GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
Europastipendium
2012. május 17. [16:45]

SAKK: Az ötödik parti is döntetlen a döntőben

SAKK: Az ötödik parti is döntetlen a döntőben

Az ötödik mérkőzés is döntetlennel végződött a címvédő indiai Viswanathan Anand és kihívója, az izraeli Borisz Gelfand között a sakkvilágbajnoki döntőben.
A két nagymester ezúttal 90 perc és a 27. lépés után egyezett meg remiben – az esemény honlapja szerint. A moszkvai Tretyakov képtárban zajló párharc csütörtöki játszmájában Anand vezette a világos bábukat.
A vb-döntő győztese a 2.55 millió dolláros pénzdíj 60, vesztese pedig 40 százalékát viheti haza. Ha 12 parti után döntetlen az állás, először négyjátszmás rapid párharc következik, 25-25 perc gondolkodási idővel (plusz lépésenként 10 mp). Ha ezután sem dől el az összecsapás, akkor két villámpartira kerül sor (5-5 perc és 3-3 mp lépésenként). Összesen öt ilyen partit rendezhetnek, majd „hirtelen halál” dönt a címről, amelyben világosnak 5, sötétnek 4 perce és remielőnye van.
A hatodik mérkőzést pénteken rendezik.



2013. június 18. [16:32]

Sikeresnek minősítette a szegedi Tisza Volán SC és a szabadkai Spartacus a két fél között működő, Európai Unió által társ-támogatott IPA pályázatot, mely a két együttes... >>

2013. június 18. [14:54]

A Miami Heatnek az utolsó két hazai mérkőzését meg kell nyernie ahhoz, hogy megvédje bajnoki címét az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA) az összesítésben 3-2-re... >>

2013. június 18. [14:52]

Műteni kell Varga Dánielt, a férfi vízilabda-válogatott kapitányát, aki így szinte biztosan kihagyja a július-augusztusi, barcelonai vizes világbajnokságot. A... >>



1 euró 113.75 dinár
1 dollár 85.19 dinár
100 forint 38.93 dinár
100 dinár 256.84 forint
Tőzsde Oktató Központ banner
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Ön szerint a szerbiai árvízvédelmi szakemberek felmérései nyomán foganatosított intézkedések megnyugtatták-e a Duna térségében élő lakosságot?
Igen.
Nem.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Különbség

- Mi a különbség a sz@r és a Windows között?
- A sz@rból ki lehet lépni...

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása