Olvasók rovata
Gion-tábor: Olvasni jó, olvasni érdemes!
Betűméret:             

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében a hetedik Gion-tábort tartották az elmúlt hét folyamán az újvidéki Apáczai Fiúkollégiumban. A Gion Nándorról elnevezett egyhetes ingyenes táborba a tavalyi olvasási verseny döntőjében elért eredmények alapján juthattak be az általános iskolák tanulói. Az első helyezettek egy magyarországi táborozáson vehettek részt, a második, harmadik, negyedik és ötödik helyezettek pedig a Gion Olvasási Táborba kaptak meghívást, illetve a tábort nem vállalók helyére a hatodik, illetve a hetedik helyezettek is eljöhettek. Csoportversenyről lévén szó mintegy húsz gyerek jelent meg Óbecséről, Kispiacról, Topolyáról, Bácsföldvárról, Doroszlóról, Kúláról, Ürményházáról és Temerinből július 24-én a kollégiumban.

A munka többnyire két csoportban folyt, a „Kicsik” (5-6. osztály) és a „Nagyok” (7-8. osztály) korosztályuknak megfelelő nyelvi játékokat játszottak, elemeztek elbeszéléseket és regényrészleteket. Voltak figyelemfejlesztő, csapatépítő és logikai játékok, mesealkotás, és voltak kirakós szólások és közmondások. A táborlakók ismerkedtek Apáczai Csere Jánossal, Gion Nándor „folytatásos” regényeivel, Németh István és Mikszáth novelláival. Elemeztek Gion regényrészleteket és novellát is (A kárókatonák még nem jöttek vissza, Angyali vigasság, Patkányok a napon). Az Arany-emlékév kapcsán szó volt a Kapcsos könyvről és Arany kései epikájáról és lírájáról; a Mikszáth-emlékév kapcsán pedig Mikszáth humoráról beszélgettek és novellát is elemeztek. A nyelvi játékok között volt nyelvi totó, közös elő- illetve utótagokkal való játék; volt Gion skandináv rejtvény, voltak mobil közmondások és szó volt a mesterséges homonímiáról is. Használták a Tulajdonságszótárt és megismerkedtek a rovásírással. Megnézték a Gion regényéből készült filmet (Engem nem úgy hívnak), és más filmeket is elemeztek.

Az idei kirándulás – rendhagyóan -, nem Szenttamásra, a Gion-házba, hanem Törökbecsére vezetett, ahol gróf Leiningen-Westerburg Károly honvédtábornok, aradi vértanú szobrát, és a Horvay János alkotta Hungária-szobrot is megtekintették, sétáltak és fagyiztak a Tisza-parton. Utána a Sóskopóra, egy ramsari területre, vagyis a vadvizek és vízimadarak élőhelyeit nemzetközi egyezménnyel védett területre látogattak. Itt Lukács Sándor természetfotós mutatta be a látnivalókat, az állat- és növényvilágot.

Az egész heti foglalkozásokat pénteken délelőtt vetélkedő zárta. Legjobbaknak a nagyok közül Kovács Tünde (Bácsföldvár) és Kubik Dóra (Topolya) bizonyultak (1. helyezettek), 2. helyezést ért el Kovács Tamás (Bácsföldvár), és 3. lett Szerda Adrián Óbecséről. A kicsik közül legjobban Huszár Mónika teljesített (Kispiac), a 2. és 3. helyezést pedig óbecseiek érték el: Mester Imre és Brasnyó Márk.

A tanárokból álló zsűri minden nap pontozta a szobák rendjét, tisztaságát, és külön díjazta a hét folyamán elért teljesítményt, és a Ki mit tud? résztvevőit is. A diákok könyvből, iskolafölszerelésből és édességből álló ajándékcsomagot kaptak.

Négy magyartanár foglalkozott a tanulókkal a hét folyamán: Kollár Mária, Brindza Ildikó, Dulka Gyöngyi és Viola Lujza. A játékokat és szabad foglalkozásokat Nagy Nikoletta vezette. A kisegítő Kraszulyák Orsolya, a főszervező pedig Viola Lujza volt.

Az olvasási verseny a következő iskolaévben is folytatódik. A novemberig elolvasandó művek listája - természetesen – változik. Reméljük, sokan vállalják a megmérettetést – mert olvasni jó, olvasni érdemes! És a legjobbakkal jövőre is találkozhatunk majd a nyári olvasási táborban.

Viola Lujza

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Adakozók, mecénások Zentán - illusztráció
2017. DECEMBER 21.
[ 23:19 ]
Szavalóverseny Péterrévén - illusztráció
2017. NOVEMBER 7.
[ 17:45 ]
Ismét egy csodás, gyermekkacajtól hangos hetet zárt a Hunyadi János Általános Iskola, ugyanis október első hetében került megrendezésre a gyermekhét.Ezen a héten minden a gyerekekért van. Nincs felelés, és házi feladat is csak módjával. Ami még ennél is fontosabb, a programot is maguknak állíthatják össze. Így...
2017. OKTÓBER 7.
[ 11:32 ]
Szeptember elsején a Hunyadi János Általános Iskola újra megnyitotta színes kapuit tanulni vágyó diákjai előtt. A gyerekek kis csoportokban állva beszélgettek a nyaralásról, a táborokról, megannyi életre szóló élményről. Ezen a napon hivatalosan is véget ért a hosszú nyári szünidő, kezdetét vette egy új, másféle...
2017. SZEPTEMBER 2.
[ 7:12 ]
15 éves kimaradás után az Erzsébet-táborok keretein belül újból Nagytábort szervezett a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség. 2017. július 4-13. között Nádaspatakon 250 táborozó ünnepelte meg a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség fennállásnak 25. évfordulóját.A tábor szelleme az „Újra jgyütt”...
2017. JÚLIUS 25.
[ 17:38 ]
Beolvasás folyamatban