Köpcös csütörtök
Betűméret:
A pontos idő 8 óra.Tollforgató addigra már bepufferolta a Pannon Rádió, a Szabadkai Rádió és az Újvidéki Rádió adását a számítógépébe, s egy forró kávé mellett azon gondolkodik, melyik állomással kezdje meg a napot. Csütörtökön reggel 8 és 9 között a három legnívósabb vajdasági rádióállomás programját hallgatta – kitüntetett figyelemmel a horoszkópok ismertetésére.
Híradó híradót követ nyomban. Szabadkán a Prozivkán és a Makkhetesen túlra nemigen tekintenek, s amikor a fiskális kasszákra vonatkozó új rendeletet ismertetik, akkor is leginkább a Városháza melletti padokon lábat lóbázó taxisofőrökre gondolnak. Ami nem baj, hisz a szabadkaiakat bizonyosan nem érdekli egy újvidéki vagy zombori taxisofőr. Pár utcával arrébb a Pannonban Ivica Dačićnak, Szerbia miniszterelnökének Jelko Kacinnal történő tárgyalásáról számolnak be, (a kis köpcös ember odanyilatkozta a brüsszelieknek, hogy csak a saját házuk táján nézelődjenek a korrupció után) – majd színes riportjában Fehér Márta ered a Prozivka városrészben ellopott toalettpapírok és szappantartók után. Ugyanakkor Újvidéken a szocialisták és a haladók találták meg a helyüket, ahogyan arról a NS2 (товaббиакбан НС–Двојка) beszámolt. Szombaton felhősödés várható, egy kevéske csapadékkal, de addig szép időnk lesz – tudom meg ugyanott, majd egy hamisítatlan török dallammal folytatódik a reggeli műsor. A Pannonban vidámabb az élet, előbb a Jefferson Airplane - Somebody to Love dalját, majd (az iskolakezdés előtt abszolút időszerű, de az adó helyzetére is értelmezhető) Another Brick In the Wall-t hallgatjuk a Pink Floydtól: „We don't need no education. / We don't need no thought control. / No dark sarcasm in the classroom.” A Szabadkai Rádióban ez idő alatt már a Tanyaszínház útját követi végig egy fiatal riporterlány. Szorgalma és érdeklődési kedve dicsérni való, de sajnos pár perc után kiderül, hogy a színészek közt úgy elveszett, mint az MR1 rádió déli harangszója előtt pár éve a Kossuth-szünetjel. Gombos Dániel igen elcsodálkozhatott a Tanyaszínház szervezőjeként a bemutatkozási felszólításon, viszont a kérdéseken (Milyen élmény itt lenni? Mennyire áll közel hozzád az előadott darab?) kevésbé: minden megszólítottnak ugyanazokat a kérdéseket szegezték a melléhez. Sebaj! Vigasztaljon bennünket a horoszkóp, amelyet egy igen enyelgő női hang olvas fel, aki biztosít bennünket arról, hogy a Kos és az Ikrek együttállása csakis jó dolgokat ígér az említett jegy szülöttjeinek. (A Vízöntők viszont lehetőleg sokat tartózkodjanak a szabadban egészségük megőrzése céljából.) A Kos és Ikrek együttállását aztán a Pannonon is megkapom. Ugyanis ugyanazt az asztrológiai honlapot látogathatják mindkét adó szerkesztői. Igaz, e helyütt nem igazán szofisztikált modorban a csillagjegyeket véleményezik is. (A Halakra vonatkozó jóslat „de béna, laza csillagok”-ra értelmezendő, az egyik műsorvezető pedig társának, Árpádnak megvallja, hogy „hülyeségeket beszél”. Talán már a folyosón kellett volna eszmélni. Lám, Árpádként sem könnyű az élet.) Újvidéken nem a Pannont hallgatják, helyette inkább újságokat ismertetnek. Sinkovits Norbert lágy basszusán felolvassa nekünk, amit kissé dúsítva bő 50 perccel ezelőtt hallottunk, s amit szűk 8 minutum elteltével újra elismételnek...
...de a 9 és 10 óra közti adásokra jobb lesz előbb egy napot rápihenni.
Kocsis Árpád, csillagjós
Keressük a hasonlatokat. A Szabadkai Rádió színvonala úgy esik, mint (politikai megközelítés:) ahogyan manapság Vajdaság esélye csökken egy teljesebb autonómiára; (etikai nézőpont:) a – kizárólag – a hatalomért küzdő, s ezért elvtelen, érthetetlen szövetségekre lépő (Kishegyesen, Zentán, Óbecsén,...
2012. JÚLIUS 14.
[ 17:14 ]
Lapozott már Nyíró József könyvet? Ha igen, maradjon még kicsit a társaságomban...
Olvasom az Élet és Irodalom Visszhang rovatában a szerkesztőségi levelek közt a Nyíró-üggyel kapcsolatos véleményeket, amelyek Vizvári Béla: A Nyíró-ügy szerkezete távolról nézve című írására érkeztek. Állítsanak-e újabb szobrot...
2012. JÚLIUS 11.
[ 21:40 ]
Mindenkinek megvan a maga zaja.
A tanulságot több esetben is alkalmam volt leszűrni. Először egy rendkívül hosszú és elcsigázó út során Pécs felé, amikor az autópálya mellett elhúzó facsoportok, mezők látványát megunva figyelmem visszazökkent az utastársaimra, másodszor pedig most, amikor a kerti szék melletti asztalra...
2012. JÚLIUS 3.
[ 13:09 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




