Rendkívüli helyzetet hirdettek az egész országban
Betűméret:
A havazás és a nagy hideg miatt egész Szerbia területén rendkívüli helyzetet hirdetett ki a szerb kormány vasárnap este."Hagyományos módon nem lehet kezelni az előállt helyzetet, amelyet a nagy havazások és a hideg okozott: az utakon a hó eltakarításától kezdve a lakosság élelemmel, gyógyszerekkel és árammal való ellátásáig bezárólag" - olvasható a kormány közleményében.
Ezt megelőzően a rendkívüli időjárási viszonyok miatt megalakított válságtörzs - amely Ivica Dačić belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes vezetésével vasárnap délután ülésezett Belgrádban - egyhangúlag úgy döntött, hogy indítványozza a rendkívüli helyzet bevezetését. Ezen az ülésen jelen volt a kormány több tagja, így a védelmi, az egészségügyi, az oktatási, a munkaügyi és a közlekedési miniszter is.
"Tekintettel arra, hogy az országban már 37 községben kihirdették a rendkívüli helyzetet, 5000 kilométernyi útszakasz járhatatlan és több mint 70 ezer ember van a hó fogságában, a külvilágtól elzárva, és a halálos áldozatok száma kilencre emelkedett, egy ember pedig eltűnt, úgy vélem, hogy az előállt helyzet további következményeit másként nem lehet megakadályozni, mint hogy a válságtörzs indítványozza a kormánynak: Szerbia egész területén hirdesse ki a rendkívüli helyzetet" - jelentette ki Ivica Dačić a válságtörzs ülésén.
Žarko Obradović oktatási miniszter elmondta, hogy február 6-tól 10-ig az iskolákban tanítási szünetet rendeltek el. "Ez 900 ezer diákot és 120 ezer alkalmazottat érint, és ha ehhez hozzáadjuk az egyetemi hallgatók számát is, akkor ennél jóval több emberről van szó" - hangsúlyozta Obradović, és hozzáfűzte, hogy a községek többsége egyetért az intézkedéssel. A miniszter az egyetemeknek a vizsgaidőszak elhalasztását javasolta.
A rendkívüli helyzet okozta költségekre a kormány 75 millió dinárt különít el, ebből fedezik az utak eltakarításához szükséges üzemanyagot és a hómunkások bérét vagy bérkiegészítését. (Tanjug, MTI)
Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt.
Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




