Coach kellene

A coachingot – mint pszichoterápiás módszert - azért találták ki, hogy személyre szabottan támogassa a túlságosan stresszes munkát végző embereket, és hogy a coach, vagyis a személyes támasz, a jelenlétével és kérdéseivel segítse a munkájában megtorpanó szakembert annak láttatásában, hogy mit miért tesz, és hogy amit tesz, annak miért van, illetve miért nincs értelme. Feladata az is, hogy az egyénre irányított tanácsadással növelje az adott emberben a tudatosságot, az önbizalmat, a célratörést, a belső kapacitások felszínre hozását, a jó életérzést.
Hogy dolgozik-e coach a Szerb Nemzeti Bankban, arról nem szólnak hírek, arról azonban igen, hogy a nagy fizetések sem tudják ott tartani a szakembereket, merthogy azokat elszipkázzák a nagy bankok, többszörös fizetésért. Hogy ezekben a nagy pénzintézetekben mekkora a vezető gárda keresete, azt nem tudhatjuk, azt azonban a Szerb Nemzeti Bank nemrégiben közzé tett adatai alapján kikövetkeztethetjük, hogy a szerbiai halandó ember számára elképzelhetetlenül magasak. A Szerb Nemzeti Bank kormányzójának a fizetése ugyanis pontosan 663.719 dinár, a helyetteseié pedig 500.000 dinár körül vannak, csakúgy, mint egyes osztályok vezetőié. Eközben, nyilatkozza a bankkormányzó, a sikeres bankok menedzsmentjéhez tartozók ennek többszörösét keresik, és ha a hasonló beosztásúak külföldi fizetését nézzük, akkor a havi 6 ezer euró nem is olyan sok. (Az már csak az ország szegényeinek megnyutatását szolgáló mondat a bankkormányzó részéről, hogy a fizetésekre nem közpénzekből teremtik elő a rávalót, hanem „független forrásokból”.)
Azt, hogy magas posztokon jól keressenek az emberek, nem minden esetben a szaktudás, a felelősség, a kockázat stb. indokolja. Sokszor éppen az a cél, legyen annyi fizetésük, ami elegendő ahhoz, hogy ne essenek kísértésbe, és ne fogadjanak el csúszópénzt. Ez vonatkozik bármely nemzeti bankra is, és el kell ismernünk, minden állam érdeke, hogy nemzeti pénzintézetében a legfeddhetetlenebb, ugyanakkor a legjobb szakemberek dolgozzanak. Különösen, ha azt is számba vesszük, hogy Szerbiában éppen most emeltek vádat 6542 személy ellen, akiket azzal terhelnek, hogy visszaéltek hivatali helyzetükkel, illetve csúszópénzt fogadtak el. Ebben a körben a hivatali visszaélés van túlsúlyban,tehát a helyzetükkel visszaélő bírák, rendőrségi dolgozók, gazdasági ügyekben illetékes tisztségviselők vannak többségben, mindez viszont azt láttatja, ezeknek az embereknek a számára mégsem a fizetés nagysága volt a tét (hiszen akkor most nyugodtan ülhetnének a hivatali székükben), hanem a pozíció, ami lehetővé tette a fizetés melletti vagyonszerzést, amihez az adott munkahely eszköz volt csupán.
Még a régi Jugoszláviában a nyolcvanas évek végén próbálkoztak Szlovéniában egy kísérlettel, aminek a lényege az volt, hogy akkora fizetést adtak a kivitelre termelő gyárak némely vezetőinek, amennyit akkoriban a hasonló nyugati cégek vezetői kaptak. A hatalmas fizetés az első hónapokba motiváló erővel hatott, és az érintett vezetők rendkívüli eredményeket értek el a cég termelékenységének a növelésében és az áru értékesítésében, ám , miután elértek egy szintet – megállt minden. A pénzen kívül valamilyen más motiváló tényező is kell, ami folytonosan ébren tartja az ember munkája iránti érdeklődését és kreativitását – állították akkoriban. Időközben aztán a világban folyó kutatások során rájöttek, hogy az érdeklődés fenntartása lehetetlen a munkavégzés közbeni elégedettségérzet nélkül. Daniel Gilbert, a Harvard Egyetem pszichológia professzora állítja, hogy bármi is történik velünk, három hónap elteltével az már nem hat ki lényegesen a boldogságérzetünkre és az élettel való elégedettségünkre. Szerinte a boldogságot mi emberek magunk vagyunk képesek megalkotni a magunk számára, az életkörülményeinktől és a velünk együtt élő emberektől függően, mindig újra és újra.
És itt már vissza is kanyarodhatunk Szerbiához, az itt élő emberekhez, akik a kegyetlen és gátlástalan privatizációval úgy szocializálódtak az elmúlt két évtizedben, hogy vannak eszméletlen vagyonra szert tett hatalmasságok, és vannak nagyon szegények – arany középút alig. Így láthatják azok a körök is, és értékrendjük is így lehet beállítva, ahonnan a Szerb Nemzeti Bankba és hasonló intézményekbe verbuválódnak a szakemberek: a kegyetlen pénzhajsza a példa, nehogy a lecsússzanak a szegények közé. Kétségkívül coach, vagyis segítő kellene minden pozícióra törekvő ember mellé, hogy élethelyzetei elemzésével megtanulja: valóban nem a pénz az elsődleges (bár nagyon fontos), és nem az újgazdagok kegyetlen vagyonszerzése, óriási pénzek törvénytelen módon történő egyik zsebből a másikba vándoroltatása az, ami követendő példa lehet, és nem a közéjük tartozás hozza meg a feltétlen boldogságot. Hogy igazán másként legyen ebben az országban, azt a gondolkodás stratégiájának változása jelenthetné.
Friedrich Anna

Tweet

Szóljon hozzá!

Hozzászólások (Beta*)

Neve

E-mail címe

Kommentje

1500 / 1500

Biztonsági kód:


* teszt / fejlesztési fázisban