Sport
Az UEFA kész komoly lépéseket tenni a versenyegyensúly javításáért
Betűméret:             

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korlátozná a klubok játékoskeretének méretét, és az átigazolási rendszert is átalakítaná annak érdekében, hogy csökkenjen a különbség a gazdag és a kevésbé tehetős együttesek között. Minderről a szervezetet tavaly szeptember óta irányító szlovén elnök, Aleksander Čeferin beszélt egy lisszaboni konferencián.

"Többféle megoldási lehetőséget kell megvizsgálnunk, de a luxusadó, a játékoskeretek nagyságának korlátozása, valamint az átigazolási szabályok megváltoztatása is felmerült. Szeretnénk elkerülni, hogy az összes tehetséges játékos néhány nagycsapatban játsszon" - mondta Čeferin. Az elnök hozzátette, a versenyegyensúly jelenleg egyáltalán nem megfelelő az európai klubfutballban, hiszen az utóbbi időszakban néhány nagy együttes, így például a Barcelona, a Bayern München és a Real Madrid uralta a Bajnokok Ligáját.

Ezzel szemben a kisebb, kevésbé jómódú klubok, mint például az Ajax és a Benfica képtelenek megtartani tehetséges labdarúgóikat, és amint kinevelnek egy-egy jobb játékost, azt valamelyik gazdagabb klub elcsábítja.

"Meg kell néznünk, hogy az átigazolási piac működése jó-e a jelenlegi formájában? Ha nem, nem fogunk félni megváltoztatni. Ha hagyjuk, hogy a különbségek túl nagyra nőjenek a csapatok között, hátrányos helyzetbe hozzuk azokat, akiknek nem olyan jók az anyagi lehetőségeik. Ezzel a piramis alján lévő együttesek jövője kerülhet komoly veszélybe" - mondta Čeferin, aki azonban semmi egyebet nem árult el azzal kapcsolatban, hogy ezeket a lehetőségként felvetett változtatásokat egészen pontosan milyen formában és mikor kívánják bevezetni.

A szervezet elnökének szavai annak fényében különösen érdekesek, hogy az UEFA épp a megválasztása előtt, tavaly augusztusban jelentette be, a 2018/19-es idénytől a négy legerősebb európai labdarúgó-bajnokság négy-négy biztos helyet fog kapni a Bajnokok Ligája főtábláján.

Jelenleg a három legmagasabban jegyezett liga - a spanyol, a német és az angol - három-három csapatot indíthat automatikusan a csoportkörben, a negyedik helyezett együttesek pedig selejtezőre kényszerülnek. A rangsorban negyedik bajnokságnak - ez pillanatnyilag az olasz - két főtáblás hely jár, míg a Serie A harmadik helyezettjének már selejteznie kell. A reformmal az UEFA épp a topklubok nyomásának engedett, utóbbiak azt is kilátásba helyezték, hogy ha nem lesz változás, saját sorozatot indítanak az európai szövetségtől függetlenül.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Đoković menesztette horvát edzőjét - illusztráció
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:18 ]
Minden jegy elkelt a nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 19 órakor kezdődő, Koszovó elleni barátságos mérkőzésére. "Ahogy pénteken Törökországot, úgy kedden Koszovót is telt ház előtt fogadja a magyar csapat, miután minden belépő gazdára talált" - tájékoztatta az MTI-t Sipos...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 11:27 ]
Vesztegetés és kenőpénz elfogadása miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Csen Hszü-jüant, a kínai nemzeti futballszövetség korábbi vezetőjét - jelentette a kínai állami média kedden. Csent egy életre megfosztották politikai jogaitól, és minden személyes vagyonát elkobozzák - áll a közép-kínai...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 8:30 ]
Dárdai Márton, aki pénteken este, a törökök ellen 1-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen debütált a labdarúgó-válogatottban, azt mondta, egyedül hozta meg a döntést arról, hogy a magyar nemzeti csapatban szeretne szerepelni. Az M4 Sportnak adott interjúban a játékos, aki a német másodosztályban, az édesapja, a...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 11:04 ]
Beolvasás folyamatban