2012. május 17., csütörtök
Paszkál, Rezeda, Szalók napja
Paszkál, Rezeda, Szalók napja
Az új évet jó jó dolgokkal kezdeni. Mosollyal, kedves szavakkal, és mindenek előtt emberi gesztusokkal, amelyekkel megerősítünk másokat, és amelyek bennünket erősítenek. Gondolom, az ilyesfajta interakció nem hiányozna a közéletben egy olyan országban, ahol állami vezetők és polgárok egyaránt hinni tudnak abban, hogy ha kell is áldozat, annak meglesz az eredménye. Meglesz, mert az áldozathozatal mind az egyes ember, mind a közösség megerősítését szolgálja, hogy erősebb alapokon éljenek a családok, és bízhassanak abban, hogy ezt az alapot a közösség is tovább erősíti, nem pedig rombolja holmi irracionális célok miatt...
Szerintem ezt az interakciót Szerbiában még elképzelni sem lehet. Mirko Cvetković szerb kormányfő a B92-nek adott nyilatkozatában megmondta, hogy Szerbia polgáraira nehéz év vár 2012-ben. Az emberek meg mondják a magukét, egymás között, meg közösségi portálokon – és azt kérdezik, vajon mi várható ezek után az országban, ahol a kormányfő, aki egyben pénzügyminiszter is, hárít, és négyéves mandátumának a végén csak ilyesmire telik (még jó, hogy van világválság, meg euró-válság...).
Jómagam meg azon bosszankodom, hogy december 29-ei jegyzetemet írva egyáltalán miért vettem komolyan a kormányból érkező bármely hírt is, közöttük azt, hogy egyelőre nem hoznak határozatot az alapvető élelmiszercikkekre kiróható kereskedelmi árrés, vagyis a haszonkulcs 10 százalékra való korlátozásáról, mert még „elemezni kell a helyzetet”, amikor már másnap kiderült, hogy elemzésre semmi ok, elegendő egy telefonos kormányülés, és mégis – máris – meg lehet szavazni a nevezett rendeletet, igaz hat hónapos határidőre. Pontosan annyira, mely idő alatt lebonyolítják a választásokat...
Ezt a nevezetes tíz százalékot tehát mégis megszavazta a kormány az év utolsó munkanapján, mégpedig olyan kitétellel, hogy szinte azonnal, az óév utolsó napján életbe lép. (Vajon életbe léphetett-e úgy igazán?) Igaz, nem is a gyors alkalmazás volt itt a lényeg, hanem a kormányhatározatban megfogalmazott szándék és következmény, aminek nyomán szinte azonnal és ismét az a kérdés került előtérbe, különösen a gazdák végeláthatatlan munkáját szemlélve itt Bácskában és Bánátban, hogy miért olyan drága itt minden? Nevezetesen, hogy miért esszük szinte a legdrágább élelmiszert Európában, ha az alapvető élelmiszerek előállítói oly keveset kapnak? Mert például, miközben a bezdáni termelő 140 dinárért tudja csak értékesíteni a hízott sertést élősúlyban, addig az újvidéki limáni piacon a hentesboltokban Szilveszter napján, a nevezetes 10 százalékos rendelet életbe lépésének a napján 455-520 dinár volt a darálthús ára. És ha ezt nézem, akkor igaza lehet Goran Papovićnak, a fogyasztók országos szervezete elnökének, aki a kormányzat hibáira mutogatva azt mondja, hogy a haszonrés korlátozásával hiába avatkozik az állam erőszakkal a kereskedelembe, amikor „bizonyos cégeknek” megvan a lehetőségük, hogy a kereskedőkhöz képest lényegesen több haszonra tegyenek szert amíg a termék a termelőtől eljut a fogyasztóig. Ez a nyilatkozat nem jelent mást, mint azt a szükségletet, hogy a kormányzat – bármennyire diktatórikusan hangzik is – végre már utána nézzen az egész láncolatnak, és ne csak hat hónapra, és ne csak választások idejére.
Ezen gondolkodva megint visszatérnék ehhez az ad hoc hozott telefonos kormányrendelethez, amiről Dušan Petrović mezőgazdasági miniszter az óév utolsó munkanapján azt mondja, hogy mivel olcsóbb lesz az 500-as liszt, az étolaj, a cukor, a tej, a hús, az emberek majd többet vásárolnak, s a nagyobb forgalom majd kárpótolja a kereskedőket. Mintha a kormány eddig nem tudta volna ugyanezt? És ha most jött rá, hogy ez mindenkinek jó, akkor miért csak hat hónapra szól a döntése?
(Az meg már más téma, hogy az úgynevezet luxuscikkek, amelyek közé a kávé és a tisztálkodási szerek is tartoznak, 2-12 százalékkal drágulnak a luxusadó miatt és nem csak hat hónapra.)
S ahogy így összeadok, meg kivonok, újra eljutok Mirko Cvetković kormányfő kijelentéséhez, hogy tényleg nehezebb lesz. Amivel persze nem mondott semmi újat – miközben a munkanélküliség kérdését is csak felszínesen érintette – mint ahogy az állam ügyetlen lépéseire mutogatva nem mond újat Saša Đorgović, a kereskedelmi kutatóintézet munkatársa sem, aki megismétli, hogy mivel a polgárok az átlagkeresettel nem tudják fedezni az alapvető szükségleteiket (mert a fogyasztói kosár többe kerül, mint amennyit a fizetés elbír), a már kipróbált módszerekhez fognak folyamodni 2012-ben is, vagyis várják a pénzajándékot a külföldön dolgozó rokonoktól, eladják a feleslegesnek minősített holmijukat, pótmunka után rohannak vagy a falusi rokonokra támaszkodva, a tőlük kapott élelemmel élik életüket. Vagyis a kormányfő egy nehezebb élet, a kutatóintézet szakmunkatársa meg egy passzív élet projekcióját állítja elénk.
Egyik változat sem jó. Találjunk ki valami harmadikat!
Friedrich Anna
Sok mindenről beszél a szerbiai parlamenti választások matematikája, de a szűkebb közösségünk számára a legfőképpen arról, hogy Szerbiában immáron magyarok nélkül is... >>
Ahhoz képest, hogy milyen intenzív volt a választási kampány, akár hatvan százalék feletti részvételi arány is lehetett volna a szerbiai általános választásokon, az... >>
„Az én apám reggeltől estig/ Izzadva lót-fut, robotol”… - olvasgatom Ady Endre Proletár fiú verse című költeményének a sorait, és eltűnődöm azon, hogy... >>
Magyar nemzetpolitika