2012. május 17., csütörtök
Paszkál, Rezeda, Szalók napja
Paszkál, Rezeda, Szalók napja
„Tudják, ez nem új probléma, a szélsőségeseket, a szurkolókat, a jobboldaliakat éveken át nevelték ki a különféle struktúrák. Most csak az a fontos, hogy a rendőrség, a biztonsági struktúrák, az igazságügy és az ügyészség összehangoltan kezdjék el a leszámolást velük” – nyilatkozta Ivica Dačić szerb belügyminiszter.
Tévedés ne essék: nem tegnap! Ezt a nyilatkozatot 2010 októberében közölte a sajtó, akkor, amikor Belgrádban vér folyt a homoszexuálisok felvonulásán, Genovában meg szerb huligán-szurkolók randalíroztak.
Ezt megelőzően, ugyanazon év szeptemberében hangzott el a következő mondat is a belügyminiszter szájából, a Tanjug szerint: „... a rendőrség az elmúlt egy év alatt, amennyi Brice Taton francia szurkoló meggyilkolása óta telt el, sokat tett a huliganizmus és a bűnözés ellen”, de még időre van szükség, hogy bizonyos dolgok a helyükre kerüljenek...
És aztán elmúlt bizonyos idő, lényegében másfél esztendő, és ugye, mint tudjuk, „helyükre kerültek a dolgok”: a belgrádi fellebbviteli bíróság január 26-án döntést hozott arról, hogy a korábbi 35-32 évről 15-14 évre csökkenti a Brice Taton francia fiatalember belgrádi meggyilkolásában részt vett huligánok két – egyébként szökésben levő – főkolomposának büntetését, s a többiekét is enyhítette. (A bizonyos 15 év börtön markáns szimbólum egyébként a bírósági mércék megítélésekor, merthogy ennyit magyarra súlyos testi sértésért, és nem gyilkosságért rónak Szerbiában.)
A gyilkosságig elmenő szurkolói huligáncsoport tagjaira rótt büntetések enyhítése történetesen éppen azon a napon történt, amikor Újvidék arra virradt, hogy két szálloda parkolójában is ismeretlen tettesek horvát rendszámú autókat gyújtottak fel. Előtte meg szintén volt mit restellkednie a városnak azon hírek elemzésekor, hogy csoportba szerveződött huligánok Veterniknél szétverték a horvát szurkolók autóit, az autók utasait pedig megverték...
A történtek lényegében arról szólnak, hogy Szerbiában mitsem változtak a dolgok sem másfél év távlatából, sem a korábbi időszakokat nézve, visszanyúlva egészen a kilencvenes évekig, amikor a nemzeti gyűlöletre és a nemzeti sértettségre építve elindították a hódítónak vélt, végül teljes kudarcot hozó háborút, aminek lelki következményeit és nyomorát ma is nyögi Szerbia szerencsétlen népe. Maga Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt vezetői minőségében mondott nem is olyan régen valami olyasmit, hogy pártjának illene bocsánatot kérnie mindazért a rosszért, ami a kilencvenes években történt, amikor a hatalmat gyakorolta.
Ez a bocsánatkérés azonban nem lenne őszinte, hiszen a közállapotok tetten érhető változása jelezhetné igazán a szocialisták színeváltozását – ilyesmiről viszont szó sincs. Az általuk vezett belügyminiszteri tárca úgy teszi a dolgát, hogy most itt állunk értetlenül: szélsőségesek garázdálkodnak évek óta, nemcsak stadionok közelében, hanem szervezetten, a nemzeti megkülönböztetés mércéjétől vezérelve – amit nevén nevezve bizony fasizmusnak mondanánk.
Hogy mindez megtörténik, persze, nem kizárólag a szocialisták bűne. Éppen most van tizenegy éve annak, hogy Milošević megdöntését követően megkezdte munkáját az új, demokratikusnak vélt kormány, 18 párt támogatásával s a lakosság nagyobb részének nagy elvárásaival. Nem kellett sok idő: a Miloševićet megdöntő demokratikus ellenzék hatalomra kerülve nem tudott felülkerekedni az intézményi káoszon, sőt maga is – hasznot húzva belőle – hagyta, meg rá is tett néhány lapáttal, hogy ez a káosz még nagyobb legyen. S ha már így van, sebaj, némi „önkritika” után legalább lesz majd mire építeni a következő választások kampányát.
Úgyis felejt az ember, ha meg nem felejt, idővel elfásul: hogy ki mit ígért mostanában és régebben, másodpercek töredéke alatt utána lehet nézni a világhálón, miközben a makacs tényekkel minden ígérgető maga is szembesül – de az igazi számonkérés ebben a társadalomban mégis elmarad. A mea culpa illendő dolog, de felelősség tekintetében nem elegendő. Vonatkozik ez Dačićra is, meg Tadićra is, meg mindenkire a hatalmi struktúrán belül. A kívülálló nézőpontjából a baj mégis az, hogy a politikai elit erős emberei egész rendszereket maguk mögött tudva szilárd pozíciókon állnak, és még olyasmi sem ingatja meg őket, mint egy külföldi szurkoló meggyilkolása, vagy nemzeti alapon történő szervezett támadás. Közállapotaink tükre lesz, hogyan marad meg a székében mindezek után is a belügyminiszter, s a hatalmi strutúra hogyan pöccint le magáról mindennemű próbálkozást, amely szerényen a bűneikre figyelmeztetne.
Friedrich Anna
(Fotó: Facebook)
Sok mindenről beszél a szerbiai parlamenti választások matematikája, de a szűkebb közösségünk számára a legfőképpen arról, hogy Szerbiában immáron magyarok nélkül is... >>
Ahhoz képest, hogy milyen intenzív volt a választási kampány, akár hatvan százalék feletti részvételi arány is lehetett volna a szerbiai általános választásokon, az... >>
„Az én apám reggeltől estig/ Izzadva lót-fut, robotol”… - olvasgatom Ady Endre Proletár fiú verse című költeményének a sorait, és eltűnődöm azon, hogy... >>
Magyar nemzetpolitika