Olvasók rovata
Az Eötvös József Collegium mint a Kárpát-medencei diákköri kapcsolati háló egyik gócpontja
Betűméret:             

„Tanuljunk egymástól, hogy minél jobban taníthassunk“ – mondta Eötvös Loránd, az ELTE Eötvös József Collegium megalapítója, és lehet azt mondani, hogy az idézet szellemében rendezték meg május 31-e és június 3-a között a Collegium épületében az Eötvös József Collegium, a magyarság közös eszménye - Kárpát-medencei szakkollégiumi konferencia III. elnevezésű rendezvényt, amelynek keretében nem csak Magyarországról, hanem az egész Kárpát-medence szakkollégiumaiból érkeztek egyetemi hallgatók, hogy különböző szakterületeken kutató tudós kollégáiknak bemutathassák legaktuálisabb kutatási eredményeiket. A konferencia a Collegium hét éve fejlesztett Kárpát-medencei szakkollégiumi hálózatának tagjaival került megrendezésre. A patinás budapesti Eötvös József Collegium 2013. június 3-án Újvidéken kötött együttműködési megállapodást a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégiummal, amikor is a budapesti kollégisták a székvárosban is bemutatkoztak.

A mostani konferencia két ülésszakból tevődött össze: a társadalomtudós filosz és a természettudós dögész ülésszakokból. A konferencia május 31-én kezdődött a határon túlról érkezett hallgatók fogadásával, amelynek keretében a Hallgatói Önkormányzat közösségi programot, ismerkedési játékokat szervezett.

Június 1-jén került sor a filosz ülésszakra, amely a második Kárpát-medencei szakkollégiumi konferencia anyagából összeállított Ingenia Hungarica II című kötetnek a bemutatásával kezdődött. Az ülésszakot Mezey Barna, az ELTE rektora, Hoffmann Tamás, a XI. Kerület, Újbuda polgármestere, Hóvári János, az EC Baráti Kör elnöke, valamint Horváth László, az Eötvös Collegium igazgatója nyitották meg. Az ülésszak igen színes repertoárral rendelkezett, mivel az előadások témái a történettudomány, a nyelvészet, az irodalomtudomány és a szociológia tudományágait egyaránt képviselték. A vajdasági előadók közül a filosz ülésszakban Medve Anikó (MTTK) szerepelt Szabadkáról A bácsi vár a reneszánsz korban című előadásával, valamint Pápista Zsolt Újvidékről (VMFK) A FÉNY konceptualizációja a magyar és a német frazémákban témával.

Június 2-án a dögész ülésszak keretében is sokoldalú (és nem kizárólag természettudománnyal kapcsolatos) előadások hangzottak el, amelyek a matematika, a számítástechnika, a fizika, a biológia, a testnevelés, a pedagógia és a környezetvédelem témaköreihez fűződtek. Vajdasági képviselet itt is volt, fellépett Szabó Krisztina Újvidékről (VMFK) az Egyetemi hallgatók tanulással kapcsolatos olvasási és írási szokásai című témával és Lévai Dorottya Szabadkáról (MTTK) a Környezettudatos életmódra való nevelés az elemek újrahasznosítása által című előadással. Mindkét ülésszak sikeresen zárult, az előadásokat konstruktív vita követte, ezzel serkentve a hallgatók további kutatásait.

Az ülésszakot követően a közelgő nemzeti összetartozás napja alkalmából a konferencia résztvevői a szervezési bizottság képviselőivel együtt a Collegium épületében, a Teleki-szobornál megemlékeztek az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásáról. A Himnusz közös eléneklése után megemlékező beszédet mondott Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója, valamint felszólalt Horváth László, az ELTE Eötvös József Collegium igazgatója. Ezt követően Kakasy Orsolya Erdélyből és Pápista Zsolt a Vajdaságból a határon túli résztvevőket képviselve minden jelenlevő nevében koszorút helyezett el Teleki Pál, a Collegium egykori kurátorának szobra fölé. Zárásként elhangzott a Szózat. A közös ebédet követően a keretprogram részeként a konferencia résztvevői szervezetten elmentek az Országházba megtekinteni a Szent Koronát.

Az Eötvös József Collegium, a magyarság közös eszménye - Kárpát-medencei szakkollégiumi konferencia ezúttal harmadjára hozta össze a Kárpát-medence tudományos utánpótlását, hogy erősítse a szakkollégiumok közötti együttműködést és segítse a kollégisták tudományos kibontakozását. A konferencia ebben a néhány napban jelképként és emlékeztetőként is szolgált, hogy bár határok választják el a magyarságot, azt mégis összetartja a közös történelem és a közös eszmény, valamint a magyar tudomány fejlesztése, amely az egész Kárpát-medencét magába foglalja, a határok ellenére az egész nemzet érdekét képviseli. Ahogyan azt Eötvös József írónk mondta, akinek a konferenciát szervező Collegium a nevét hordozza: „Haladni csak úgy lehet, ha míg az egyik lábunkkal előrelépünk, a másikat helyén hagyjuk."

P. ZS.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Adakozók, mecénások Zentán - illusztráció
2017. DECEMBER 21.
[ 23:19 ]
Szavalóverseny Péterrévén - illusztráció
2017. NOVEMBER 7.
[ 17:45 ]
Ismét egy csodás, gyermekkacajtól hangos hetet zárt a Hunyadi János Általános Iskola, ugyanis október első hetében került megrendezésre a gyermekhét.Ezen a héten minden a gyerekekért van. Nincs felelés, és házi feladat is csak módjával. Ami még ennél is fontosabb, a programot is maguknak állíthatják össze. Így...
2017. OKTÓBER 7.
[ 11:32 ]
Szeptember elsején a Hunyadi János Általános Iskola újra megnyitotta színes kapuit tanulni vágyó diákjai előtt. A gyerekek kis csoportokban állva beszélgettek a nyaralásról, a táborokról, megannyi életre szóló élményről. Ezen a napon hivatalosan is véget ért a hosszú nyári szünidő, kezdetét vette egy új, másféle...
2017. SZEPTEMBER 2.
[ 7:12 ]
A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében a hetedik Gion-tábort tartották az elmúlt hét folyamán az újvidéki Apáczai Fiúkollégiumban. A Gion Nándorról elnevezett egyhetes ingyenes táborba a tavalyi olvasási verseny döntőjében elért eredmények alapján juthattak be az általános iskolák tanulói. Az első...
2017. JÚLIUS 30.
[ 18:14 ]
Beolvasás folyamatban