Levelek a Rózsa utcából
Jönnek a németek
Betűméret:             

Majd még beteljesedik Vučić kormányfő próbálkozása, hogy Németországtól kér segítséget Szerbia fejlesztéséhez – pörög a fejemben a gondolat, miközben gyorsabban ver a szívem, mert felfokozott hangulatban hallgatom távoli rokonomat, akinek nagyon örülök. Rokonom a családi szálak alapján számít távolinak – legalábbis így mondják -, no és a távolság alapján is, amit most áthidaltunk és 21 év után ismét találkoztunk. Akkor fiatal serdülő lány volt, most igazi hölgy, aki magabiztosan és elégedetten mesél a munkájáról. Néhai nagyapja az unokatestvérem, aki a második világháború végén, amikor nagyszüleinket német mivoltukra hivatkozva lágerbe hurcolták, a menekülő családok egyikéhez csatlakozva tizenöt éves fejjel gyalog jutott el Ausztriába, onnan Németországba került. Itt, a menekülteknek kijelölt befogadóhelyen ismerkedett meg majdani feleségével, akinek a családját Magyarországról űzték el egy szörnyű hajnalon, hiába váltották a nevüket annak előtte Törcsváryra. A lányuk tehát már Németországban született, de megtanították magyarul, ám az ő lánya, ez a magabiztosan beszélő ifjú hölgy már nem beszéli nagyszülei nyelvét. Egy aschaffenburgi vállalatban dolgozik, vegyész, a munkája az autóiparhoz köti és az elektronikával is összefügg, ugyanis gépjárművekbe gyártanak biztonsági berendezéseket. És épp a munkája folytán kapott kedvet, hogy magyarul tanuljon, ugyanis a cég, ahol dolgozik, tavaly egy nagy beruházást folytatott le Magyarországon, ő pedig úgy gondolta, illik magyarul beszélni a partnerekkel. El is jutott a „hogy vagy?” kérdésig, de amikor „hogi vagi?” lett belőle, a partnerekkel inkább angolra váltottak, de a magyart azóta is tanulja, mert késztetést érez.

Nos, ő meséli, hogy ez az aschaffenburgi nagyvállalat túlnőtte a németországi lehetőségeket és most főleg a kelet-európai országokban ruház be. Feltehetően Szerbiában is nyit üzemet, ugyanis olyan helyeket keresnek, ahol olcsó a munkaerő – mondja, és miközben az arcát szemlélem közös őseink vonásait keresve rajta, kezdem reális elvárásnak hinni, hogy tényleg több német cég érkezik az eddiginél. Amit hallok, nem politikai szöveg, csupán egy mellékes megjegyzés, ami véletlenül összecseng a szerbiai közállapotokkal és az itteni nagy (és félő, hogy irreális) várakozással, hogy új munkahelyek létesülnek a szülőföldünkön és megáll az elvándorlás.

Ahogy a rokonomat hallgatom, már azt is elhiszem, amit a szerb kormányfő mondott, hogy már most több mint 370 olyan vállalat képviselteti magát Szerbiában, amelyben a többségi tőke német tulajdonú, és hogy legalább 25 ezer dolgozónak adnak munkát. Most jól jönne az az adat, hogy ezekben a vállalatokban vajon a munkások mennyit keresnek, illetve milyen órabérért dolgoznak?

Nem tudom, hogy amikor a szerb politikusok külföldi beruházókkal tárgyalnak, akkor a bér egyáltalán téma-e, de azt tudom, hogy bizony témának kellene lennie. Mindenekelőtt a parlamentben, ahol a honatyák mindennemű izgalom nélkül tudomásul vették, hogy egy szerbiai munkás minimális bére alig valamivel több száz dinárnál, vagyis némi jóindulattal: mindössze 1 euró! Németországban a feketén dolgozó külföldiek általában 8 eurót kapnak óránként, olykor kevesebbet, olykor többet. A szakembereknek kifizetett legmagasabb hivatalos órabér 31 euró, amivel Németország egy makrogazdasági elemzés szerint a 8. helyen áll a világban.

Ennek ismeretében azon kapom magam, hogy gondolatban a magasabb órabérért alkudozom. És olyan bizarrá válik ez az alkudozás, amint lepörögnek a fejemben a második világháború óta eltelt hét évtized családtörténeti mozzanatai, az üldöztetések és a háború, meg a határok által szétszabdalt család(ok) erőfeszítései, hogy a kapcsolat a múlttal és a szülőfölddel ne szakadjon meg, s hogy a messzire került nemzedékeknek is jusson valami abból, ami hajdan a családi gyökereket jelentette a szülőföldön. És most itt van ez a hölgy, akinek a szülőföldről elűzött nagyszülei a nulláról kezdték Németországban, ő pedig lelkesen mesél üzletről és a magyarországi és a szerbiai beruházások realitásáról.

Jönnek tehát a németek, beruházni, termelést szervezni és irányítani. Közöttük olyanok, akiknek nagyszüleit éppen innen űzték el. A történelem furcsa és sokunknak mélyen fájó fintora.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Szomorú - illusztráció
2024. MÁRCIUS 28.
[ 15:27 ]
Hit hidakban - illusztráció
2024. MÁRCIUS 19.
[ 16:36 ]
Szomorú a határ… - illusztráció
2024. MÁRCIUS 6.
[ 15:13 ]
Szinte minden darázsfészeknek tűnt, amihez az ember nyúlt azok után, hogy Magyarországon kiderült a pedofil-ügyben elítélt megkegyelmezésének a ténye. Merthogy gyermekbántalmazásért nincs kegyelem, hibás döntése miatt le is mondott Novák Katalin államfő, és vele együtt a volt igazságügyi miniszter, Varga Judit is, aki...
2024. FEBRUÁR 20.
[ 16:08 ]
Ez gyorsan ment. A magyar köztársasági elnök asszony lemondatásának ügye február 2-án kezdődött és február 10-én véget is ért: Novák Katalin lemondott tisztségéről, elismerve, hogy hibázott, amikor tavaly áprilisban Ferenc pápa budapesti látogatásának alkalmából több elítélt között megkegyelmezett egy olyan...
2024. FEBRUÁR 10.
[ 22:50 ]
Akinek alacsony a vérnyomása, és netán nincs jobb dolga, nézzen bele néhány nyugati hírportál aktuális kínálatába, miután a keresőbe beírta, hogy „Ilaria Salis”. Ha megnézi a nő ironikus mosolyáról készült felvételeket, nem marad közömbös. Ilaria Salis annak az olasz, negyven felé közeledő nőnek a neve, akit...
2024. FEBRUÁR 2.
[ 18:47 ]
Beolvasás folyamatban