Szerbia
Nem lesznek helyhatósági választások Koszovóban
Betűméret:             
Szerbia nem szervezi meg a helyhatósági választásokat Koszovóban, jelentette ki ma Goran Bogdanović, a szerbiai kormány Koszovó-ügyi minisztere. Mint mondta, az UNMIK-től negatív választ kaptak a helyhatósági választások megszervezésére vonatkozó megkeresésükre.
"Semmilyen módon nem akarjuk megsérteni az ENSZ BT 1244-es határozatát, veszélybe sodorva így az Ibar folyótól délre élő szerbeket", nyilatkozta Bogdanović a Tanjugnak, emlékeztetve arra, hogy az UNMIK az egyedüli illetékes a koszovói helyhatósági választások megszervezésére.
"Az, hogy nem tartják meg Koszovóban a választásokat, nem jelenti azt, hogy a szerb intézmények megszűnnek, ellenkezőleg, helyhatósági választásokat nem tartottak 1999-től 2008-ig, s ezek az intézmények fennmaradtak, talán erősebbeknek is bizonyultak a választások után alakultaknál", emelte ki Bogdanović, aki hozzátette, semmiképpen sem tartja jónak azokat a bejelentéseket, melyek szerint Észak-Koszovó két községében megtartják a helyhatósági választásokat, mert - mint mondta - nem szabad íly módon megosztani a szerbeket, de senkinek nincs joga a BT 1244-es határozatát sem megszegni. (Tanjug)
Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó