GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. június 19. [14:47]

Pannon bableves

Pannon bableves

Öröm barangolni a szabadkai Pannon RTV honlapján. Nem tudhatom, hogy az MNT médiastratégiájának mekkora köze volt a megújhodáshoz, de ha nem is tér ki pontosan arra, hogy a szomszédban (hm, vagy mondjuk így: karnyújtásnyira?) lévő médiaház honlapja új külsőt kapjon, utólag fel lehet tüntetni benne a sikert. Ez lehetne az első jelentős eredménye az elképzeléseknek. (Igaz, nem tudhatom, hogy ama bizonyos médiahálózat „gyorsan és egyszerűen” oldja-e meg már az „anyagcserét” – ahogyan az a szóban forgó dokumentumban olvasható?)
De most nem az anyagcseréről kívánok szólni. Hiszen itt a Pannon honlapján végre elérhetőek a régebbi adások hanganyagai is, lehet kommentárokat fűzni a hallottakhoz, a keresés is könnyebb, s úgy általában az egész oldal áttekinthetőbb. Örül a jegyzetírójuk: nézegetni bár van mit, még ha az aktuális adásban hallgatni való nem is igen akad.
Pedig a hétfő kora délutánonként hallható Formában című műsorban (rovatszerkesztő: Füstös Tünde) láttam romantikát. A hétfői bableves után pár perccel (kivált ha bab is volt a levesben) a Szabadka környéki embereket a sportolásra buzdítani, az egészséges életre nevelni felelősségteljes vállalkozás. De a forma...! Valahogy úgy adódott, hogy interjúk és beszámolók helyett mindég valamilyen borzalmas zeneszámba futottam bele. (Kérem, nézzék el járatlanságomat, hogy ezeknek a számoknak a stílusát még hellyel-közzel sem tudom „belőni” a zenei palettán. Egy biztos, hallgathatatlanok, csak a szélütés kockázatát növelik az amúgy sem kocogásra való júniusi kánikulában.)
Tehát az egészségi magazint hallgattam, s közben a híreket vadásztam a Pannon honlapján, valamint elcsodálkoztam a vezetőségi tagok neve előtt álló mb.-megjelölések számán. Mindenki megbízott. No igen: a bizalom valóban fontos (minden időben)! Meghallgattam a híreket is két órakor, amelyben Soós Georgina éppen a Hogy szót értsünk! nyelvművelő műsorának a címben is kifejezett alaptételével hadakozott. De abból, hogy olykor el-elhalt a hangja, csak arra tudok következtetni, hogy Szabadkán is fullasztó lehetett a hőség. (A nyelvművelő műsorát pedig kivált szeretjük: azzal, hogy a június 8-i adásban Kiscsillag muzsika is felcsendült, jegyzetelőt könnyű lekenyerezni. Itt valahol most dicsértem.)
Azt a hír viszont a hírekben nem ismételték meg, amelyet a honlapon a görög választások eredményével kapcsolatban találtam. (Viszont felvilágosultunk arról, hogy a televízió élőben sugározza az MNT legközelebbi ülését, elkezdődtek az anyanyelvi kisérettségik [újból a helyesírás!], s hogy a magyarok fejét tovább mosták Brüsszelben.) A görög választásokról egy szó se. Pedig! (Pedig jobb is... a Formában tanácsai után nyomban bosszankodjunk?)
A honlapon a Holnap kormány? talányos című belföldi hír mellett olvastam jóslatokat a görög voksolásokról. Ebben is érezhető az a fajta hurrá optimizmus, amely a nemzeti és liberális (íme egy közös pont, lehet összefogódzkodni!) magyar médiában csakúgy tapasztalható, akár a konzervatív és mérsékelt baloldali német újságokban. A pályán kívüliek szurkolása ez mifelénk, s a nagyon is pályán lévőeké nyugatabbra. Ha meggondolom, most amiatt örülünk, hogy Görögországban megszorítások lesznek? Az említett hírben áll az is, hogy a Sziriza kilépne az Unióból, ami túlzás: éppen csak a brüsszeli megállapodásokat tárgyalta volna újra. Ebből azonban vajmi kevés valósul meg immár.
...De ezen főjön csak annak a görög munkanélkülinek a feje, aki (nem a legújabb diéta szabályainak engedelmeskedve) a bablevest bab nélkül kavargatja a sparhelten.
Kocsis Árpád



2012. augusztus 30. [14:16]

A pontos idő 8 óra. Tollforgató addigra már bepufferolta a Pannon Rádió, a Szabadkai Rádió és az Újvidéki Rádió adását a számítógépébe, s egy forró kávé mellett azon... >>

2012. augusztus 26. [12:56]

Várakozásból is többféle van. A mamám, hogy végre felvigyem hozzá az Újvidékről hazaköltöztetett rádiót, a sündörgő-topogó formáját mutatja be: tesz-vesz, míg én, kinek... >>

2012. augusztus 10. [18:33]

Leszögezem elöljáróban: az olimpiákon részt vevő, becsülettel kiálló minden sportoló a legmélyebb tiszteletet ébreszti bennem. Viszont az a győzelemorientált, burkoltan... >>

2012. augusztus 2. [15:32]
Dubrovniki Kispál
2012. július 22. [14:40]
Adai szövegdada
2012. július 14. [17:14]
Obskúrus Turmix
2012. július 11. [21:40]
Óh, Ő!
2012. július 3. [13:09]
Elcsodálkozott pelenka
2012. június 25. [15:42]
Rajokban ólmot
2012. június 19. [14:47]
Pannon bableves
2012. június 12. [0:46]
Prágai 99


1 euró 110.64 dinár
1 dollár 85.98 dinár
100 forint 37.91 dinár
100 dinár 263.76 forint
A legutóbb kommentelt friss cikkek
(amelyek az utóbbi 24 órában jelentek meg)
Mlađan Dinkić választásokat követel Vajdaságban és Belgrádban
(Szerbia)
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Kompromisszum

Két alkalmazott beszélget:
- Tegnap végre bementem a főnökhöz és nagyon határozottan fizetésemelést kértem.
- És hogy sikerült megegyezni?
- Kompromisszumos megoldás született...
- ???
- A fizetésem nem emelkedik, én meg cserében maradhatok.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása