





A Topolyai Asztalitenisz Klub négy spanyolországi élvonalbeli sportolót látott vendégül egy hétig. Ifj. Juhász Antal, a klub elnökségének tagja elmondta, egykori játékosuk, a bajsai származású többszörös szerb ifjúsági és felnőtt válogatott, Námesztovszki Attila már három éve spanyolországi csapatokban játszik, ő az, akinek a közvetítésével most fiatal klubtársai eljutottak Topolyára, a közös edzések pedig mindenki számára hasznosnak bizonyultak. Attila elmondta, hogy jól érzi magát Spanyolországban, ahol edzőként és játékosként egyaránt tevékenykedik. A fiatal spanyolok minden nap edzettek a topolyai fiúkkal és lányokkal is, de ezen kívül az egyhetes itt tartózkodásuk idején ellátogattak még néhány vajdasági klubba, megmutatni tudásukat és átvenni az itteni tapasztalatokat. A spanyol liga egyébként a német és a francia után a harmadik legerősebb Európában. Attila kiválóan beszéli a spanyol nyelvet, így tolmácsolásával a spanyolokat is megkérdezhettük, hogy érzik itt magukat. Elsősorban az ételeinket dicsérték, de emellett a baráti viszonyulást és az asztalitenisz irányában tanúsított profi hozzáállást is kiemelték. Ma hazautaznak, de néhány újdonsült topolyai barátjukkal és sporttársukkal hamarosan viszontláthatják egymást, mivel néhány napon belül egy kisebb topolyai különítmény utazik majd Spanyolországba– egyhetes edzőtáborba – egyben a látogatást viszonozva.
(A képen a második sorban a négy spanyol asztaliteniszező látható topolyai vendéglátóikkal)
Tóth Péter
Egy gól és több mint kilencven személy őrizetbe vétele: röviden így foglalható össze a Partizan és a Crvena zvezda csapatainak labdarúgó-mérkőzése, amelyet a... >>
Szombat hajnalban a Koštunjakon található Kafanica szórakozóhelyen megkéselték Predrag Danilovićot, korábbi kiváló kosárlabdázót, a belgrádi Partizan Kosárlabdaklub... >>
A februárban ideiglenesen megbízott szerb Nenad Lalovićot választották meg szombaton a Nemzetközi Birkózó-szövetség (FILA) elnökének a szervezet rendkívüli moszkvai... >>