Szerbia
Ceca Ražnatović immáron "karkötő" nélkül
Betűméret:             
Nyolc hónapnyi, házi őrizetben letöltött büntetés után ma "szabadult" Svetlana Ražnatović turbofolk énekesnő, miután levették róla az elektromos nyomkövető "karperecet". Az egykori, hírhedt Arkan özvegyét az Obilić klub labdarúgóinak eladása során elkövetett visszaélések miatt büntették meg. 2011. június 23-a óta volt házi őrizetben, elektromos nyomkövetővel figyelték mozgását. Három alkalommal hagyhatta el villáját, akkor is azért, hogy részt vegyen az ellene folyó másik bírósági per tárgyalásán, amelyet erőszakos viselkedés miatt indítottak ellene. A turbofolk díván kívül tavaly elítélték nővérét is, s pénzbüntetés gyanánt kettejüknek másfél millió eurót kellett befizetniük a szerbiai költségvetés kasszájába.
Miloš Vasić, a Vreme hetilap újságírója azt mondta, az esetben nincs semmi különös, a média túl nagy jelentőséget tulajdonít az ügynek. "Úgy tűnik, ebben a pillanatban Ceca szabadulásánál fontosabb dolog nincs. Az sem tehát, hogy Szerbia átlépte a megengedett közfogyasztási határt, az sem, hogy az IMF emiatt kivonult a tárgyalásokról, s későbbi időpontban tárgyal rólunk, az sem, hogy Koszovó körül nem mozdul semmi, az sem, hogy a jégzajlás viszont megindult, s ki tudja mi lesz a földomlásokkal, hiszen a fákat csak kivágtuk, de újakat nem ültettünk helyükre. De mindez nem érdekes, az érdekes Ceca asszonyság. Úgy kell nekik, ezt érdemlik, ezt kapják", mondta.
Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó