Könyvek és kiadók között

Évente három nagy ünnepe van a magyar könyvnek. Az április végi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, a június eleji Ünnepi Könyvhét és a karácsonyi Könyvvásár. A három közül az előbbi kettő sátoros ünnep, a szó átvitt és valódi értelmében. Abban az értelemben – amint a vallási hagyomány megőrizte számunkra –, hogy nagy, rendkívüli, fontos eseményről van szó, illetve, hogy a könyvek árusítása sátorokban történik; kiadókként egy-egy sátorban.
Írók, kiadók és természetesen a könyvek olvasói számára is kiemelt jelentőségű a három esemény, melyek alapelképzelés szerint különböznek egymástól. A pünkösd utáni hét második felét kitöltő Könyvhét az élő magyar irodalom ünnepe. Ekkor megjelenni írónak, kiadónak egyaránt megtiszteltetést, örömet jelent. A karácsonyt megelőző rendezvény az ajándékozás jegyében zajlik. A tizenkilenc éve létező, elsősorban a kiadói megmutatkozás céljából életre hívott Könyvfesztiválon már évek óta a külföldi irodalom iránti figyelem dominál. Ennek érdekében mindig van egy külföldi sztárvendég, akinek több könyve is megjelenik, akit díjaznak, s akivel számos beszélgetés készül a sajtóban és a rendezvény színhelyén. Az idén a díszvendég a trieszti germanista Claudio Magris volt, akinek Duna című nagy esszéregénye sokunknak már évtizedekkel ezelőtt kedvelt olvasmánya volt. A kötet új magyar kiadása mellett most régi/új Magris-könyvek jelentek meg. Cím szerint – hátha valaki kedvet kap beszerzésükre, elolvasásukra –, az Egy másik tenger, a Hangok és a Kisvilágok. Magris meghívása mindenesetre indokolt és találó döntése volt a szervezőknek. Olyan európai értelmiségi kiválóság, aki számára a közép-európai lét a meghatározó. Van mit tanulni tőle.
Ahogy lenni szokott a sztárvendég mellett valamely régió írói is megkülönböztetett figyelmet kapnak a fesztivál szervezőitől. Ezúttal négy észak-európai ország, Svéd-, Finnország, Norvégia és Izland írói kerültek a rendezvény fénykörébe.
A két kiemelt kör mellett, ahogy néhány éve gyakorlattá vált, ezúttal is esemény az új irodalom iránti figyelemfelkeltést szolgáló Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja.
S mi van a magyar irodalommal? – tehetnénk fel a kérdést. Természetesen jelen van, új kiadványokkal, de igazi nagy dobása ezúttal nem volt. Talán Nádas Péternek a pécsi Jelenkor kiadásában indított új kinézetű életműsorozatában megjelent, az évekkel ezelőtti jogosan nagy sikerű montsre-regény a Párhuzamos történetek pótkötetére vonatkozó dokumentumokat tartalmazó Párhuzamos olvasókönyvet kellene elsősorban megemlíteni, jóllehet ez inkább a szakma, mint a széles olvasóközönség számára lehet érdekes.
Igazi eseményt talán az Örkény-centenárium jelent, néhány érdekes kiadvánnyal és a sajtó nagy odafigyelésével. (Írni kellene róla!)
Ezek után ugyancsak jogos a kérdés: hol volt a vajdasági magyar irodalom az idei Könyvfesztiválon?
Jelentem: jelen volt. Nem olyan terjedelemmel, mint a Könyvhéten szokott, de ott voltunk. Volt sátrunk, és kiadóink tájékoztató jellegű sajtóértekezletet is tartottak. Ez utóbbin, ahol – akárcsak nemrég az Írók Boltjában tartott Gion-matinén – nem igazán (s akkor még szépen fogalmazok) mutatták magukat az anyaországban élő vajdasági szerzők, azok sem, akiknek könyveit itthon is kiadják. Sajnos, ez van. megszokhattuk.
De térjünk vissza kiadóink (Életjel, Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, zEtna, Forum, Agapé) prezentációjára. Felemásra sikeredett. Voltak előadók, akik áttekintően, lényegre koncentrálva ismertették kiadójuk történetét, jelezték kiadói koncepciójukat és bemutatták a legújabb kiadványokat. Volt, aki elveszett a részletekben, a címekben. Volt, aki szabadbeszéd helyett leírt szövegre (?) hagyatkozott. S volt, aki többet kívánt közölni, mint amennyi ilyenkor szükséges. Az viszont kiderült, hogy melyik kiadónak van koncepciója, s melyikre inkább az esetlegesség jellemző. De ez számunkra már nem újság, most csak ismételten megbizonyosodást nyert. Ha valamit külön szóvá kell tenni, egyfelől a következő: nem valószínű, hogy a választási kampány szolgálatába állított Boarov-könyvet, vagy néhány nem éppen hibátlan művelődéstörténeti kiadványt kellett volna legfontosabbként kiemelni, illetve, hogy még mindig a már éppen friss kiadású Rituális labdajátékok című antológiáról kellett volna laudálni, miközben a kiadót évtizedek óta fenntartó írók neve el sem hangzik, de az sem, mi van készülőben. (Mivel saját kiadómról van szó, talán nem jogtalan ez az /ön/kritikus megjegyzés?) Másfelől, ha a legnagyobb figyelmet érdemlő könyvet kellene megnevezni, gondolkodás nélkül Mák Ferenc fontos szellem- és irodalomtörténeti, hézag- és adósságpótló kötetére, Draskóczy Ede válogatott írásait tartalmazó Bizonyítás egyszerű utakon című könyvére szavazok.
Elmúlt a Könyvfesztivál, érdeklődéssel nézzünk a Könyvhét elé!
Gerold László