Friss írás a Tűlevélben: Szépek és marginálisak
Betűméret:
Nem szolgálja az elnökválasztás ügyének komolyságát az sem, hogy a Szerb Radikális Párt Jadranka Šešeljt, a háborús bűnökkel vádolt vajda feleségét jelölte az államfői posztra. Nem az illető női mivolta miatt komolytalan a dolog, hanem amiatt, hogy eddigi megnyilatkozásaiból ítélve körülbelül annyit konyíthat a politikához, mind ama közmondásbeli szárnyas az ábácéhez. A hágai Nemzetközi Bíróság fogdájából dirigáló ultranacionalista egyszerűen nevetségessé tette pártját, amikor kiadta nekik az ordrét, hogy a már kiválasztott Aleksandar Martinović helyett saját feleségét nevezzék be. Az indoklás szerint Jadranka elnökként meg tudná védeni az országot a gaz uniós betolakodóktól, ahogyan családját és férje eszméit is sikeresen védelmezi.
Vjerica Radeta, a radi párt egyik vérmes amazonja odáig ment a vezér iránti rajongásban, hogy máris beharangozta Jadranka győzelmét, mégpedig az első fordulóban! - írja J. Garai Béla. Jegyzetét a Tűlevél rovatban ismertetjük.
Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt.
Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




