Levelek a Rózsa utcából
Koszorúztunk...
Betűméret:             
Állok a koszorúzáson, nézem a száz sírhalmot és gondolataim messze járnak. Soha, soha felfogni nem tudom, hogyan lehetett a falunkban halomra lőni embereket. Fiatalokat, időseket, apát és 15 éves fiát, apát és két fiát... Mondják, a gyilkosok közt egy nő volt a főkolompos. Vajon őt mikor ölte meg a gyilkos gyűlölet, vagy a népirtás eszelős végrehajtásának a fejében visszhangzó hideg hangzavara... Hogyan tudtak élni nyugodtan a gyilkosok és nyugodtan meghalni úgy, hogy bevallották volna a múltat és megbánást tanúsítottak volna legalább egy rejtett papircetlin ...
Árulók, nemzetárulók – szólal meg egy férfi a hátam mögött. Előttem két szép fiatalember. Leteszik a kereszt elé pártjuk koszorúját. Magyarok szerb pártban, árulók – folytatja a férfi, és jó, hogy ebben a pillanatban megzzizenti a szél a száraz faleveleket. A méltatlankodó hang elcsitul, mintha senki sem hallotta volna.
A jelenet napok óta motoszkál az agyamban, nyugodni nem hagy.
Szerbiában a legújabb hivatalos adat szerint 650 ezer a munkanélküli. Egy másik, nemrégi adat 750 ezerről beszél. És ehhez még hozzáadhatjuk a minimálbérért szolgálókat és eljutunk a szegénységben tengődők milliós tömegéhez. Ismerősök a minap New York-i ismerőst kerestek egy ismerős nagylánynak. A lány egyetemet végzett és öt nyelven beszél. A magyaron és a szerben kívül még háromban otthonos. Öt éve keres munkát, eredménytelenül. Most már lépnie kell, s Amerikában próbálkozik. A Belgrádi Egyetem rektorának becslése szerint a külföldre távozott több százezer fiatal iskoláztatása az elmúlt húsz év alatt 12 milliárd euróba került, ekkora az ország kára az agyelszívás miatt. És mekkora a kár a tengődni hagyott, jövőkép és tervezési lehetőség nélküli életre kényszerített itthon maradt fiatalok fizikai és szellemi kapacitásának ki nem használása miatt? – kérdezném, és tudom, hogy kiszámíthatatlan.
Eközben most is látom, ahogy a két szép fiatalember csendben félre áll. Arcuk merev, mozdulatuk kimért. Nem kell, hogy bárki is mondja, a háttér adott. A szerbiai kormányzópárt párttagsággal járó munkát osztogat. Annak, aki türelmes és kivárja. Magyaroknak is. És ebben a vonatkozásban – ó, milyen bölcs volt Einstein! – már minden relatív és mérlegelendő. Elmenni Amerikába, vagy itthon maradni, családot alapítani, ősi közösségben élni. Annak is, ennek is nagy ára van. Egyéni döntést kikényszerítő kényszerhelyzetek sokasága, amelyekben a főszereplő az egyén. De hol van az állam és hatalom felelőssége? (Ilyen nincs, az államhatalom emberei a saját jól felfogott érdekeik-diktálta reflexekkel olykor így, máskor meg úgy cselekszenek. Hogy megmaradjanak a következő választásokon is. És alsóbb, önkormányzati szinteken is így van, s a pártkönyvecskével – magyar pártok esetében is – olykor együtt járhat a munka is.)
De ott álltunk a koszorúzáson. Sokan, sokfélék. A magyar népirtás áldozatainak tisztelegve egy kicsit a mán is keseregve. 67 év múlt el a razziákat megtorló népirtás óta, és Szerbia törvénybe iktatta a kollektív bűnösség elvét. S ezt a bűnös hibáját egy másik törvénnyel akarja büntetlenül áthidalni. Lehet, hogy jogilag lehetséges, lehet, hogy emberileg is – ki a megmondhatója? És igaza lehet Pásztor Bálintnak, a VMSZ parlamenti képviselőjének is, hogy 67 év után most értünk el odáig, hogy Szerbiában a politikumból legfelsőbb szinten beszél valaki a szerb közvélemény előtt arról, hogy itt népirtás és kollektív bosszú történt. Igen, Slobodan Homen, az igazságügyi minisztérium államtitkára mondta ki a tévé nagy nyilvánossága előtt Csúrogra, Zsablyára és Mozsorra utalva, hogy itt egész magyar településeket nyilvánítottak háborús bűnösnek, gyilkoltak meg vagy üldöztek el szülőhelyükről a csecsemőtől az aggastyánig. Lassan jár az idő Szerbiában, hogy ezt kimondják, 67 év kellett, s ebben az a húsz-huszonkét év is, amit a kényszerű hallgatás után a magyar politikum tett az igazság felfedéséért. És kellettek azok a szerbek is – számuk, mint a megemlékezésekről szóló hírek tanúsítják, egyre több -, akik odaállnak a magyarok közé, és fejet hajtanak az áldozatok emléke előtt. Ezek után az marad, hogy kivárjuk: a szerb kormányzópárt nem magyar, hanem szerb tagjai koszorúzzanak a magyar megemlékezésen, netán az elnökkel az élen.
Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Zászló - illusztráció
2026. JÚNIUS 3.
[ 14:22 ]
MI - illusztráció
MI
2026. MÁJUS 29.
[ 22:04 ]
Schengen, megint - illusztráció
2026. MÁJUS 18.
[ 19:34 ]
Vannak emberek, akik nem éreznek testi fájdalmat. Meghorzsolják a kezüket, odanyúlnak a forró kályha lapjához, az ujjukkal játszanak a gyertya lángjával – és az idegrendszerük nem riasztja őket, hogy baj van. A jelenségről esettanulmányok alapján már több évtizeddel ezelőtt tanultunk a belgrádi pszichológia tanszéken,...
2026. MÁJUS 4.
[ 13:23 ]
Miközben a magyar Országházban a javában tartanak az új összetételű Országgyűlés alakuló ülését előkészítő egyezkedések a győztes Tisza Párt, az ellenzékbe került Fidesz-KDNP, és a harmadikként bejutó, korábban is ellenzékből politizáló Mi Hazánk Mozgalom politikusai között, úgy tűnik, a szavazók körében...
2026. ÁPRILIS 21.
[ 21:50 ]
Azon felül, hogy az április 12-ei választások után a Tisza párt és hívei a kétharmados választási győzelmüket ünneplik Magyarországon és a világban, jónéhány magyar közvéleménykutató a prognózisaira hivatkozva saját szakmaiságával dicsekedhet, lévén, hogy az általuk jósolt választási eredmények be is...
2026. ÁPRILIS 13.
[ 11:57 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó