Sport
PARALIMPIA: Nem indulhatnak az orosz sportolók
Betűméret:             

Nem indulhatnak a szeptemberi, riói paralimpián az orosz sportolók.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) kedden hozta nyilvánosságra döntését, amellyel megerősítette a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) augusztus 7-én bejelentett határozatát.

Az IPC azután döntött a mintegy 250 orosz sportoló kizárásáról, hogy az elhíresült McLaren-jelentésben 35 olyan doppingesetet is felsoroltak, amely az orosz parasportolókat érintette. Az orosz sportvezetők fellebbeztek az ítélet ellen, s kilátásba helyezték, hogy ha a CAS nem ad nekik igazat, akkor polgári bírósághoz fordulnak.

A CAS a mostani döntését azzal indokolta, hogy az IPC nem sértette meg a szabályokat és a "körülményekkel arányosan" határozott. Az Orosz Paralimpiai Bizottság nem tudott olyan bizonyítékot felmutatni, amely megváltoztatta volna a tényeket - áll a CAS közleményében.

A paralimpiát szeptember 7. és 18. között rendezik Rio de Janeiróban. A fogyatékossággal élők viadalán 40 fős magyar csapat indul, de elképzelhető, hogy a mostani döntés nyomán bővül a létszám.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fővizsgálója, Richard McLaren július 18-án hozta nyilvánosságra jelentését a 2014-es szocsi téli olimpiáról, ebben államilag irányított doppingolással vádolta meg Oroszországot. A jelentés nyomán a WADA azt javasolta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), hogy a teljes orosz csapatot zárja ki a riói játékokról. A szervezet végrehajtó testülete végül úgy döntött, hogy nem így jár el, de a részvételhez az orosz versenyzők mindegyikének egyéni engedélyre volt szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől. Az olimpián a NOB adatai szerint mintegy 280 orosz sportoló vett részt. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Đoković menesztette horvát edzőjét - illusztráció
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:18 ]
Minden jegy elkelt a nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 19 órakor kezdődő, Koszovó elleni barátságos mérkőzésére. "Ahogy pénteken Törökországot, úgy kedden Koszovót is telt ház előtt fogadja a magyar csapat, miután minden belépő gazdára talált" - tájékoztatta az MTI-t Sipos...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 11:27 ]
Vesztegetés és kenőpénz elfogadása miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Csen Hszü-jüant, a kínai nemzeti futballszövetség korábbi vezetőjét - jelentette a kínai állami média kedden. Csent egy életre megfosztották politikai jogaitól, és minden személyes vagyonát elkobozzák - áll a közép-kínai...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 8:30 ]
Dárdai Márton, aki pénteken este, a törökök ellen 1-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen debütált a labdarúgó-válogatottban, azt mondta, egyedül hozta meg a döntést arról, hogy a magyar nemzeti csapatban szeretne szerepelni. Az M4 Sportnak adott interjúban a játékos, aki a német másodosztályban, az édesapja, a...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 11:04 ]
Beolvasás folyamatban