Sport
ZENTA: Új, négyszemélyes kajakot kapott a klub
Betűméret:             

A Tiszavirág Kajak és rekreációs klub versenyzői csütörtökön vehették át támogatóiktól azt a négyszemélyes kajakot, amellyel a közelgő országos banokságon indulnak majd.

A zentai klub negyven versenyzővel büszkélkedhet és az elmúlt tíz évben a szerbiai kajaksport előkelő helyére küzdötték fel magukat. Minden évben nemzetközi versenyeken vesznek részt, s 4-5 fős létszámmal erősítik a szerb válogatottat. Legutóbb a vajdasági bajnokságról 22 éremmel tértek haza. Fehér Csaba 2009 óta a klub edzője, több korcsoporttal dolgozik. Az átadón ő köszöntötte a megjelenteket.

A klub önerőből már nem tudta biztosítani egy új kajak beszerzését, ezért kerestek támogatókat. Sirmer Szebasztián, zentai vállalkozó, a Sebagrar cég vezetője és Nagy Abonyi Arnold, a zentai Gazdakör Gazdálkodjunk Okosan csoportjának alapítója szinte kérés nélkül segítették a sportolókat. A hajót Nagy Abonyi Arnold tervei alapján készítették el Szegeden, a legmodernebb technológia segítségével, s megfelel minden versenyszabványnak, állítható, így több korosztály is használhatja. 11 méter hosszú, 30 kg és három ezer euró értékű sporteszköz. A szeptember elején tartandó országos bajnokságon már indulnak vele. Ez egy hosszú távú befektetés volt, mivel sokáig versenyhajó lesz a klubnak.

A kajakosok sajtótájékoztatóján elmondták, hogy az utánpótláskorú versenyzők részére, kadét versenyzőknek lesz majd elsősorban versenyzési lehetősége ezzel a kajakkal, ők pedig Rózsa Márton, Nagy Abonyi Márk, Opauszki Péter és Szabó Dávid.

Nagy Abonyi Lajos a klub elnöke kiemelte, hogy a zentai vízen ilyen még nem úszott.

A támogatók szerint a legszebb nyári sport a kajakozás, s a négyes hajó az összefogás jelképe is. Fontos a sportolásban, hogy a gyerekek vízen vannak, jó levegőn, mozognak, barátkoznak, ismerkednek, és nem haszontalanságokkal töltik az időt. A kajakot ezután felavatták, vagyis vízre bocsájtották és bemutatták gyorsaságát, a kajakos fiúk pedig ügyességüket.

Rúzsa Mária

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Đoković menesztette horvát edzőjét - illusztráció
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:18 ]
Minden jegy elkelt a nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 19 órakor kezdődő, Koszovó elleni barátságos mérkőzésére. "Ahogy pénteken Törökországot, úgy kedden Koszovót is telt ház előtt fogadja a magyar csapat, miután minden belépő gazdára talált" - tájékoztatta az MTI-t Sipos...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 11:27 ]
Vesztegetés és kenőpénz elfogadása miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Csen Hszü-jüant, a kínai nemzeti futballszövetség korábbi vezetőjét - jelentette a kínai állami média kedden. Csent egy életre megfosztották politikai jogaitól, és minden személyes vagyonát elkobozzák - áll a közép-kínai...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 8:30 ]
Dárdai Márton, aki pénteken este, a törökök ellen 1-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen debütált a labdarúgó-válogatottban, azt mondta, egyedül hozta meg a döntést arról, hogy a magyar nemzeti csapatban szeretne szerepelni. Az M4 Sportnak adott interjúban a játékos, aki a német másodosztályban, az édesapja, a...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 11:04 ]
Beolvasás folyamatban