jelent, mint amennyi a magyar lakosok létszámából következne (az össz lakosság kb. 3,5%-a), mivel az úgynevezett szakmai zsűriben csak a zenei fősodrot és az etno-popot preferáló tagok kaptak helyet, ami miatt tőlük ByeAlex biztosan nem kapott támogatást. e) Horvátország esetében nem lehetett számítani arra, hogy az ott élő nemzettársaink – a kicsiny létszámuk miatt – bármilyen hatással is lehettek a szavazásra, így azoknak lett igazuk, akik a magyar és a horvát nép több évszázados barátságára alapozva várták a pontokat. f) Legkellemesebb meglepetésben Szlovénia részesítette a magyar dal barátait, mert ott a magyar lakosság létszáma egyáltalán nem volt kihatással a szavazásra, azonban mivel az itteni állampolgárok mindig is nyitottak voltak az újdonságok, az elfogadottaktól eltérő értékek iránt, így szinte természetes, hogy azt pontokban is kifejezték.

Ebből következik, hogy a magyarországi szervezőnek a következő fesztiválon (már, ha indul Magyarország) sokkal többet kellene foglalkoznia a tájékoztatással és a reklámmal. Jó lenne, ha időben tájékoztatnák a külföldi nézőket, hogy az egyes országokban mely telefonszámon lehet szavazni, de egy kis anyagi ráfordítással azt is lehetővé kellene tenni, hogy a határsávban élő magyar állampolgárok is szavazzanak. (Miért ne lehetne a soproni polgároknak ausztriai, a komáromi polgároknak szlovákiai, a kisvárdai polgároknak ukrajnai, a makói polgároknak romániai, a mórahalmi polgároknak szerbiai, a mohácsi polgároknak horvátoszági, a rédicsi polgároknak szlovéniai kártyás mobiltelefonja?)

6. Következtetések

ByeAlex sikere e fesztiválon azt bizonyítja, hogy nagy bajok vannak a magyarországi könnyűzenében, a pop-szakmában. Az azt művelők nem rendelkeznek kellő nyitottsággal a (zenei) másság befogadására. Mivel nem tartom magamat szakértőnek, így fogalmam sincs, ezt hogyan lehetne megváltoztatni, ami miatt csak azt merem ajánlani, ideje lenne, ha valódi szakemberek foglalkoznának ezzel a kérdéssel.

A 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál bebizonyította, hogy a megcsontosodott eddigi struktúra (a folyamatos változtatások ellenére) nem képes megbírkózni minden kihívással. Jó lenne, ha a Magyarország, az illetékes szakemberek bevonásával, kezdeményező szerepet vállalna abban, hogyan lehetne megújítani e rendezvényt, hogy megcáfolják a közvéleményeben eluralkodott – nem minden alap nélküli – előítéleteket (giccsparádé, LGBT rendezvény stb.).

Oromhegyes, 2013. 05. 20.

Balla Lajos, Oromhegyes

November 29. utca 44.