Pufferelés
Adai szövegdada
Betűméret:             
Néha dicsérni is kell, mondják azok a megfáradt rádiós jegyzetelők, akikben egy esős vasárnap délelőtt megszólal a lelkiismeret. Az ő tanácsukra hallgatva, ma dicsérni fogunk. (Tollforgató izgatott, szokatlan számára a szerep.)
Létezik olyan, hogy Adai Rádió, amelynek műsora (hozzávetőlegesen fele-fele arányban) szerb és magyar műsorokból áll össze. Erről az adai adó honlapján található műsorismertetőből szerezhetünk tudomást, a rádiót hallgatva, amelyben a napi 24 órájában gyakorlatilag ugyanolyan zene szól (kivétel ez alól a reggel hat és hét óra közt sugárzott „magyarnóták és csárdások” című műsor), hegyezhetjük a fülünket, nem derülne ki, a magyar vagy a szerb hallgatóság figyelmére tartanak számot.
Tollforgató már pénteken hegyezte a plajbászt, hogy a Time Out ifjúsági műsort bepuffereli, míg a Mulassunk Együtt műsorát, a hirdetéseket hallgatta. Vélhetőleg ez utóbbiakból sikerül (egyéb juttatások mellett) az Adai Rádiót fenntartani, hogy a honlapon jelzett műsorvezetők, Margit és Aleksza elszórakoztassa a hallgatóságot. Igaz, Margittal és Alekszával szombaton sem sikerült hallótávolságon belül kerülnöm, de joggal hihettem benne, hogy az ifjúsági műsorban erre végre sor kerül.
Tollforgató előbb érkezett a szombat este öt órakor kezdődő randevúra. Míg az Extreme Sound utolsó hangfoszlányai remegtek a levegőben, kikészítette a jegyzetfüzetet, a ceruzát, kávét főzött... várt. Kár volt sietnie, mert a műsor se öt, se tíz, de tizenöt perc után sem kezdődött el. Tollforgató hallgatta a csöndet.
Megjegyzem, ez abszolút rendjén lévő dolog, s semmi kifogásom sincs ellene. Természetesen az első húsz percben felébred a kétkedés, hogy az on-line rendszer mondott csődöt, vagy a stúdióban elvették az áramot, Margit lekéste a buszt, vagy az adai ifjúság (is) vakációzik, de aztán 25 perc után a hallgató beletörődik a történtekbe. Egy fokkal rosszabb lett volna, ha előre figyelmeztetnek a honlapon, hogy bizony a Time Out ideje lejárt, a jövő héttől kezdődően Game Over címen könnyűzenei műsorunkat hallhatják helyette. Akkor Tollforgató joggal érezhette volna, hogy egy műsorral megrövidítették! De így csak gazdagodott.
Például adás közben válaszolhatott a Filozófus megrendült hangvételű levelére, hogy korunk egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb!) marxistája, a Kapitalizmus Fekete Könyvének írója Robert Kurz (lásd a képet!) jobblétre szenderült; Az ifjú színházi rendezőnek és filmesztétának ajánlhatott egy fontos tanulmányt; És dicsérhette K-n-nek a szorgalmát, hogy a baglyának horgolásával jól halad, már a törzsénél tart, s állítólag nyaka is lesz. Fél óra elteltével aztán mégis történt valami: megszólaltak a pop legharsányabb ágyúi... Magam ettől mit sem zavartatva – gondoltam, semmi sem ronthatja el azt a kedves szombat estét, amelyet az Adai Rádiónak köszönhetek –, hosszasan szöszmötöltem az adó magyar nyelvű üdvözlő szövegének javítgatásával.
„Kedves Hallgatóink! [Megtisztelő a Nagybetű!] Üdvözöljük önöket az Adai Rádió új web oldalán [Egybeírandó.]. Sokkal áttekinthetőbb [Csak önbizalommal!], reméljük újdonságainkal [Azért valami még hiányzik az újdonságokból...] segithetünk [A segítségnyújtás szándéka kölcsönös.] önöknek [Öö, akkor ez most mért kicsi?] és jobban feltalálják magukat műsorinkban [Elütés? Szerb beütés?], amelyeket a 107,7MHz -en sugárzunk!”
...Imigyen magamat is hasznossá téve, elégedetten távozhattam a légyottról. Csak a titokzatos Margit és Aleksza, ők ne hiányoznának oly nagyon!
Lektorálta: Kocsis Árpád
Köpcös csütörtök - illusztráció
2012. AUGUSZTUS 30.
[ 14:16 ]
Zacchasonlatok várakozásra - illusztráció
2012. AUGUSZTUS 26.
[ 12:56 ]
Olimpiát – dromedárért - illusztráció
2012. AUGUSZTUS 10.
[ 18:33 ]
Dubrovniki Kispál - illusztráció
2012. AUGUSZTUS 2.
[ 15:32 ]
Keressük a hasonlatokat. A Szabadkai Rádió színvonala úgy esik, mint (politikai megközelítés:) ahogyan manapság Vajdaság esélye csökken egy teljesebb autonómiára; (etikai nézőpont:) a – kizárólag – a hatalomért küzdő, s ezért elvtelen, érthetetlen szövetségekre lépő (Kishegyesen, Zentán, Óbecsén,...
2012. JÚLIUS 14.
[ 17:14 ]
Lapozott már Nyíró József könyvet? Ha igen, maradjon még kicsit a társaságomban... Olvasom az Élet és Irodalom Visszhang rovatában a szerkesztőségi levelek közt a Nyíró-üggyel kapcsolatos véleményeket, amelyek Vizvári Béla: A Nyíró-ügy szerkezete távolról nézve című írására érkeztek. Állítsanak-e újabb szobrot...
2012. JÚLIUS 11.
[ 21:40 ]
Mindenkinek megvan a maga zaja. A tanulságot több esetben is alkalmam volt leszűrni. Először egy rendkívül hosszú és elcsigázó út során Pécs felé, amikor az autópálya mellett elhúzó facsoportok, mezők látványát megunva figyelmem visszazökkent az utastársaimra, másodszor pedig most, amikor a kerti szék melletti asztalra...
2012. JÚLIUS 3.
[ 13:09 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó