GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. június 20. [12:45]

Az új szitokszó: Kassai

Az ukrán sajtó szinte egybehangzóan a magyar bírókat teszi felelőssé azért, hogy a válogatott kiesett az Európa-bajnokságról az angoloktól elszenvedett 1-0-ás vereség miatt.
Az orosz nyelvű Szegodnya című napilap internetes kiadása szerdán a mérkőzésről szóló terjedelmes írásának már a címében jelezte, hogy Ukrajnában „Kassai - az új szitokszó". A cikk szerint a magyar Vad II. István gólbírónak, aki ráadásul játékvezetői dinasztia tagja, a mérkőzés 62. percében az angol kapunál állva látnia kellett volna, amint Marko Devics lövése után a labda teljesen átjutott a gólvonalon, mielőtt Terry kirúgta volna.
„Tiszta gól volt egy-nullás angol vezetésnél, de Vad ezt nem közölte Kassai Viktor játékvezetővel" - olvasható a cikkben, amely szerint „ilyen fokú vakság után felesleges volt büntető megítélésében reménykedni, amikor Terry kézzel ért a labdához. Köszönjük, szomszédok, hogy így kibabráltatok velünk!" - írta a lap.
A meg nem adott ukrán gól kapcsán az újság - az UEFA-t is hibáztatva - felteszi a kérdést, hogy minek vannak a gólbírók a kapuk mögött. Írását a lap azzal zárja, hogy Ukrajna ugyan vesztett, de csapata a játékával elismerést vívott ki, és „a fiúk emelt fővel, a közönség ovációja közepette vonultak le a Donbasz Aréna pályájáról".
A football.ua szerint az ukránok voltak kezdeményezőbbek, de beengedtek egy potyagólt, Devics találatát pedig nem adta meg Kassai játékvezető. „A meccsről el lehet majd mondani később, hogy Ukrajna jobban játszott, többet volt nála a labda, gyakrabban lőtt kapura és egy beszámítatlan gólt is rúgott" - olvasható az írásban, amely szerint ez az összecsapás minden bizonnyal jó lecke lesz majd Oleg Blohin fiatal játékosainak. „Eleinte ugyanakkor sértettséggel vegyes szomorúság lesz azokban, akik visszagondolnak a mérkőzésre, hiszen másként is történhetett volna minden" - emlékeztet a cikk.
A hírportál szerzője úgy véli, akadnak majd, akik azt mondják, hogy az ukránoknak nincs mire büszkének lenniük, ám erre bátran rá lehet vágni, hogy szégyenkezniük meg végképp nincs miért. „Annál is inkább, mert most minden érzést elnyom a sértődöttség keserűsége" - teszi hozzá.
A sport.ua honlap is a magyar bírókat teszi felelőssé, az orgánum szerint gondatlan volt a játékvezetés, „a bírók ellopták Devics gólját", és ezzel együtt Ukrajna esélyét a győzelemre. „Labdarúgóink egyenlő küzdelemben maradtak alul, sok gólhelyzetük volt, sőt, egy közülük gól volt, de ezt nem adta meg a magyar Kassai Viktor vezette játékvezetői stáb. Ez az epizód a sértettséget helyezi az első helyre a mérkőzés utáni érzések között. Megelőzve a büszkeséget, hogy a válogatottunk a mérkőzés nagyobb részében védekezésre kényszerítette az angolokat, megmutatva, hogy nem csak a harci szellem lobog benne, hanem tud jól is játszani" - írta az ukrán sportportál.
A brit lapok szerint néha kell egy kis szerencse
Általában elnéző hangnemben tárgyalja a szerdai brit sajtó, hogy a magyar játékvezető nem adta meg Devics gólját. A brit kommentárokban visszatérő elem, hogy sok hasonló eset után, amelyeknek Anglia volt a kárvallottja, ezúttal ideje volt, hogy a szerencse az angol válogatott mellé álljon. A lapok elismerik azt is, hogy ezek után elkerülhetetlennek tűnik az UEFA által eddig ellenzett gólvonal-technológia - vagyis a hasonló esetek megakadályozására alkalmas kamerarendszer - meghonosítása.
A Daily Mail szerint az angol szurkolók arra a következtetésre juthatnak, hogy „megtörtént az igazságszolgáltatás". A lap felidézi, hogy a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon Frank Lampard Németországnak lőtt gólját nézte el hasonló módon a Jorge Larrionda vezette uruguayi játékvezetői hármas, és ezután az angolok vesztettek és kiestek. Most azonban Anglia járt jól, annak ellenére, hogy azóta két további taggal egészült ki a játékvezetői csapat, és a két új segítő a gólvonal meghosszabbításán áll, pontosan az ilyen incidensek elkerülésére.
A Daily Mail azt jósolja, hogy a tévedéseknek ez a fajtája lesz az, amely elősegíti a gólvonal-technológia bevezetését. A lap szerint 2010-ben Larrionda a favoritok között szerepelt a világbajnokság döntőjének vezetésére, ám a FIFA végül „az első adandó alkalommal hazaküldte". Kassai és csapata is nyilván tart attól, hogy hasonló sorsra jut, amikor az UEFA összeállítja a további játékvezetői listát, ám lehetséges, hogy a magyar játékvezetők ezúttal „megmenekülnek", mivel a meg nem adott gól önmagában nem befolyásolta a továbbjutást.
A Daily Mirror is annak a véleményének adott hangot, hogy a történtek után Michel Platini UEFA-elnök sem ellenezheti már tovább a videótechnológia bevezetését. „Az inkompetencia két évvel ezelőtt Angliát sújtotta a németek elleni mérkőzésen, most azonban az angolok voltak a kedvezményezettek".
A The Daily Telegraph szintén arra a következtetésre jutott, hogy a gólvonal-technológia bevezetésének indokoltsága eddig is tagadhatatlan volt, és ezt az angol-ukrán mérkőzésen történtek csak megerősítették, miután az UEFA által beállított két további segítőnek kevés haszna volt.
A The Times szerint a meg nem adott ukrán gól kínos az UEFA számára, mivel a testület elnöke, Platini a gólvonal-technológia bevezetésének leghangosabb ellenzői közé tartozik, és ennek alternatívájaként inkább még két segítővel egészítette ki a játékvezetői csapatot.
A BBC idézi Roy Hodgsont, az angolok szakvezetőjét, aki kijelentette, hogy az eredményben „nyilvánvalóan volt egy adag szerencse is. Angliát azonban a múltbeli nagy meccseken, Portugália és Németország ellen balszerencse üldözte, így ha most is szerepe volt a szerencsének, akkor talán fontos volt, hogy ezúttal nekünk kedvezzen" - fogalmazott a kapitány.
A BBC értékelése szerint a szerencse az ukrán gól meg nem adásáról hozott megmagyarázhatatlan döntésen túl is sokszor megnyilvánult - nem utolsósorban az angol győzelmet hozó gólnál, amikor az ukrán kapus kiejtette Steven Gerrard alacsony beadását, lehetővé téve, hogy Wayne Rooney nem egészen egy méterről a hálóba fejeljen. (MTI)



