Szerbia
A Köztársasági Választási Bizottság nem semmisíti meg a választásokat
Betűméret:             
A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) szóvivője csütörtökön kijelentette, a május 6-ai választásokkal kapcsolatban nem lehet csalásról beszélni, s mindenkinek, aki ezt állítja, bizonyítékokkal is alá kell ezt támasztani.
"A bizonyítékoknak hiteleseknek kell lenniük, s a törvény által megszabott formában kell felmutatni őket. Ott, ahol a RIK megállapítja, hogy az óvás helyénvaló , el is fogadja azt, s megismétli a választásokat azokon a helyeken", nyilatkozta Miodrag Petrović a Betának.
Petrović azt is hozzátette, noha "egyesek arra számítanak", a teljes választási procedúrát nem fogják megismételni.
"Amit eddig a RIK elvégzett, az olyan irányba mutat, hogy nem lesznek megismételve a választások, legfeljebb néhány szavazóhelyen", mondta.
Mint ismeretes, a Szerb Haladó Párt ma sajtótájékoztatón adott hangot felháborodásának a választási csalások miatt. Azt állították, egy zsáknyi érvényes szavazatra bukkantak egy szemeteskukában, amelyeket felcseréltek olyanokra, amelyeken az uralkodó koalíció tagjainak neve volt bekarikázva.
Csalásról beszélt tegnap Pásztor István is, aki azt mondta, követelni fogják a választások minden szinten történő megismétlését. Pásztor kijelentése kapcsán Petrović azt mondta, a RIK-hez eddig nem érkezett meg sem Pásztor óvása, sem a választások minden szinten történő megismétlésére irányuló követelése. (Beta)
Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó