Olvasók rovata
Lauda nagyasszonyunknak
Betűméret:             

Oly távol vagy tőleeem, de mééégis közel.

(Kottaismeret tudásának hiányában ajánlatos a szöveg olvasásakor Dvořák Új világ szimfóniájának II. tételét vagy Beethoven IX. szimfóniájának IV. tételét hallgatni.)

(Kötelező nemes pátosszal olvasni a következő szöveget.)

Végre-valahára eljött a nap! Az a dicső nap, amikor a vajdasági magyar művészek több évszázados bolyongás és tétovázás után megfogalmazhatják maguknak, mi a művészetük célja! Kis nép vagyunk itt a Balkánon, a szlávság szorító ölelésében, s még kisebbség a Vajdaságban (vagy Délvidéken – mindenki válassza ki, melyik felel meg neki jobban). Sok-sok emberöltőnyi idő, ami felemésztette művészeink s filozófusaink erejét, akaratát és akaraterejét annak igyekezetében, hogy megértsék, mások vagyunk, mint a többiek! Próbáltak azonosulni a szókratészi művészet-meghatározással, a platónival, Hegellel, Diderot-val, Michelangelóval, Appiával, Apollinaire-rel, Schönberggel (csakhogy a mások által legelismertebb flancos külföldieket – s ma már néhaiakat – említsem), de most rá kell jöjjünk végre: hiú ábrándokat űztünk, kergettünk az évezredes ködben, mert mi nem vagyunk mások. Mi mi vagyunk! De kell egy vezér, kinek éles szeme, elméje, akarata utat mutat. Ím, itt a vezér, s megmutatta ezt az utat! Nem komplikáltat és érthetetlenül szövevényeset (mint az előbb említettek), hiszen mi egyszerű nép vagyunk, és az egyszerű szóból értünk:

„A művészi alkotás örömet kell hogy szerezzen az olvasónak, nézőnek, hallgatónak, annak a közösségnek, amelyhez szól, legyen az egy falu apraja-nagyja, vagy egy kortárs zenei hangverseny-, színházi előadás közönsége, magányos, esti könyvolvasás.”

Világos? Tessék ehhez igazodni! Aki vajdaságinak (délvidékinek) s magyarnak tartja magát, ezt az utat kövesse! Miért? Mert ezt az arra legméltóbb ember mutatta meg nekünk!!!!!!!!!!!!!!!!!!! (Nincs elegendő papírom a felkiáltójelekhez.) Hiszen ő a mi anyánk, atyánk, bajban s gondban védelmezőnk, s dicső vezérünk! Ki, ha nem ő?!

Tisztelt Olvasó! Ha művésznek vallanád magad, meg ne forduljon a fejedben ama bűnös, káros gondolat, hogy te határozd meg magad s művészeted irányát s célját! Vedd észre, hogy ezzel közösségedet rombolod s nem egységre, de széthúzásra biztatsz. Akkor pedig itt, eme áldott térben, s még áldottabb népben nincs helyed! Amit föl kell adnunk, hát föladjuk! Nem kell nekünk Michelangelo szomorú Pietàja, nem kell Schönberg Dodekafóniája, nem kell Lutosławski, Penderecki, Bartók fölzaklató zenéje, nem kellenek Goya zavart keltő festményei, Picasso Avignoni asszonyai, Guernicája, a Háború és béke, József Attila, Dylan Thomas, Ady, Baudelaire idegesítő versei, s nem kell a rap, mert idegborzoló és hangos, nem kell a free jazz, a félelmetesen fölénk tornyosuló emeletes házak, a szörnyű művészfilmek, a nem kizárólag örömöt okozó színházi előadások... (A sorrendnek ezzel még nincs vége, egészítsd ki, örömködő Olvasó!)

Tessék művésznek felfogni, hogy örömet kell szerezzen! Persze van egy másik szakma (ami az örömszerzést vallja magának), mely sokkal ősibb a művészetektől (már a szinkretizmus idején is az volt), de erre ne figyeljünk, mert ezt az örömszerző tiszta haszonlesésből és gazdagodásból műveli – anélkül, hogy ő is élvezné. Pfuj! Minden okkal történik. Vezetőink vigyáznak ránk! Alkossatok, hogy örömet szerezhessetek!

Hernyák György

kántortanító

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Adakozók, mecénások Zentán - illusztráció
2017. DECEMBER 21.
[ 23:19 ]
Szavalóverseny Péterrévén - illusztráció
2017. NOVEMBER 7.
[ 17:45 ]
Ismét egy csodás, gyermekkacajtól hangos hetet zárt a Hunyadi János Általános Iskola, ugyanis október első hetében került megrendezésre a gyermekhét.Ezen a héten minden a gyerekekért van. Nincs felelés, és házi feladat is csak módjával. Ami még ennél is fontosabb, a programot is maguknak állíthatják össze. Így...
2017. OKTÓBER 7.
[ 11:32 ]
Szeptember elsején a Hunyadi János Általános Iskola újra megnyitotta színes kapuit tanulni vágyó diákjai előtt. A gyerekek kis csoportokban állva beszélgettek a nyaralásról, a táborokról, megannyi életre szóló élményről. Ezen a napon hivatalosan is véget ért a hosszú nyári szünidő, kezdetét vette egy új, másféle...
2017. SZEPTEMBER 2.
[ 7:12 ]
A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében a hetedik Gion-tábort tartották az elmúlt hét folyamán az újvidéki Apáczai Fiúkollégiumban. A Gion Nándorról elnevezett egyhetes ingyenes táborba a tavalyi olvasási verseny döntőjében elért eredmények alapján juthattak be az általános iskolák tanulói. Az első...
2017. JÚLIUS 30.
[ 18:14 ]
Beolvasás folyamatban