2013. május 22. [14:48]

Újra szeretné felvenni a Hornets (Lódarazsak) nevet az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA) szereplő charlotte-i csapat. A legendás kosaras, Michael Jordan... >>

2013. május 22. [14:47]

Első ízben sikerült feljutnia egy amputált lábú nőnek a világ legmagasabb hegycsúcsára. Arunima Szinha 26 éves indiai nő kedden kapaszkodott fel a 8848 méter magas... >>

2013. május 22. [14:46]

Ha kiharcolja a részvétel jogát, akkor sem indulhat az Európa Liga következő idényében a Málaga labdarúgócsapata, miután a kontinentális szövetség (UEFA) szerdán csak... >>



1 euró 110.89 dinár
1 dollár 85.86 dinár
100 forint 38.21 dinár
100 dinár 261.66 forint
A legutóbb kommentelt friss cikkek
(amelyek az utóbbi 24 órában jelentek meg)
Halálunk előtt mehetünk nyugdíjba
(Tükör)
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Üzemanyag lámpa

Egy hosszú repülőút közepén az egyik pilóta elkezd rémülten ordítozni:
- Ó, istenem! Nézd a jelzést! Kifogyott az üzemanyag! MINDANNYIAN SZÖRNYET FOGUNK HALNI!
- Hülye barom, ez a lámpa csak azt jelzi, hogy hallanak minket az utasok...

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása