A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
Rémtörténet tanulsággal
Betűméret:
Különös olvasmányélményemről szeretnék beszámolni. Rubin Szilárd Aprószentekjéről, amely ritka példája annak, hogy milyen emberfeletti küzdelmet kell olykor folytatnia az írónak a számára vonzó, izgató anyaggal, amely azonban annak ellenére, hogy megíratlan maradt, érdekfeszítő olvasmány lesz.Mióta Esterházy Péter 1997-ben egy lelkes cikkben megosztotta olvasóival Rubin Szilárd Csirkejáték című regénye nyújtotta befogadói élményét („belebotlottam egy könyvbe, és erről beszámolok”), az addig jószerivel elfelejtett prózaírói opus iránt láthatóan megnőtt mind a kiadói, mind pedig a fogyasztói érdeklődés. Ennek következménye Rubin mintegy negyedszázada publikált két kötetének, az említett Csirkejátéknak és a Római Egyesnek újrakiadása. Ezeket követte a szerző tavaly kiadott Aprószentek című, hosszú éveken írt, mégis befejezetlenül maradt, s így eddig kiadatlan műve. A műfajilag moritatnak („erkölcsi tanulsággal szolgáló rémtörténet”) nevezett kézirat csak a jól eligazító utószót író Keresztesi József kritikus (azóta megjelent Rubin-monográfia szerzője) szerkesztésében állt kötetté össze. Nem véletlenül használom ezt a szót, hogy összeállt, mert az ötvenes évek szörnyű törökszentmiklósi gyilkosságsorozatáról készült szövegtöredékeket az írónak többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült egységes alkotássá szerveznie, jóllehet ádáz küzdelmet folyatott azért, hogy a döbbenetes anyagból irodalom legyen. Háromszor kereste a fogást az őt ellenállhatatlanul vonzó témán. Ez a három rész a kötet három fejezete, de igazán nem talált rá a számára elfogadható változatra. Nem azért, mert nem tudta eldönteni, hogy vajon az öt gyereklány kegyetlen legyilkolásáról és holttestük elrejtéséről nagyriportban számoljon be vagy az amerikai Truman Capote Hidegvérrel című művére hajazó tényregényt írjon. Kevésbé műfaji kérdések akadályozták Rubin Szilárdot abban, hogy végigírja az 1953 októbere és 1954 augusztusa közötti bűnügyi történetsort, melyről ő több mint tíz évvel később értesült, s amitől élete végéig nem tudott szabadulni, inkább az, hogy nem sikerült megbirkóznia az egyre dagadó tényanyaggal, amit ő dokumentumok átnézésével és a gyilkossal egykor kapcsolatban levők (cellatárs, felügyelő, temetőgondnok, a tettes anya, lánya, az áldozatok hozzátartozói, barátnők stb.) felkeresésével szívós kitartással gyűjtött, de ami nem engedte meg, hogy ambíciója szerint az író regénnyé formálja. A tények, bár ezeket óhatatlanul is tiszteletben akarta tartani, mindhárom próbálkozása esetében erősebbek voltak a fikciónál. Hogy Rubin elsődlegesen regénytémának tekintette az elkövetett szörnyűségeket, arról a hagyatékból előkerült szövegtöredékek részletei győzhetnek meg bennünket. Kezdve attól, hogy magát nem kívülállóként, s nem is mindentudó elbeszélőként, hanem a történet szemtanújaként képzelte le, gondolván, hogy így könnyebben értheti meg az emberi felfogás számára érthetetlen gyilkosságsorozatot. „Első látásra részvétet keltett. Finom, elkínzott arc, sértődött gyerekszem, összeráncolt, gondterhelt kamaszhomlok” – írta egy fénykép alapján a rémséges tettéért halálra ítélt Jancsó Piroskáról, akit semmiképpen sem elvetemült gonosztevőnek vélt, de kegyetlenségét nem tudta megmagyarázni. Nem győzi ismételni, hogy a tettes mennyire szívén viselte két gyermeke, kivált kisfia sorsát, utolsó kívánsága is az volt őt még egyszer láthassa, ugyanakkor azonban hidegvérrel ölt meg nálánál alig néhány évvel fiatalabb lányokat, kiknek holtestét a ház alatti kútba dobta. Rubin olyan bonyolult emberi képletet vélt felfedezni Piroska sorsában, amit, ha írói képzelet konstruál, legyen szó akár dosztojevszkiji tehetségről is, aligha lehet hitelesnek elfogadni. Ugyanakkor íróként nem tud lemondani arról, hogy a valóság kínálta tények mellett ne működtesse saját képzeletét, ne használja az íróság eszközeit. Miközben, ahogy Rubin Szilárd is tette, begyűjt minden apróságot, úgy viselkedik, „mint a cseléd – aki örömét leli abban, hogy – egy idegen lakás rézkilincseit” fényesítheti, olyan „Szobákét, ahová nem nyithat be”, csak képzeli, mi lehet odabent. Ilyen szoba volt Rubin Szilárd számára a gyilkos Jancsó Piroska lelkivilága.
Annak ellenére, hogy az Aprószentek nem egész benyomását keltő regény, olyan írói teljesítmény, amely nem csak rémtörténetként érdekfeszítő olvasmány, hanem kiváló alkalom arra, hogy lássuk, sőt tanulmányozzuk egy írónak a feldolgozásra választott, talált anyaggal és önmagával folytatott küzdelmét.
Gerold László
Ahhoz, hogy legyen életképes drámairodalom, közös kiadói és színházi figyelem kell, amire az utóbbi időben nem igen volt példa. Éppen ezért örvendetes, hogy Terék Anna nemrégen megjelent drámakötetét a szerző új drámájának tanyaszínházi bemutatója követte. Igaz, a három drámai szöveget tartalmazó (külsőre...
2016. AUGUSZTUS 11.
[ 16:06 ]
Nem hiszem, hogy olvastam valaha is szomorúbb, lehangolóbb könyvet Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójánál.Alább erről a könyvről próbálok írni. Nem kritikát, nem is recenziót, csak néhány fésületlen mondatot.Nem sokkal egy évre rá, hogy bejelentette, hasnyálmirigyrákja van, májáttéttel, július 14-én meghalt...
2016. JÚLIUS 27.
[ 16:47 ]
Az alábbi rövid portréval az egy évszázaddal ezelőtt (1916. július 16-án) született Pataki Lászlóra szeretnék emlékezni, úgy, ahogy a színészre, a színházi emberre – mert Pataki László rendező is, színészpedagógus is volt – legillőbb emlékezni: az életet jelentő szerepei, alakjai felidézéseivel. Mert a...
2016. JÚLIUS 10.
[ 15:05 ]
