Rajokban ólmot

Slavoj Žižek (a képen) szlovén filozófus szól A nagy Másik nem létezik (The Big Other does not exist) című írásában arról, hogy a „szociológiai vizsgálatok szerint az emberek egyre kevésbé találják vonzónak a szexuális életet; ez az intenzív nemi örömmel kapcsolatos furcsa, növekvő érdektelenség éles kontrasztban van posztmodern társadalmunk hivatalos ideológiájával, mely az állandó kielégülést és örömkeresést hangsúlyozza.” S röviddel később, ugyancsak a felettes-én parancsának engedelmeskedő személyről jegyzi meg, hogy: az „»Élvezz!« közvetlen parancsa sokkal hatékonyabban megakadályozza a szubjektum örömhöz való hozzájutását, mint a nyilvánvaló Tiltás, ami teret enged a lázadásnak.” Ebből pedig két következményt von le: egyrészt, hogy az emberek jobban ragaszkodnak azokhoz az érzékeket bombázó hirdetésekhez, zenékhez és filmekhez („előadásokhoz”), amelyeknek nap nap után ki vagyunk téve, másrészt pedig erőszakot tesznek a testükön: „...ilyen a hús átvágása és átszúrása, vagy idegen anyagok elhelyezése a testen belül.”
Ez jutott eszembe arról a hírről, amely az első hivatalos magyar közösségi slágerlistáról szól. Ebben olvasom (ma idézős kedvében találják tollforgatót), hogy „A weben fogyasztott magyar zenei tartalmak népszerűségét mostantól hivatalosan is mérik”, méghozzá az Artisjus Egyesület, amely az előadók érdekeit képviseli Magyarországon. Egy tízes sikerlistát is közölnek, lehet csemegézni: Belehalok, Baszni tudsz, Játssz velem!, Élvezd!, Ments meg, A hazám...
Ki hallgatja ezeket?
Tollforgató. S nem a felettes-énjének parancsára... A listán szereplő előadók többsége valamely valóságshow-ban vagy alpári zenei vetélkedőben tűnt fel, s már a nevük is leküzdhetetlen érdeklődést váltott ki belőlem: Plazma, Cecília K-S, Fluor, Palej Niki, Punnany Massif. (Hol cselleng ilyen időkben Rejtő Jenő?!) Az pedig, hogy a dalok szövege is olvasható, különös ajándék. A vezető zeneszám Majka & Curtis & BLR: Belehalok tudatosítja bennem, hogy ezt a nyelvet nem értem. Röpködnek a trék és a rajok, csattognak a nem létező pofonok. Szerencsére a hallgató is megkapja a magáét: „Nektek írtam a dalokat, úgyhogy jusson eszedbe: / Mikor engem kritizálsz, kicsikét magadat is bántod, / Mert görbe tükröt mutatok neked, amiben saját magad látod!” Ha ennek a tanulságát átvisszük a Plazma Baszni tudsz számára, ténylegesen egy fura görbe tükör jelenik meg előttünk. Ebből is szeretnék idézni, aztán tollforgató tervez, szerkesztő végez, a nagy Másik pedig élvez:„Csípik a csípőm finom és könnyed, / De úgy alád dagasztok, hogy elered a könnyed.” A „dagasztóban” mégiscsak megcsillan az önirónia is, nem csak személyiségének narcisztikus-hedonisztikus-hímsoviniszta aspektusát „tolja az arcunkba” (hogy raj legyek egy percre), mondván: ”Megfullad a rappemtől minden asztmás, / A szövegem paraszt amolyan plazmás.” Költői hitvallásként ez meg is teszi. De az igazi fullasztás még hátra van! „Ez ki lett már találva előre, / Hogy dolgozz, de ne élj meg belőle, / Kígyózó sorok a bankoknál, / Az öltönyötökbe' ti szartok ránk.” Sajátos rendszerkritika ez Deniztől, Žižeknek eddig talán még tetszene is..., de jön a csavar: „Körbe utaztam az országot, / Sok minden hasonlít Moszkvához. / A kommunizmus még a fejekben, / Sötétség tombol a szemekben.” Kevésbé optimista társadalomábrázolást olvashatunk A hazámban, mint az ugyanezt a témát pedzegető pécsi Punnany Massiftól. Sajátos dallamvilág ad randevút az önnön határait feszegető kifejezésgazdagságnak: „Élvezd... / Ha nekem jó, jó neked... / Ha üres a fejed lesz mivel megtöltened. / Élvezd... / Ha nap süti szemedet, / Mindegy a szereped, / A lényeg a szeretet. / Élvezd... / Hogy minden rosszban van valami, / Ha egymagad maradsz is lehetsz még valaki. / Élvezd...”
Mindezeken átküzdve magunkat (le a kalappal az Olvasó előtt, ki idáig elkísért!), már könnyebben megérthetjük a szlovén filozófus következtetéseit. A hús átvágása evidens, s az ember hajlik arra is, hogy ha a rádióban felcsendül a Belehalok első pár dallama, ólmot öntsön a fülébe...
Kocsis Árpád