Levelek a Rózsa utcából
Csinálják!
Betűméret:             
Nézegetem a világhálón Pavle Simićnek a szerb Vajdaság kikiáltását megörökítő Májusi szkupstina című festményét. Mint mindig, ezúttal is elámulok a szépen öltözött, hosszú szoknyás asszonyon és a mellette európaiasan feszítő férfin. Meg a forradalmár népen is ott a szerémségi Karlóca szívében, ahol annyi szép palota épült fel már 1848-at megelőzően, közöttük a szerb pravoszláv papnevelde és a gyönyörű templomok még gyönyörűbb tornyaikkal.
A kérdés, hogy vajon mi késztetheti politikai összeesküvésre azokat, akik láthatóan igen jó módban élnek, tanulmányok tárgya. Az általánosan elfogadott népi bölcsesség meg talán az „én házam, az én váram” örök igazságát vetíti rá az ilyen helyzetekre, mondván, hogy az a jó érzés, ha nem parancsol senki az én felségterületemen. A szerb Vajdasággal az itteni szerbek is bizonyára azt gondolták, hogy a Monarchia szabályai helyett valamilyen más uralom inkább megadja az „én házam, az én váram” érzetét. És csak idő kellett, és ki is alakították a déli vármegyék részeiből a Vajdaságot – itt élő más nemzetiségű szomszédaik kárára. És csak idő kellett, hogy a Dunától délre eső Szerbia, amellyel egyet akartak alkotni, most gyanakvóan nézzen Vajdaságra és felesleges tákolmánynak tartsa.
Igaz, volt idő, amikor jobb híján vajdaságinak lenni pozitív életérzés volt nemcsak a szerbek körében, hiszen a társadalmi élet számos területén jó megoldásokat hozó sajátos közösséghez való tartozást jelentette, ahol többnyelvűség van, ahol az iskolák között meg lehet találni azt, ahol anyanyelven lehet tanulni, és ahol a több pozitívum között például az is kiemelkedő érték volt, hogy hosszabb volt a szülési szabadság, mint másutt... A történelemben, s az egyes ember életében is rövidke periódus volt ez, aminek a múlt század nyolcvanas éveinek a végén történt összeomlása után a felszín alól sok rossz is előkerült, és újabbal társult - eltörölve szinte minden sajátosságot. Ami esetleg még megmaradt volna, a 2000-es hatalomváltás utáni omnibusztörvény meg a hatásköri törvény is annak csak a vegetálását szavatolta, miközben a befizetett adóból a tartomány céljaira Szerbiából visszavárt 7 százalék is csak politikai akarat függvényeként érkezett Belgrádból Újvidékre (nem pedig a törvény ereje folytán). Mint ahogy ezekben a hetekben politikai helyzet függvényeként alkotmányellenesnek lehetett minősíteni az egyes hatásköröket is, demonstrálva a vajdasági autonómia ködös voltát. A külön vagyonról sem igen érdemes beszélni, mert amit Belgrád eltulajdonított, annak visszaadása is nehezen halad (eddig 15 létesítmény került vissza a vajdasági tartomány tulajdonába, holott az illetékes tartományi tisztségviselő szerint mintegy 200-ra vonatkozóan már minden dokumentáció készen áll). És eközben a Monarchia idején letett vasúti síneken araszolva döcögnek a vonatok a vajdasági városok között... Na, mindez sok egyébbel együtt oda vezet – mondják -, hogy autonomista front alakul Vajdaságban, Belgrád ellenében. Politikai program, régi ötlettel, új körülményekre vonatkoztatva, bizonytalan kimenetellel. Csinálják! Ha már az elmúlt tíz évben közel a szerbiai hatalomhoz e tekintetben nem jutottak sokban előre, próbálják hát az Újvidék-Belgrád konfrontálódás vonalán. Ha hiszik, hogy menni fog, csinálják! Ez is része a politikának sok-sok évre visszamenőleg, lehet hát ma is.
De ettől nem erősödik az én házam, az én váram érzete, az biztos, legfeljebb a feszültség lesz egyre nyűgösebb, hiszen évtizedek óta tart. Viszont, hogy megértsük mai körülményeinket és ha megoldásokat keresünk a bajainkra, olykor érdemes megnézni, hogyan csinálták a múltban. Például a szerbek 1790-ben a temesvári száboron, ahol a papság, a nemesség és a polgári réteg képviselői azt követelték az osztrák császártól, hogy szavatolja az anyanyelvi iskoláztatást, és vallási hovatartozástól függetlenül adjon ösztöndíjakat a feltételeknek eleget tevő minden fiatalnak. Követelték továbbá, hogy a szerbek és más pravoszlávok arányosan képviseltethessék magukat a városok vezetésében, hogy joguk legyen saját papneveldék és gimnáziumok megalakítására, a cirill betűs nyomdára stb. Ez volt az autonómia alapja, amit később - úgy ötven év után – a szerb Vajdaság kikiáltására használtak fel. Ma Vajdaság elszakadásának kérdése nevetséges fikció, de a jelek szerint a döntéshozatal korlátozott önállósága és az én házam az én váram érzetére való törekvés is az. Ezt az érzést esetünkben a nemzeti közösségen belül kellene megtalálni – de, mint látjuk, ez sem igen megy. Okos dolog lenne megnézni, hogy mások ugyanezt hogyan csinálják, illetve mit csinálnak rosszul.
Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Zászló - illusztráció
2026. JÚNIUS 3.
[ 14:22 ]
MI - illusztráció
MI
2026. MÁJUS 29.
[ 22:04 ]
Schengen, megint - illusztráció
2026. MÁJUS 18.
[ 19:34 ]
Vannak emberek, akik nem éreznek testi fájdalmat. Meghorzsolják a kezüket, odanyúlnak a forró kályha lapjához, az ujjukkal játszanak a gyertya lángjával – és az idegrendszerük nem riasztja őket, hogy baj van. A jelenségről esettanulmányok alapján már több évtizeddel ezelőtt tanultunk a belgrádi pszichológia tanszéken,...
2026. MÁJUS 4.
[ 13:23 ]
Miközben a magyar Országházban a javában tartanak az új összetételű Országgyűlés alakuló ülését előkészítő egyezkedések a győztes Tisza Párt, az ellenzékbe került Fidesz-KDNP, és a harmadikként bejutó, korábban is ellenzékből politizáló Mi Hazánk Mozgalom politikusai között, úgy tűnik, a szavazók körében...
2026. ÁPRILIS 21.
[ 21:50 ]
Azon felül, hogy az április 12-ei választások után a Tisza párt és hívei a kétharmados választási győzelmüket ünneplik Magyarországon és a világban, jónéhány magyar közvéleménykutató a prognózisaira hivatkozva saját szakmaiságával dicsekedhet, lévén, hogy az általuk jósolt választási eredmények be is...
2026. ÁPRILIS 13.
[ 11:57 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó