Szerbia
Friss levél a Rózsa utcából: Számok három kártérítési ügy kapcsán
Betűméret:             
Brice Tatonnak, annak a francia fiatal szurkolónak a szülei, akit 2009. szeptemberében huligánok Belgrádban halálra vertek, kártérítési pert indítanak a szerb állam ellen.
Ha a francia fiú szülei a peres eljárást sikerre viszik és a szerb állam kifizeti a kártérítést, és ha ehhez hozzáadjuk azt az 1 millió dollárt, amit Amerikának fizetett az Amerikában verekedő Miladin Kovačević miatt (akit ráadásul a szerb diplomácia törvénytelen úton hazamenekített), akkor laza számítással csak ebben a két ügyben eljutunk az 1 millió eurós kártérítéshez.
Eközben ugyanez a szerb állam fellebbezett egy zombori bírósági ítélet ellen, amelyben az 1944/45-ös magyarellenes vérengzések egyik ártatlan áldozata lányának az átélt lelki megrázkódtatások és megszégyenítések miatt megítéltek mintegy 7 ezer eurónyi kártérítést.
Ez a fenti három bekezdés így egymásutánban maga helyett beszél, semmilyen kommentár nem kellene hozzá, mégis van egy negyedik is, ami tovább sötétíti a képet közállapotainkról.
(Friedrich Anna jegyzete a Levelek a Rózsa utcából c. rovatunkban)
Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó