Levelek a Rózsa utcából
Most is mondom
Betűméret:             
Mindenki elmondta már a véleményét a szerbai előrehozott államfői választásokról, és minden érintett nyilatkozott az ehhez kapcsolódó stratégiai tervéről, én meg napok óta még mindig ott tartok, ahol a hír közzétetélnek pillanatában: arcátlan manipuláció!
Hogy Boris Tadić aktuális államfő lemond, és a parlamenti választásokkal egyidőben köztársasági elnökválasztást is tartanak, benne volt a pakliban már a télen a választási kampány nemhivatalos beindulásakor is, és ennek ismeretében az újságírók meg is kérdezték Tadićot, hogy lemond-e és lesz-e elnökválasztás is. Történt ez március 2-án, a Szerbia európai uniós tagjelöltségének elnyerése alkalmából tartott, úgymond ünnepi államfői sajtótájékoztatón, és a közvélemény nem kapott választ: az államfőnek nem volt ideje, hogy erről gondolkozzon. És kerek egy hónap kellett, hogy gondolkozzon és döntsön. Micsoda határozatlanság egy államfő részéről! Pedig már minden számítást is feltálaltak a tévében a polgárok vacsorája mellé, hogy mennyivel olcsóbb lesz nekem, ha most szavazok az államfőre is, mintsem jövő januárban adófizetői pénzeken ismét holmi szavazócédulákkal foglalkozzam...
És amikor az államfő végre mégis „eldöntötte”, lemond, hogy újra jelöltethesse magát erre a tisztségre az elkövetkező öt évre, akkor is manipulált: úgy fogalmazott a közvélemény felé, hogy lerövidíti a mandátumát. Az alkotmányos öt helyett kicsit több mint négy évre, hogy aztán újra öt évre beülhessen ugyabba a székbe. Valami hasonló történt, amikor az ország 2008 feburár 3-án 50,31 százalékos támogatottsággal megválasztotta államfőnek, hiszen előtte négy (igen, akkor is négy!) évvel, 2004. június 27-én lett elnök 53,24 százalékos támogatottsággal. Kétszer négy év, majd az ötéves mandátum lejárta előtt új választás és így újra és újra, a végtelenségig.
Mindenkinek megvan a joga, hogy elhiggye, mindez összhangban van a törvényekkel, legális és legitim és az élet megy tovább. Pásztor Istvánnak, a VMSZ elnökének is megvan a joga, hogy államfő-jelöltként, a szavazás első fordulójának egyik biztos veszteseként előre felszólítsa a polgárokat, hogy majd a második körben Boris Tadićot támogassák, a polgároknak meg joguk van arra, hogy a szavazáskor úgy karikázzanak, ahogy akarnak. Csak ennyit tehetnek, mert például ennek a „lerövidített mandátumnak” a végén számonkérésnek, az államfői munka mérlegelésének esélye sincs. Legfeljebb az európai uniós közeledésben elért sikereknek örülhetünk, meg ironikus pillanatainkban annak, hogy ha nem lett volna a mostani kormányzat és az államfő, a munkanélküliség a mostani szörnyűnél még szörnyűbb lenne... De például mi van a Boris Tadić által szemrebbenés nélkül aláírt – olykor bizony a parlament által vitathatóan megszavazott - törvényekkel, például a magyarok kollektív bűnösségét sugalló restitúciós törvénnyel, amit az államfő olyan időpontban írt alá, hogy az a magyarok gyásznapján, éppen október 6-án lépjen életbe? Vagy mi van a temerini magyar fiúkkal, akik a bizonyított (meggondolatlanul elkövetett) bűncselekményük ellenére a vajdasági magyarok elleni szelektív szerb igazságszolgáltatás szimbólumává váltak, hiszen akkor, amikor jóhiszemű szurkolók meggyilkolásáért mond ki a szerb igazságszolgáltatás szerbekre 15 évet, akkor a magyar fiúk testi sértésért ülnek ugyanennyit! Ilyen körülmények közepette miért nem kegyelmezett már meg a temerini magyar fiúknak a szerb államfő? Arról nem is beszélve, hogy Tadić olyan ember irányába is kegyelmet gyakorolt, akit kettős gyilkosságért ítéltek el, a temerini fiúkról pedig hallgat. Mint ahogy hallgat a szerb diplomácia furcsa szerepvállalásával Amerikából hazaszökött (és mint a temerini fiúk, másnak testi sérülést okozó) szerb verekedő miatt a polgárok zsebéből kifizetett 1 millió dolláros költségről, benne az amerikai sértettnek adott 900 ezer dolláros kártérítésről...
De kampány van, s nem a számonkérések ideje, aminek normális körülmények között meg kellene előznie egy államfői lemondást. Ezért mondom most is: az egész egy manipuláció.
Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Zászló - illusztráció
2026. JÚNIUS 3.
[ 14:22 ]
MI - illusztráció
MI
2026. MÁJUS 29.
[ 22:04 ]
Schengen, megint - illusztráció
2026. MÁJUS 18.
[ 19:34 ]
Vannak emberek, akik nem éreznek testi fájdalmat. Meghorzsolják a kezüket, odanyúlnak a forró kályha lapjához, az ujjukkal játszanak a gyertya lángjával – és az idegrendszerük nem riasztja őket, hogy baj van. A jelenségről esettanulmányok alapján már több évtizeddel ezelőtt tanultunk a belgrádi pszichológia tanszéken,...
2026. MÁJUS 4.
[ 13:23 ]
Miközben a magyar Országházban a javában tartanak az új összetételű Országgyűlés alakuló ülését előkészítő egyezkedések a győztes Tisza Párt, az ellenzékbe került Fidesz-KDNP, és a harmadikként bejutó, korábban is ellenzékből politizáló Mi Hazánk Mozgalom politikusai között, úgy tűnik, a szavazók körében...
2026. ÁPRILIS 21.
[ 21:50 ]
Azon felül, hogy az április 12-ei választások után a Tisza párt és hívei a kétharmados választási győzelmüket ünneplik Magyarországon és a világban, jónéhány magyar közvéleménykutató a prognózisaira hivatkozva saját szakmaiságával dicsekedhet, lévén, hogy az általuk jósolt választási eredmények be is...
2026. ÁPRILIS 13.
[ 11:57 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó