Népmesék és metaforák

Napok óta érdekességként tálalja a sajtó azt a Szarajevóból érkezett hírt, amely szerint a boszniai Szerb Köztársaság veterán katonáit – mivel nincs miből megélniük – a Bosznia-Hercegovina másik részeiben, a „föderációban” élő bosnyák és horvát veteránok segítik adományokkal. Utóbbiak ugyanis kiharcoltak maguknak valamiféle 150 eurós állami nyugdíjat, és eldöntötték, hogy ők 1200-an fejenként 5 eurót összeadnak a boszniai Szerb Köztársaság 300 volt hivatásos katonája részére, akiket immáron elbocsátottak a fegyveres erőkből, nyugdíjra meg a Szerb Köztársaság büdzséjében nincs pénz a számukra. És az egykori szerb katonák el is fogadták bosnyák és horvát sorstársaik szerény segítségét, mert enni akarnak adni gyermeiknek...
A modernkori népmesének is beillő történet, amikor az egykori ellenséges csoportok a bajban kisegítik egymást , térségünkben sehogyan sem illik korunk napipolitikájának sablonjaiba még akkor sem, ha figyelembe vesszük, hogy az 1995-ös daytoni békeszerződés óta eltelt már 17 év, meg Srebrenica óta is ugyanyennyi, s ezek a mostani katonák már nem azok a katonák. De valahogy nem illik a képbe, hogy egymást segítik, akik nem is olyan régen egymást gyilkolták. Még akkor sem, hogy épp most találkoztak Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Szerbia vezetői, megerősítve, hogy több területen együtt tudnak működni.
Ennek az ígért együttműködésnek az árnyékában ugyanis – mint több más hasonlóéban – ott van a kétely, hogy vajon meddig marad meg Boszia-Hercegovina, ha netán az ottani Szerb Köztársaság destabilizálná. S hogy megteheti, arról beszédesen szól a Szerbiához való csatlakozás politikai körökben olykor-olykor felmelegített igénye, hiszen amíg köztársaság a köztársaság, addig joga is lehet erre. Erre utalva mondta Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt elnöke pártjának főbizottsági ülésén azt, hogy politikai szempontból a szomszédos állam egészének működését kellene inkább erősíteni, mintsem a boszniai Szerb Köztársaságot, ami genocídiummal (!) jött létre. Lett is ebből nagy ribillió, a Tanjug press-klubjába maga Milorad Dodik, a Szerb Köztársaság elnöke jött el egyenesen Banjalukából Belgrádba, hogy szembesítse a liberális párt elnökét: nem mondott igazat, mert a genocídium, vagyis a srebrenicai tömeggyilkosság 1995-ben volt, a boszniai Szerb Köztársaság pedig 1991-ben jött létre azzal a céllal, hogy megvédje a szerb identitást és 1992. január 9-én ki is káltották az akkori Jugoszlávia keretében, tehát sokkal előbb megalakult, minthogy tömeggyilkosságot szervezett volna, mert hiszen Srebrenica sokkal később, 1995-ben volt (így Dodik)... Hogy egyáltalán miért kezdte ki ezt a témát, Jovanović nyomós érvet hozott fel: Szerbiában három hónap múlva választások lesznek, és a kampányban meg kell nyitni minden kérdést, hogy a választások után „Szerbia megszűnjön a régióban tapasztalt minden probléma forrása lenni”.
Probléma pedig van bőven, régión belül, és országon belül is – ezt nem a nevezett szópárbaj tartalma erősítette meg, hanem a kínos és agresszív hangulata, ami semmiben sem hasonlított a Boszniában egymással szolidaritást vállalló egykori katonák nyilatkozatainak szóhasználatára. Igaz, ott olyanok nyilatkoztak , akik talán „elbúcsúztak” a fegyverektől, Belgrádban a Tanjugban meg olyanok, akik úgy akarták bizonyítani az igazukat, hogy a másikat meg sem hallgatták. A beszélgetés hangneméhez minden bizonnyal hozzájárult az a körülmény is, hogy az épületet rendőrök biztosították „mintha kézilabda válogatott mérkőzést játszanának” (aminek velejárója, ugye, a szurkolók jelenléte). Ezt a liberális elnöktől tudhattuk meg, amikor elmondta: érkezésekor a belgrádi utcán álló fiatalok azt kiabálták: „nož, žica, Srebrenica”. A késre, drótra mint gyilkos eszközre és Srebrenicára utaló, a világhálón is megtalálható, a bosnyákok kárára elkövetett gyilkosságokat hőstettként feltüntető „csetnik nóta” sorait Jovanović utalása szerint olyan korú fiatalok skandálták, akik a srebrenicai genocídium idején még meg sem születtek. Honnan tudják ezt, mi vezérli őket, amikor ezt kiáltozzák és merre haladnak ők, és velük együtt ez a társadalom? Ez lenne az igazi téma, hogy „Szerbia megszűnjön a régióban tapasztalt minden probléma forrása lenni”.
De erre nem volt vevő a média, a szópárbajról szóló jelentésekből rendre kimaradt az efféle közállapotainkra való utalás, pedig lenne rá ok a közelmúlt történései miatt is. De inkább az örök téma: Koszovó, az idegengyűlölet, az áldozat-szerep – és a feszültség. Mindaddig, amíg ennek a társadalomnak egyes régeteiben Srebrenica „hőstettekre” utaló metafora lehet, addig a népmeseszerű történetek kivételként csak a szabályt erősítik. Mert modern népmese alig van, és bár ez a veteránokkal kapcsolatos nagyon érdekes, nem illik bele a képbe, és hamar elfelejtik.
Friedrich Anna

Tweet

Szóljon hozzá!

Hozzászólások (Beta*)

Neve

E-mail címe

Kommentje

1500 / 1500

Biztonsági kód:


* teszt / fejlesztési fázisban