





Megszületett a megállapodás a Boris Tadić vezette Választás a jobb életért koalíció és az Ivica Dačić szocialista vezető nevével fémjelzett SPS-PUPS-JS koalíció között a politikai együttműködés folytatásáról, valamint arról, hogy a szocialisták is Boris Tadićot támogatják május 20-án, az elnökválasztás második körében.
A megállapodás értelmében az új hatalmi struktúrák megalakulásáról és összetételéről további tárgyalások során döntenek, de csak a szerbiai elnökválasztást követően, áll egyebek között abban a közleményben, amelyet a Demokrata Párt (DS) juttatott el a médiumokhoz.
Dragan Marković Palma, a szocialisták koalíciójához tartozó Egységes Szerbia (JS) elnöke sajtótájékoztatón közölte az újságírókkal a ma reggeli találkozó eredményét, s mint mondta, az SPS-PUPS-JS koalíció helyet kap az új kormányban is.
"Az egyes tisztségekről nem tárgyaltunk. Erről majd a választások után", mondta Marković, aki hangsúlyozta, nem esett szó a kormányfői posztról sem.
Arra a kérdésre, hogy a DS és az SPS köré tömörülő koalíciók számára ki az elfogadható partner, Marković azt válaszolta, hogy abban biztos, hogy az új kormányban nem lesz hely a Szerb Haladó Párt számára. Mint mondta, e két koalíció biztosítani tudja a kormányalakításhoz szükséges többséget, amelyben - ha ma alakulna meg - helyet kapnának a Szerbiai Egyesült Régiók (URS) és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) képviselői is. (Beta)
Korrupció miatt öt év börtönre és 10 ezer eurós bírságra ítélte Nazmi Mustafát, a koszovói különleges ügyészség korrupcióellenes osztályának egykori vezetőjét... >>
Az Alkotmánybíróság ideiglenesen felfüggesztette a páciensek kötelezettségét, miszerint kezelőorvost kell választaniuk ahhoz, hogy hitelesíthessék a betegkönyvüket.A... >>
Aleksandar Vučić első miniszterelnök-helyettes csütörtökön kijelentette, hogy megszüntetik a tévé-előfizetést.„Az előfizetés, mint ahogy azt meg is ígértem Szerbia... >>