Sport
LABDARÚGÁS: A leicesteri tündérmese nyomában
Betűméret:             

A szezon előtt még vajmi kevés jel utalt arra, hogy a Leicester City - fennállása során első ízben - angol bajnok lesz, a szigetországi liga 128 évének talán legnagyobb szenzációját produkálva.

Az 1884-ben alapított klub eddigi legjobb teljesítménye az 1929-es második hely volt, a legutóbbi olyan csapat pedig, amelyik történetének első bajnoki címét szerezte meg, az 1978-as Nottingham Forest volt. A Blackburn Rovers 1995-ös diadala óta a Premier League trófeája sosem hagyta el Londont és Manchestert, a tavalyi győztes Chelsea idei esélyeiről ugyanakkor mindent elmond, hogy a Leicester mögött 29 ponttal lemaradva, a kilencedik helyen szerénykedik.
A 300 ezer lakosú Leicester City klubja - amely 2014-es feljutása előtt egy évtizedet töltött a másod- és harmadosztályban - alig egytizedét költötte játékosvásárlásra tavaly nyáron a Manchester Unitednek, amely 225 millió fontból erősített.
A szezon előtt a csapat leginkább a botránykrónikákban hívta fel magára a figyelmet: a thaiföldi tulajdonosoknál tett látogatás után három játékosnak más munkaadó után kellett néznie egy bangkoki szexorgia miatt, Nigel Pearson vezetőedzőt "komoly nézetkülönbségek miatt" menesztették, majd - egy videofelvétel szerint - a csatár Jamie Vardy tett rasszista megjegyzést egy japán férfira egy kaszinóban, amiért pénzbüntetést kapott.
Pearsont az a Claudio Ranieri váltotta a kispadon, akit nyolc hónappal korábban elküldtek a görög válogatottól, és 2004 óta nem dolgozott Angliában. A 64 éves tréner "ellen szólt" az is, hogy korábban sem a Chelsea-t, sem a Valenciát, sem a Parmát, sem a Juventust, sem az AS Romát, sem az Internazionalét, sem a Monacót nem tudta bajnoki címre vezetni. Az olasz mester ezúttal a biztos bennmaradást jelentő 40 pont megszerzését tűzte ki célul, más kérdés, hogy azt tanítványai már január 2-án, csaknem a szezon félidejében begyűjtötték. A Leicester a szezon elején egyhuzamban hat, majd később tíz meccsen nem kapott ki.
A 2012-ben még heti 30 fontért az ötödik ligás Fleetwood Townban focizó Vardy tavaly sorozatban 11 élvonalbeli meccsen talált be, ezzel Premier League-rekordot döntött. Támadótársa, az algériai Rijad Mahrez két éve 500 ezer fontért igazolt Angliába a francia másodosztályú Le Havre-tól, a mostani idényben aztán 17 gólja és 11 gólpassza nyomán a PL-futballisták az év játékosává választották.
Ranieri a szezon elején pizzát ígért tanítványainak, ha nem kaptak gólt egy meccsen - ezekből vélhetően jónéhány szelet jutott Kasper Schmeichel kapusnak is. A legendás Peter Schmeichel fiának hálója az eddigi 36 bajnoki közül 15 alkalommal érintetlen maradt. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Đoković menesztette horvát edzőjét - illusztráció
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:18 ]
Marozsán Fábián három játszmában legyőzte az ausztrál Alex de Minaurt a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna férfi versenyében, ezzel bejutott a negyeddöntőbe. A világranglistán 57. magyar remek szériában volt, és keddig szettet sem vesztett az amerikai Aleksandar Kovacevic, a hatodik helyen kiemelt dán Holger...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 7:46 ]
A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen. A két csapat első egymás elleni találkozóján Szoboszlai Dominik szerzett vezetést egy megpattanó lövéssel az 58. percben, a végeredményt pedig...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 21:38 ]
Minden jegy elkelt a nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 19 órakor kezdődő, Koszovó elleni barátságos mérkőzésére. "Ahogy pénteken Törökországot, úgy kedden Koszovót is telt ház előtt fogadja a magyar csapat, miután minden belépő gazdára talált" - tájékoztatta az MTI-t Sipos...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 11:27 ]
Beolvasás folyamatban